Kiderült, mennyit keres majd Pálffy István a Hír TV-nél: a kollégák felháborodtak

Pálffy István 13 év után tér vissza, új műsora hamarosan indul.

2023. augusztus 9., 07:18

Szerző:

Pálffy István 13 év után visszatér a képernyőre, derült ki egy hónappal ezelőtt. A TV2 egykori arca augusztus 21-től a Hír TV-n lesz látható, a Napi aktuális című műsort fogja vezetni.

A most 63 éves médiaszemélyiség 2010-ben hagyott fel a tévézéssel, akkor parlamenti képviselő lett a Kereszténydemokrata Néppárt színeiben, majd egy évig Brüsszelben dolgozott az Európai Parlamentben. 2015-től 2019-ig Magyarország dublini nagykövete volt, innen vezetett vissza az útja a tévézéshez.

A Blikk most kiderítette, mennyi lesz Pálffy István fizetése a Hír TV-nél: havi hárommillió forintot keres majd. Ezzel kapcsolatban egy neve elhallgatását kérő kolléga nyilatkozott a csatornától, többek között a következőket mondva:

„egyre nehezebb körülmények között dolgozunk, miközben a remélt béremelések elmaradtak. Nem csoda, hogy nagyot néztünk, amikor megtudtuk, hogy Pálffy havonta hárommillió forintot kap a munkájáért.”

Ez a fizetés a szakértők szerint a kereskedelmi televíziók legnézettebb műsorainak arcainak jár a nagy csatornáknál, a Hír TV nézettsége azonban messze elmarad ezen csatornák népszerűségétől. Minden bizonnyal Pálffy visszatérésétől azt várják, hogy jóval több embert sikerül majd a Hír TV elé ültetni. Ennek érdekében már publikálták is az első beharangozókat, íme az egyik.

(Kiemelt kép: a Hír TV Instagramja)