Személyiségteszt: ráérez, melyik a vörös rózsa? Most kiderül, milyen az intuíciója szerelmi ügyekben!
Ez a fekete-fehér fotó öt rózsát mutat, amelyek közül az egyik vörös. Vajon melyik?
Fogadjon el tőlünk egy csokor rózsát ajándékba! Sőt, egy csokor rózsát és egy személyiségtesztet! A virágok ugyanis csak egy képen vannak, ráadásul egy fekete-fehér képen, és az illedelmesen páratlan számú virágból álló csokor csak egyetlen vörös rózsát tartalmaz. Vajon melyik az? Ha ki kéne választania az öt rózsa közül a vöröset, melyiket venné el?
A kép alábbi verzióján egytől ötig beszámoztuk a virágokat, válassza ki annak a számát, amelyik ön szerint a vörös rózsa! Ha lejjebb görget, elolvashatja, hogy a választása mit árul el önről, és persze legalul a kép eredeti, igazi, színes verzióját is mutatjuk, szóval lesz majd megdöbbenés, ha meglátja, igazából melyik a vörös. Na de először válasszon! Ne rágódjon-mérlegeljen túl sokáig, nézze meg a képet és hallgasson a szívére, figyelje, hogy mit súg az a bizonyos belső hang! Válassza ki a vörös rózsát!

Kép: Freepik/168.hu
Jegyezze meg annak a rózsának a számát, amelyik ön szerint vörös lehet, aztán görgessen egy picit lejjebb a kiértékelésért!
Személyiségteszt: itt a kiértékelés
Íme, alább találja, hogy mit mond önnek a játék a választása alapján. Vajon eltalálta, hogy melyik rózsa vörös? Az oldal legalján megtalálja a fotó eredeti, színes verzióját is.
Ha ön az 1-es rózsát választotta
Ez a választás arra utal, hogy önnek gyakran erősek és helyesek a megérzései. Előfordul azonban, hogy felülbírálja őket és inkább az eszére hallgat. Érzi előre, ha egy kapcsolatban valami nincs rendben, vagy ha egy helyzet nem vezet jó irányba, mégis hajlamos megmagyarázni magának, miért nincs igaza az érzéseinek. Utólag sokszor döbben rá, hogy a belső jelzések pontosak voltak, de a racionális érvek vagy a remény erősebbnek bizonyultak abban a pillanatban. Most például rossz döntéshez vezetett az intuíciója, nem ez volt a vörös rózsa.
Ha ön a 2-es rózsát választotta
Ez a választás azt sugallja, hogy ön vagy kevéssé figyel a megérzéseire, vagy nem túl pontosak a megérzései. Hajlamos lehet teljesen elnyomni a belső figyelmeztetéseket, vagy nehezen tudja eltalálni, hogy érdemes-e hallgatni a megmagyarázhatatlan belső megérzésre. Gyakran csak akkor szembesül az igazsággal, amikor az érzelmi helyzet már egyértelművé válik vagy lezárul, és ekkor döbben rá vagy arra, hogy a megérzései végig próbáltak jelezni, de nem hallgatott rájuk, vagy arra, hogy hallgatott rájuk, de nem kellett volna. Ebben a játékban például az utóbbi helyzet fordult elő: nem a 2-es a vörös rózsa.
Ha ön a 3-as rózsát választotta
A játék most azt mutatja, hogy önnek bizonytalanok a megérzései érzelmi kérdésekben, és emiatt ritkán hagyatkozik rájuk. Inkább külső visszajelzésekből, mások véleményéből vagy konkrét jelekből próbál eligazodni a szerelmi helyzetekben. Gyakran csak utólag áll össze a kép, amikor már események igazolták vagy cáfolták az érzéseit. Nem arról van szó, hogy ne lennének megérzései, inkább arról, hogy nehezen bízik bennük, hiszen sokszor előfordult már, hogy rossz irányba vitte az intuíciója. Sajnos most is ez a helyzet, nem a 3-as rózsa volt a vörös.
Ha ön a 4-es rózsát választotta
Ha ön ez választotta, akkor ön kifejezetten jó megérzésekkel rendelkezik érzelmi és szerelmi ügyekben, és általában hallgat is ezekre. Gyorsan ráérez mások szándékaira, a kimondatlan feszültségekre, és arra is, mikor őszinte valaki, illetve mikor nem. Döntéseiben a belső hangja fontos iránytű, még akkor is, ha ez néha logikátlannak tűnik a külvilág számára. Nem feltétlenül tudja mindig megmagyarázni, miért érez így, de a tapasztalat azt mutatja, hogy ritkán téved. Most sem tévedett, tényleg a 4-es volt a vörös rózsa!
Ha ön az 5-ös rózsát választotta
Ez a választás arra utal, hogy önnek sokszor bizonytalanok a megérzései érzelmi kérdésekben, és emiatt ritkán hagyatkozik rájuk. Inkább külső visszajelzésekből, mások véleményéből vagy konkrét jelekből próbál eligazodni a szerelmi helyzetekben. Gyakran csak utólag áll össze a kép, amikor már események igazolták vagy cáfolták az érzéseit. Nem arról van szó, hogy ne lennének megérzései, inkább arról, hogy nehezen bízik bennük, hiszen sokszor előfordult már, hogy rossz irányba vitte az intuíciója. Sajnos most is ez a helyzet, nem az 5-ös rózsa volt a vörös.
És akkor mutatjuk végre a fotó eredeti, színes verzióját. Igen, a 4-es volt a vörös.

Kép: Freepik
(Kiemelt kép: Freepik/168.hu)









