Gondban a Liverpool, Szoboszlai Dominik csapatát az ág is húzza
Sehogy sem akar kijönni a lépés, Szoboszlai Dominik edzőjének ismét törnie kell a fejét az összeállításon.
Az utóbbi hetekben a Liverpoolt alaposan megtépázták a sérülések. A jobb oldali védelem különösen megsínylette a helyzetet: Jeremie Frimpong és Conor Bradley egyaránt kidőlt, így Arne Slotnak nem maradt sok választása. Végül a középpálya egyik kulcsembere, Szoboszlai Dominik volt az, akit jobbhátvédként kellett bevetnie, és bár a szerepkör szinte teljesen új volt számára, de válogatottunk csapatkapitánya sikerrel hozta a feladatot.
Végre enyhült kissé a nyomás Szoboszlai Dominik csapatán
A Southampton elleni Ligakupa-meccsre viszont végre kicsit rendeződött a helyzet: a sérültek többsége visszatért, így több alapember pihenőt kaphatott. Így aztán végre kifújhatta magát Virgil van Dijk, Ibrahima Konaté, Ryan Gravenberch, Szoboszlai Dominik és Mohamed Salah is.
Leoni rémálomszerű bemutatkozása
A meccs hajrájában azonban jött a hidegzuhany. Giovanni Leoni, a nyáron igazolt olasz védő élete első liverpooli mérkőzésén álomszerűen kezdett, hibátlan játéka több volt mint biztató. A meccs hajrájában azonban jött a hidegzuhany, és az álomból rémálom lett. A fiatal olasz játékos a gyepen maradt, hordágyon vitték le a pályáról. Az első hírek szerint térdsérülésről van szó, és könnyen lehet, hogy keresztszalag-szakadás történt, ami akár 6–9 hónapos kihagyást is jelenthet. Leoni a közösségi médiában üzent a szurkolóknak: „Nem ilyen debütálást szerettem volna, de mindent meg fogok tenni, hogy mielőbb visszatérjek.”
Ekitiké buta fegyelmezetlensége
A mérkőzés másik nagy története Hugo Ekitikéhez fűződik. A francia támadó a 85. percben bebiztosította a győzelmet, amikor Federico Chiesa beadásából közelről a hálóba lőtt. Ünneplése azonban rosszul sült el. Mivel már korábban kapott egy sárga lapot, amikor levette a mezét, a játékvezető második sárgával kiállította.
Arne Slot menedzser nem rejtette véka alá a véleményét, „ostoba” döntésnek nevezte Ekitiké cselekedetét, a játékos pedig a közösségi oldalán kért bocsánatot, elismerve, hogy az érzelmei elragadták.
A szabályok szerint a kiállítás miatt Ekitiké a következő bajnoki mérkőzésen, a Crystal Palace ellen nem léphet pályára.
Nem lesz könnyű, de a Liverpool nagyon erős
A Southampton elleni továbbjutás örömét tehát beárnyékolta két kellemetlen esemény, Leoni hosszú időre szóló kiesése és Ekitiké felesleges kiállítása. Arne Slot csapata így ismét kénytelen lesz alkalmazkodni a nehézségekhez, ahogy azt az idény során már többször megtette. A Liverpool szurkolói pedig abban bízhatnak, hogy a sérüléshullám nem folytatódik, és a csapat a nehézségek ellenére is versenyben marad minden fronton.
(Képünkön Giovanni Leoni, amint hordágyon viszik le a pályáról a Liverpool–Southampton Ligakupa mérkőzésen. Fotó: Paul Ellis/AFP.)









