Döntőben a női kajakosok

A döntőt 13 órakor rendezik.

2024. augusztus 10., 11:31

Szerző:

A várakozásnak megfelelően mindkét magyar női kajakos döntőbe jutott 500 méter egyesben a párizsi olimpián.    

A gyorsasági kajak-kenu versenyek utolsó napján, szombaton is a korábban megszokott módon tömött sorokban érkeztek a vonatállomástól, illetve más tömegközlekedési pontoktól a szurkolók, akik aztán a versenyek kezdetére gyakorlatilag megtöltötték a lelátót. Az időjárási körülmények megnyugodtak a pénteki viszonyokhoz képest, napos időben 22 fokos hőmérsékletben, szinte szélcsendben indult a program.

A hat szombati magyar érintett közül a női kajakosok kezdtek. Négy középfutamot rendeztek, mindegyikből az első kettő került a döntőbe. Gazsó Alida Dóra, aki négyesben harmadik, Csipes Tamarával párosban pedig második volt a vaires-sur-marne-i vizes központban, a harmadik futamban evezett és taktikus versenyzéssel elsőként haladt át a célvonalon. A tavalyi Európa Játékok második helyezettje az utazó tempót felvéve a nagyon erősen kezdő lengyel Dominika Putto mögött lapátolt, majd a táv második felében élre állt. Belga, portugál és kínai ellenfele a végéhez közeledve közelebb jött hozzá, miközben a lengyel visszaesett. Végül az idén Eb-4. Hermien Peters jutott vele együtt a döntőbe.

A négyesben kétszeres olimpiai bajnok, immár öt ötkarikás éremmel rendelkező Csipes, aki ebben a számban Tokióban második, tavaly a világbajnokságon harmadik volt, idén pedig megnyerte Szegeden az Eb-t, a negyedik futamban a rajt után rögtön az élre állt, féltávnál nagy fölénnyel vezetett, s a második 250 méteren már tartalékolhatott, így is simán végzett az élen.

A döntőt 13 órakor rendezik.

(Fotó: Vaires-sur-Marne, 2024. augusztus 10. Gazsó Alida Dóra a női kajak egyesek 500 méteres versenyének középfutamában a 2024-es párizsi nyári olimpián a vaires-sur-marne-i evezős és kajak-kenu pályán 2024. augusztus 10-én. MTI/Kovács Tamás)