Molnár Gusztávot körözi a rendőrség – ezért a bűncselekményért adták ki az elfogatóparancsot
Molnár Gusztávval kapcsolatos közleményt adott ki a rendőrség.
Molnár Gusztávról azzal kapcsolatban hallottunk rendszeresen az utóbbi időben, hogy alkoholproblémái miatt elvonóra vonul be. A Drága örökösökből és a Nyerő párosból is ismert színésznek korábban gyermekbántalmazási botránya pattant ki, idén a felesége is elhagyta.
A mai napon körözést adott ki rá a rendőrség, adja hírül a Police.hu. A közlemény szerint a körözés oka elfogatóparancs, a körözés jogalapja, illetve a bűncselekmény megnevezése, minősítése pedig rágalmazás.
A körözésre először a Magyar Nemzet figyelt fel. A lap szerint rágalmazás miatt a bíróság ilyen esetekben akkor szokott elfogatóparancsot kiadni, ha egy ügy vádlottja nem jelenik meg a tárgyaláson, és ennek okáról nem ad tájékoztatást.
Molnár Gusztáv egyébként ebben a hónapban jelentette be, hogy visszavonul és most egy évig nem fog szerepelni, mert ilyen hosszú időt készül egy bentlakásos intézményben eltölteni gyógyulása érdekében:
„azt, ami kialakult körülöttem, hogy tönkrement a szakmai és a magánéletem is, jelenleg nem tudom kezelni. Nincs más választásom, mint egy évre eltűnni, majd miután kijövök, a nulláról újrakezdeni.”
(Kiemelt kép: Molnár Gusztáv Instagramja)