Így van most a demenciával küzdő Bruce Willis: Demi Moore megható képeket posztolt

Bruce Willis állapotáról a színész életében legfontosabb nők adtak helyzetjelentést, köztük Demi Moore is.

2024. június 18., 09:57

Szerző:

Bő egy éve annak, hogy Bruce Willis demencia-diagnózisa publikus lett. A 68 éves színész felesége, Emma Heming Willis szerint a színész mostanra gyakorlatilag teljesen nonverbálissá vált, de továbbra is gondoskodó és szerető családja körében él. Ezt bizonyítják a legfrissebb fotók is.

Így van most Bruce Willis

Nemcsak Bruce Willis mostani felesége, hanem a korábbi neje és első három lányának édesanyja, Demi Moore is az alábbi poszt szerzői között szerepel. Sőt, a képgyűjteményt kitette Rumer, Scout és Tallulah Willis is, az egykori akciósztár három nagyobbik lánya. Az apropó még a múlt vasárnapi apák napja volt, amiről így írnak ők öten együttesen:

„Boldog apák napját a kedvenc lányos apánknak! Szeretünk, BW!”

Bruce Willisnek a második házasságából még két kislánya született, így összesen öt lánygyermek édesapja. Az alábbi posztba érdemes belelapozni, mert régi és új képeket egyaránt tartalmaz. A fent kiemelt kép nem az alábbi gyűjteményből való, azt Emma Heming Willis március 21-én posztolta, ekkor volt Bruce Willisszel a 15. házassági évfordulójuk.

Bruce Willis már nem beszél, nem olvas

Emma Heming Willis tavaly adott hosszabb interjút a férje állapotáról, amiben említi többek között azt is, hogy a demencia nemcsak az érintett, hanem az egész családja betegsége:

„Nehéz annak a személynek, akit diagnosztizálnak, de nehéz a családnak is. És ez nincs másként Bruce-nál, vagy nálam vagy a lányainknál sem. És amikor azt mondják, hogy ez egy családi betegség... tényleg az.”

Emma Heming Willis azt mondja, hogy a demecia-diagnózis áldás és átok volt egyszerre. Szinte a könnyekig meghatódva mondja a következőket:

„Ettől még nem fáj kevésbé, de attól, hogy ezt el tudjuk fogadni, hogy tudjuk, hogy mi történik Bruce-szal, attól egy picikét könnyebb.”

A riporter felteszi azt a kérdést is, hogy a 68 éves színész tudatában van-e saját állapotának. Erre a feleség így válaszol:

„ezt nehéz megmondani.”

Később a család egy barátja, Glenn Gordon Caront a következőket mondta Bruce Willisről az Express című lap által közölt interjú szerint:

„Szenvedélyesen szeretett olvasni – nem akarta, hogy ezt bárki tudja róla –, és most már nem olvas. A nyelvi képességeknek már nincs birtokában, de még mindig ő Bruce... Hálás az ember, hogy Bruce még jelen tud lenni, de az életöröm már eltűnt.”

Ezt Emma Heming Willis is megerősítette: Bruce Willis már egy ideje nonverbális, azaz nem beszél, képtelen szavakkal kommunikálni. De a lánya ragaszkodik hozzá, hogy az ötszörös apuka még mindig önmaga.

„A legtökéletesebb példa arra, hogy apu kicsoda a való életben, az »A simlis és a szendé«-ben játszott szerepe. Annyira sármos, annyira vicces, annyira hülye... olyan cinkosan villan meg a szeme, és kedves és arany is. Úgyhogy úgy érzem, hogy ez az esszenciája annak, hogy apu kicsoda. És az annyira igaz a mai napig”

– mondta Rumer Willis, megerősítve, hogy édesapja tekintetében továbbra is látja a színész régi egyéniségét.

(Kiemelt kép: Emma Heming Willis Instagramja)