Korda György és Balázs Klári elképesztő titkokat osztottak meg a nagy napról

Korda György és Balázs Klári ma este hatalmas bulit csapnak a Budapest Parkban.

2023. május 4., 08:17

Szerző:

Ma este hatalmas koncertet ad Korda György és Balázs Klári a Budapest Parkban, és a bulival kapcsolatban a Bors című lapnak árultak el érdekességeket.

Bár ez most jóval nagyobb buli lesz, mint egy átlagos Korda György és Balázs Klári fellépés, de azért olyan nagy külön rákészülésre nincs szükség, fizikailag legalább is nem, pedig Balázs Klári tavaly betöltötte a 70-et, Korda György pedig 84 éves. A felkészülésről Balázs Klári így beszél:

„fizikailag nem igényel különösebb rákészülést a csütörtök esti buli, hiszen Gyuri is és én is alaposan edzésben vagyunk, mivel folyamatosan koncertezünk.”

A mai napja tehát így néz ki a táncdalénekes házaspárnak:

„csütörtökön már dél felé a Parkban leszünk, mivel főpróbát is tartunk a zenekarral, akikkel bár már remekül működünk együtt, azt szeretnénk, ha élesben már egy mosolyból értenénk egymást. Ma pedig összerakom a fellépőruháinkat. Gyuri kétszer, én háromszor is átöltözöm majd a koncert során.”

A koncerten rengeteg vendég is fellép majd Kordáékkal:

„lesz jó pár nóta, amit az általunk felkért zseniális énekesek prezentálnak majd. Azt kell mondjam, hogy amikor meghallottam, hogyan énekli az egyik duettnótánkat a Dallos Bogi és Puskás Peti, könny szökött a szemembe. Schoblocher Barbarát egyenesen imádjuk.”

A további vendégek között lesz Csonka András és Csordás Tibi.

(Kiemelt kép: Schumy Csaba – dfp.hu)

Tegnap 15:23

Hamarosan piacra dobja egyedi, TISZA X AZAHRIAH snekaer kollekcióját a Tisza cipő az Astorián található boltjában. A rajongóknak nem árt majd igyekezniük, a cipők ugyanis mindössze két napig lesznek elérhetők.