A Netflix drasztikusan rontaná a felhasználói élményt azok számára, akik nem fizetnek az igénybevett szolgáltatásért.
Ismét az OTP Bank, illetve a pénzintézet ügyfelei váltak a csalók célpontjává.
Az elmúlt évek során egyre több emberi szervről derült ki, hogy a környezetből származó mikroműanyag megtalálható bennük. Ez alól nem jelent kivételt az emberi agy sem.
Tényleg meghosszabbítható az élet a biohacking segítségével, vagy ez csak egy hangzatos áltudomány? Mikor özönlik el Magyarország utcáit a kiborgok és a transzhumánok? Már elérhetők az MVM Future Talks tudományos sorozat nagyköveteinek dokumentumfilmjei, amelyekben olyan neves tech innovátorok szólalnak meg az „örök élet” lehetőségeiről, mint Giulia Enders, Teemu Arina, Ulbert István vagy Joe Cohen.
Szeptember 23-án a Google szolgáltatásaiban hiba lépett fel.
2014. június 10., 15:08
A kormánystruktúráról és -programról, valamint az ellenzék javaslatairól is volt szó a napirend előtti felszólalások során, az Országgyűlés keddi ülésén.
2014. június 10., 14:26
A Fidesz javára torzítana az új rendszer? A 168 Óra stúdiójában Buják Attila, Krug Emília, Lampé Ágnes és Nagy Csaba.
2014. június 10., 12:36
Felső-Egyiptomban régészek egy négyezer éves sírra akadtak, amely feltehetően a 11. dinasztia egyik magas rangú tagjáé volt.
2014. június 10., 06:02
A Balaton vízminősége kezd visszatérni a hatvanas évek első felének minőségéhez, a kékalga-virágzások előtti időszakhoz, írta a Sonline.hu a Kaposvári Egyetem és az MTA Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézet közös kutatása alapján.
2014. június 8., 20:50
Idén húsz éve végeznek lombikbébi-kezeléseket a budapesti Semmelweis Egyetemen. 1994 óta ezerötszáz gyermek született a SOTE professzorainak segítségével – közülük kétszázat hívtak meg az évforduló alkalmából rendezett ünnepségre.
2014. június 8., 05:53
Két magyar srác olyan ügyességi játékot fejlesztett, amelyre hetek alatt összegyűlt 25 ezer dollár közösségi finanszírozásból.
2014. június 6., 17:48
Nyilvánosan elérhető adatokból állították össze: elképesztő mennyiségű adat áramlik a neten egy szívdobbanás alatt.
2014. június 6., 12:39
Chris Helgren, a Reuters fotósa összegyűjtött számos képet a normandiai partraszállásról és a következő napokról. Ezután felkereste a fotókon szereplő helyszíneket, hogy , ma hogyan festenek.
2014. június 5., 05:49
A mostanában népszerű paleo étrend – ami arra alapul, hogy az őseink főleg szálas takarmányon éltek – mégsem olyan jó étvágycsökkentő, mint korábban hitték. Legalábbis erre utalnak egy friss, a bélbaktériumokat vizsgáló tanulmány eredményei – írja az Index.
2014. június 4., 15:52
A világegyetem színpompás portréját készítették el csillagászok az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) Hubble űrteleszkópja által készített
felvételekből.
2014. június 4., 09:52
Haspuffadás, gyakori híg székletürítés, tejtermékek fogyasztását követően határozottá váló hasi panaszok előfordulása esetén gyanakodhatunk laktóz-intoleranciára – mondta el a 168 Óra Praxis rovatának Dr. Szőnyi Mihály gasztroenterorológus. A szakorvos szerint a laktózérzékenység napi életvitelünket egyáltalán nem befolyásolja, csak a diétát kell megtanulni és tartani.
2014. június 4., 06:10
Több mint egymilliárd dollárt tervez költeni arra a Google, hogy az internet-hozzáférést műholdak segítségével a Föld olyan vidékeire is kiterjessze, ahová eddig még nem ért el a világháló – közölte a The Wall Street Journal.
2014. június 3., 19:27
Előrejelzések szerint 2015-ben a mobil-előfizetések száma meghaladja a Föld lakosainak számát. Az idén az első negyedévben globálisan 120 millióval gyarapodott az új mobil-előfizetések száma, egy év alatt pedig hétszázalékos volt a növekedés – derül ki az Ericsson kedden ismertetett legfrissebb mobilitási jelentéséből.
2014. június 3., 14:45
Magyarországon először alkalmaztak úgynevezett műtüdőt egy légúti daganat eltávolítása közben, az április végén végrehajtott beavatkozás sikerrel járt, a beteg azóta hazamehetett és panaszmentes – közölte az Országos Onkológiai Intézet (OOI) kedden az MTI-vel.
2014. június 3., 14:40
Csizmadia László korábbi nyilatkozata szerint május 31-e az igazság pillanata lesz, hiszen ezen a napon nyilvánosságra kerül majd ,,precíz, mindenre kiterjedő" beszámolójuk. A CÖF szóvivője erről a Magyar Nemzetnek nyilatkozott hozzátéve, hogy május 31-én csattanós választ ad azokra az ellenzéki rágalmakra, melyek szerint a Fidesz kampányát kormányzati pénzek visszaosztásával támogatták volna. A csattanós válasz elmaradt.
2014. június 3., 07:58
Az elmúlt hónapban jóval több csapadék hullott, mint egy átlagos májusban. A sokévi átlaghoz képest több mint fél Celsius-fokkal hűvösebb és némileg szelesebb is volt az idei május – közölte sz Országos Meteorológiai Szolgálat éghajlati szakértője hétfőn az MTI megkeresésére.
2014. június 2., 22:06
Lassíthatja az agy öregedését a kétnyelvűség, sőt az idegen nyelv felnőtt kori elsajátítása is – derült ki egy új kutatásból.
2014. június 2., 18:27
A Kleopátráról készülő életrajzi mozi lehet Angelina Jolie utolsó filmszerepe, mielőtt minden idejét a rendezésnek és a humanitárius munkának szenteli.