Pataki Ági elárulta: ez jut eszébe minden hónapban, amikor megjön a nyugdíja
Pataki Ági hozzáteszi: neki nem a nyugdíj az egyetlen bevétele.
Pataki Ági a Meglepetés magazinnak adott nyilatkozatot, amiben többek között arról van szó, hogy az egykori modell nem tartja magát különösebben jó háziasszonynak. Ezen kívül a nyugdíjjal, a nyugdíjas korral kapcsolatos gondolatait is megosztotta.
Pataki Ági és a nyugdíj
Pataki Ági idén tölti majd be a 75. életévét, és bár már nyugdíjas korban van, azért mellette aktívan dolgozik filmproducerként. Így aztán nem szereti magára azt a szót alkalmazni, hogy nyugdíjas, mert bár ugyan kapja a nyugdíjat, de nem egy visszavonult nyugdíjas életét éli. Így fogalmaz:
„Még a havonta érkező utaláson sem tetszik az a szó leírva, hogy nyugdíjas, mert nem szeretek szembesülni vele. Ráadásul én nem csak nyugdíjat kapok, hiszen máshonnan is származik bevételem. A saját márkámmal, a szépségápolási termékcsaládommal foglalkozom, és a férjemmel közös irodánkban is dolgozom, ezért sem telnek inaktívan a napjaim.”
Pataki Ági terve az, hogy továbbra is dolgozni szeretne. A munka számára most hamarosan az idei Magyar Filmszemle megrendezését-megtartását is jelenti, az eseményre február 2–8. között kerül majd sor. Az alábbi kép a szemlét megelőző sajtótájékoztató alkalmával készült.
És ha már a filmeknél tartunk, Pataki Ági egyébként olyan szempontból sem él nyugdíjas életet, hogy az otthoni tévézés helyett a mozizást preferálja:
„Hetente egyszer-kétszer moziba is megyünk, mert számomra a széles vászon jelenti a tökéletes élményt. Tévét nem igazán nézek, helyette inkább olvasok.”
Azért Pataki Ági is idősödik
És bár a nyugdíj szót még hallani sem szereti az örökifjú Pataki Ági, egy korábbi interjúban elárulta, hogy egy dolgon azért lehet látni, hogy ő is idősödik. A TV2-n a Tények Plusz című műsor készített vele interjút, és a beszélgetés témája nagyrészt az volt, hogy nem számít, az ember mennyi idős, mindig készen kell lenni a változásra és továbblépni, ha valami már nem működik vagy nem kielégítő. Pataki Ági ezt mondja arról, hogy miből látszik, hogy ő is idősödik:
„Hogy milyen magas sarkú a cipő, amiben járok – egyre alacsonyabb. Évről-évre, mint fáknak az évgyűrűkből mérhető le a kora, nekem a sarok magasságából mérhető le a korom. Egyre alacsonyabb sarkú cipőben járok.”
Az alábbi videó tartalmazza ezt.
(Kiemelt kép: Pataki Ági Instagramja)









