Czene Attila elmondta, miért haragszik Szilágyi Liliánára

Czene Attila nyilatkozott Szilágyi Liliána édesapjáról is, akivel annak idején együtt edzettek.

2022. január 9., 14:33

Szerző:

Czene Attila 47 éves úszó nyilatkozott Szilágyi Liliána ügyéről Palik László YouTube-csatornájának legújabb videójában. Czene Attila 1996-ban az atlantai olimpián szerzett aranyérmet, azóta rákbetegségen ment keresztül, a gyógyulása közben, amint maga is említi, feljött rá néhány plusz kiló. 2010 és 2012 között a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának sportügyeket felügyelő államtitkára volt, később a Nemzeti Sportközpontokban a Nemzeti Sportinformációs Rendszer fejlesztési igazgatója lett. Nős, kislánya 2017-ben született meg.

Az alábbi videóban Czene László betegségéről és gyógyulásáról is beszél, de természetesen szóba kerül a magyar úszósportban az utóbbi időben beindult botránysorozat is, amelynek kicsúcsosodásaként Szilágyi Liliána fizikai, lelki és szexuális bántalmazással vádolta meg édesapját. dr. Szilágyi Zoltán maga is úszó olimpikon volt, azóta edzőként és ügyvédként dolgozik. Íme mit mond Czene Attila erről az ügyről:

„Szilágyi Liliánára én úgy gondolok, hogy én azért haragszom rá, mert az Európa-bajnokságon a műkörmével két századdal kikapott kétszáz pillangón. Én nem tudok másra gondolni vele kapcsolatban. Ennyi. Neki az volt a dolga, hogy megnyerje a versenyt. Nem azért volt a dolga, mert én azt mondom, hanem mert azt látom, hogy ő van annyira tehetséges, hogy megnyerhette volna. És nem oda figyelés, nem elég alázat, és akkor sorolhatnám, ami miatt ő elveszítette – és nem második lett. És után nyilatkozott valahogy. Engem az érdekel. Az összes többi nem érdekel, mert nem az én dolgom. Lehet róla véleményem, de nem úszóként, vagy nem sportemberként.”

Czene Attila később említi, hogy ismeri is dr. Szilágyi Zoltánt, aki nyílt levélben tagadta a lánya által felhozott vádakat. Őróla a következőket mondja:

„Liliána édesapjával én 35 éve még egy medencében edzettem. És akkor is megvolt a véleményem Zoltánról. Nem feltétlen pozitív. De azért, mert esetleg velem, mint fiatallal, úgy viselkedett. Mégse szaladok be az első médialehetőséghez és nem mondom el, hogy annak idején, 35 évvel ezelőtt milyen lelki és testi fájdalmak értek engem. Azt úgy hívták, hogy edzés, azt úgy hívták, hogy edzőtábor, azt úgy hívták, hogy felkészülés, és mentünk tovább.”

Czene Attila szerint ezek a fájdalmak akkor úgymond részét képezték a játéknak, de elfogadja, hogy 35 év elteltével már más a megítélés. Czene Attila hangot ad azon véleményének, hogy nagyon sajnálatos, hogy edzők teljes munkásságát lehúzzák a vécén, mert kiderülnek róluk bizonyos dolgok, amik manapság már nem elfogadhatók. Hozzáteszi azonban azt is, hogy a szexuális bántalmazás akkor sem volt elfogadható és ma sem az, ezért természetesen nem megkerülhető, jogosan ítéli el a társadalom.

Szilágyi Liliána ügyéről egyébként a napokban Havas Henrik is véleményt mondott, ő többek között azt emelte ki, hogy az úszónő húga, Szilágyi Gerda által kiadott levelet roppant gyanúsnak tartja.

(Kiemelt kép: YouTube/Palikék Világa by Manna)