Súlyos sérülés miatt visszalépett a Sztárbox versenyzője, már meg is van, ki verekszik majd helyette vasárnap

Változás van a Sztárbox háza táján.

2025. október 9., 09:19

Szerző:

A Fókusz című műsor szerda esti adásából derült ki, hogy az RTL némileg módosítani kényszerült a vasárnapi Sztárbox műsorát. Sérülés miatt egy visszalépésre került sor ugyanis, de rögtön meg is lett, hogy ki kerül az üresen maradt helyre.

Sztárbox: Kocsis Dénes visszalépett

Kocsis Dénes volt az, aki az Instagramra a következőket tette ki:

„Sajnos nem tudom folytatni.
Szomorú vagyok, de közben meg, ha együtt nézem az elmúlt 6 hónapot, egyáltalán nincs hiányérzetem.
Most az eszemre hallgattam, az edzőmre és a hozzám legközelebb lévőkre, akik akkor is támogatnának, ha a döntésem a szívem alapján hoztam volna meg. Két vállkiugrás nem játék(!!!), és bár mondhatni szerencsém volt és nem kell műteni (egyelőre…), de 2 hét egyáltalán nem elég a rehabilitációra. Nem is szeretném ha olyan történne, amitől a kés alá kellene feküdni. Arról nem is beszélve, hogy a futó előadásaim is veszélybe kerülnének és ami még fontosabb: nincs olyan, hogy én a kisfiamat ne vegyem fel vagy játsszak vele boxolósat.
Úgy éreztem, hogy akkor vagyok önazonos és adom meg leginkább a tiszteletet az ellenfelemnek Bódi Bence is, ha a tőlem telhető maximumot tudom nyújtani vele szemben. Sajnos ez a sérülés ennél messzebbre mutat. Hajrá Bence!
De itt jön az az ember, aki «beugrik helyettem»: Kamarás Iván. Micsoda megtiszteltetés!
Az első meccsén egy hajszállal maradt le a továbbjutásról és egy terminátor! Bár Ivánnak ez egy beugrás, mégse írja le senki, mert én tudom, hogy most ez a vasárnap az ő estéje lesz!”

Itt találja a posztot.

Tehát a most vasárnapi párosítás a következő lesz.

Ez a poszt pedig a teljes vasárnapi programot tartalmazza.

Sztárbox: Na de miért pont Kamarás Iván?

Arról, hogy miért pont Kamarás Ivánra esett az RTL választása, Verebély Marcell, az RTL kreatív producere a következőket mondta a Fókuszban:

„Ilyenkor érdemes azt megnézni, hogy ki tud beugrani azok közül, akik már versenyeztek ebben a súlycsoportban. Evidens lett volna, hogy [Pápai] Joci legyen az. Sajnos ő is sérülést szenvedett az előző meccsén. Egy G.w.M-Bódi Bence visszavágó az eszünkbe jutott, de egyéb elfoglaltságok miatt – a zenei pályára való koncentrálás miatt – G.w.M már nem tud visszajönni a versenybe. Úgyhogy így alakult, hogy Kamarás Iván lesz az, ki beugrik.”

Szóval valakinek verekednie kell vasárnap este a tévében és senki más nem vállalta, így végülis Kamarás Ivánt láthatjuk majd a ringben. Hát ilyen ez a szórakoztatóipar.

(Kiemelt kép: a Sztárbox Instagramja)