Rubold Ödön ma 70 éves: elárulta, anno miért nem akarta otthagyni a Műegyetemet

Rubold Ödön nemrég egy hatalmas örömhírt is elújságolt a családjáról.

2024. április 1., 06:47

Szerző:

Ma kerek 70 éves Rubold Ödön! A szinkronhangként is ismert színész jelenleg a Nemzeti Színházban játszik, illetve a Színészakadémián tanít színészmesterséget. Magánéletéről annyit lehet tudni, hogy saját bevallása szerint későn nősült. Götz Annával kötött, azóta már véget ért házasságából ikrek születtek: Emília és Bálint. Rubold Ödön már nagypapa: idén januárban született meg az első unokája.

A születésnapos színész pár hete, mintha már az évfordulóra készülne, egy visszatekintős interjút adott az Erdély TV-nek. Ebben többek között azt a kérdést kapja, hogy mikor szokta szégyellni magát. Elgondolkodtató a válasza:

„nagyon sokszor szégyellem magam. A legjobban akkor szégyellem magam, amikor valamit vagy valakit kiviselkedek és nem vagyok őszinte. Hanem derűs arccal hallgatok valakit, akiről pontosan tudom, hogy hazudik nekem, vagy ha elfordulok, hátba szúr, és valami kényszer miatt muszáj vele beszélgetnem. És akkor meghallgatom. Kiviselkedem. Ezt utálom magamban. Dehát néha rákényszeríti az embert az élet.”

Sokan tudják, hogy Rubold Ödön annak idején eredetileg villamosmérnöknek tanult a Budapesti Műszaki Egyetemen, ahol a Szkéné Színház társulatának tagja volt. Az egyetemet végül nem fejezte be, átment helyette a Színház és Filmművészeti főiskolára, de a Műegyetem otthagyását az interjúban élete legnagyobb kudarcaként említi:

„életem legnagyobb kudarca, hogy elkezdtem a Műegyetemet, és nem fejeztem be. Nem láttam értemét befejezni, miközben minden szigorlatom megvolt már. És a vizsgabizottság a rektori vizsgán nem akart kirúgni, miközben én könyörögtem, hogy tegyenek ki, én nem mertem úgy hazamenni, hogy a Műegyetemet én otthagytam. Mert sajnos a nagybátyám a Műegyetemen beteg lett, pszichés betegségben szenvedett és otthagyta a Műegyetemet. Ezt én nem mertem megtenni, mert nem akartam, hogy azt higgyék, hogy én is beteg vagyok. Színész akartam lenni. Igazából az kudarc, hogy azt nem végeztem el, de nem bánom, csak akkor azért az egy nagyon rossz érzés volt közben. De aztán a színészi diplomámat hazavittem a szüleimnek.”

De hogy az alább megtekinthető videóból a szép dolgok közül is emeljünk ki, álljon itt Rubold Ödön nyilatkozata szülővárosáról, Szekszárdról:

„a gyerekkoromról az jut eszembe, hogy az egy csodálatos paradicsom és édenkert volt nekem. Nagyon szerető családban, gyönyörű udvarban, kertben, egy kisvárosnak a központjában, szüleimet-nagyszüleimet mindenki ismerte, egy védett burokban éltem. A mai napig visszajárok és szeretek ott lenni. A nagynéném él még ott és barátaim vannak.”

Itt tudja megnézni a teljes videót.

(Kiemelt kép: YouTube/Erdély TV)