Gyerekbántalmazásért hívták ki a rendőrséget a Drága örökösök sztárjára

Volt felesége lépett közbe, amikor a színész ittasan megverte közös gyereküket.

2021. augusztus 16., 07:31

Szerző:

Molnár Gusztávot a legtöbben a Drága örökösökből ismerik, ahol Szláven Balentović szerepét alakítja, de a 34 éves, szabadúszó színész szerepelt a Terápia és A tanár című sorozatokban is. Azt írja most vele kapcsolatban a Blikk, hogy volt felesége, Dancsecs Ildikó a Facebookon osztotta meg, hogy Molnár részegen megütötte közös gyereküket, majd az esetről Dancsecs a lapnak részletesen nyilatkozott is. Ő az eset részleteit a következőképpen mondja el:

Guszti és az új párja vidékre ment szombaton, a közös gyermekünk, Benedek is velük tartott. Éjjel fél tizenkettő körül a gyerek sírva hívott, és azt mondta, hogy az apja megütötte. Zokogva kért, könyörgött, hogy hadd jöhessen haza, mert halálosan fél az apjától. Benedek elmesélte, hogy az apja ittas volt, és a kocsiban elaludt, de mivel nem volt bekötve, ezért többször rádőlt. Amikor a fiam megpróbálta lelökni magáról, Guszti először felpofozta, majd ököllel ütötte a lábát és kiabált vele.

Dancsecs, aki pontosan az alkoholproblémák miatt vált el Molnártól 2020 januárjában, azonnal hívta a rendőrséget, majd vasárnap feljelentést tett, derül ki további nyilatkozataiból. A színészt is megkeresték, hogy nyilatkozzon az esetről, de időt kért, hogy válaszolhasson. Molnár a legutóbb azzal kapcsolatban szerepelt a hírekben áprilisban új párjával együtt, hogy a covid miatti korlátozások folytán olyan régóta volt munka nélkül, hogy megélhetési gondjai lettek, szabadúszó színészként a napi élelmiszer beszerzése is problémát okozott számára.

(Kiemelt kép: RTL Klub/Fókusz)