Giro d'Italia – Caruso győzött, Bernal előnye magabiztos maradt, Valter 15. összetettben

A hazai közönség előtt szereplő Damiano Caruso nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny utolsó előtti szakaszát. Valter Attila egy helyet hátracsúszva a 15. helyről várja majd a záró etapot.

2021. május 29., 17:58

Szerző:

Szombaton a Verbaniából induló 164 kilométeres etapon 4200 méternyi szintkülönbség, három első kategóriás emelkedő és hegyi befutó várt a mezőnyre, amely előbb a San Bernardino-hágóra (2065 méter), majd a svájci és olasz területeket összekötő Splügen-hágóra (2115 m) tekert fel, a befutó pedig az Alpe Mottán (1727 m) volt.

A nap szökésének ezúttal nem volt esélye a szakaszgyőzelemre, már a második emelkedőn utolérte az élbolyt az esélyeseket magában foglaló főmezőnytől az első lejtőn eltekerő ötfős csoport, benne az összetettben második Damiano Carusóval és a hatodik Romain Bardet-val. Dina Márton már korábban lemaradt, míg Valter Attila a második emelkedő derekán váltott saját tempóra.

A csúcsok közelében nagyszámú szurkoló, őrült hangulat és hófalak között tekertek át a bringások, a dolgukat a második lejtmenetben a nedves aszfalt is nehezítette.

Az idei olasz körverseny utolsó hegyének Carusóék negyven másodperces előnnyel vágtak neki a rózsaszín trikós csoportja előtt. Az emelkedő eleje azonnal tovább rostálta mindkét bolyt: elöl ketten – Caruso és Bardet –, mögöttük hatan maradtak az etap utolsó öt kilométerére. A második csoportot Bernal csapattársa, Daniel Martínez tempója rombolta tovább, a többi riválissal egyetemben a harmadik helyen álló Simon Yates is leszakadt, Caruso pedig a két kilométeres kapunál hagyta maga mögött francia riválisát, akit végül Bernal is utolért.

A 33 esztendős Caruso a hazai közönség buzdítása által hajtva pályafutása első szakaszsikerét aratta háromhetes viadalon. A másodikként célba érő Bernal pedig a vasárnapi finálé előtt közel két percet megőrzött előnyéből olasz riválisa előtt, minden más vetélytársával szemben pedig növelte az előnyt.

A rózsaszín trikót korábban három napig viselő Valter 6:50 perces hátránnyal 25. helyen ért célba, ezzel egy helyet hátracsúszva 15. összetettben, mivel Dina csapattársa, a Zoncolanon győztes Lorenzo Fortunato elé került 42 másodperccel.

A 3410,9 kilométer össztávú 104. Giro d'Italia vasárnap a Senago és Milánó közti 30,3 kilométeres egyéni időfutammal zárul.

Eredmények (a Giro honlapja alapján):
    20. szakasz, Verbania - Valle Spluga-Alpe Motta, 164 km, hegyi befutó:
1. Damiano Caruso (olasz, Bahrain Victorious) 4:27:53 óra
2. Egan Bernal (kolumbiai, Ineos Grenadiers) 24 másodperc hátrány
3. Daniel Martínez (kolumbiai, Ineos Grenadiers) 35 mp h.
4. Romain Bardet (francia, AG2R Citroën) azonos idővel
5. Joao Almeida (portugál, Deceuninck - Quick-Step) 41 mp h.
6. Simon Yates (brit, BikeExchange) 51 mp h.
7. Alekszandr Vlaszov (orosz, Asztana-Premier Tech) 1:13 perc hátrány
...25. Valter Attila (Groupama-FDJ) 6:50 p h.

    Az összetett élcsoportja:
    ------------------------
1. Bernal 85:41:47 óra
2. Caruso 1:59 perc hátrány
3. Yates 3:23 p h.
4. Vlaszov 7:07 p h.
5. Bardet 7:48 p h.
6. Martínez 7:56 p h.
...15. Valter 44:51 p h.

(Kiemelt kép: Versenyzők a 104. Giro d'Italia olasz országúti kerékpáros körverseny tizenegyedik, Perugia és Montalcino közötti 162 km-es szakaszán 2021. május 19-én. Fotó: MTI/AP/LaPresse | Fabio Ferrari)