Begyűjtöttünk még pár aranyérmet Münchenben

A magyar versenyzők három aranyérmet gyűjtöttek a müncheni multisport Eb keretében zajló kajak-kenu Európa-bajnokság vasárnapi döntős programjának első részében.

2022. augusztus 21., 13:04

Szerző:

A zárónap első felében olyan számok fináléit rendezték meg, amelyek nem szerepelnek az olimpia műsorán. A szombati vihar elvonultával ezúttal már napsütésben, 20-22 fokos hőmérsékletben és viszonylagos szélcsendben kezdődhettek meg a küzdelmek.

Az egy nappal korábban K-2 500-on Fojt Sárával negyedik Pupp Noémit most K-1 1000 méteren szólították a rajthoz. Az Atomerőmű SE 24 éves kajakosa a visszafogottabb rajt után fokozatosan zárkózott fel az élbolyba olyannyira, hogy 600 méternél a vezetést is átvette. A hajrában aztán hárman is szorongatták, de sikerült megőriznie előnyét, így magyar arannyal kezdődött a nap. 

A rutinos Noé Bálint, Kulifai Tamás duó két hete harmadik lett a kanadai világbajnokságon K-2 1000 méteren, de a mezőnyben most is ott volt az előtte végzett két egység, a német és az olasz. A rajt után a magyarok "felültek" a mellettük lapátoló németek és olaszok vizére, majd a hajrában felzárkóztak, de a dobogós helyet ezúttal nem sikerült elérniük, a németek, a spanyolok és az olaszok mögött negyedikek lettek. 

Női C-2 200 méteren a szombaton az 500 méteres olimpiai számban ezüstérmes Bragato Giada, Nagy Bianka duó két hete legjobb európaiként zárt harmadikként a vb-n, így most esélye volt egy jobb helyezésre. Ennek megfelelően is versenyzett, a németekkel és leginkább a spanyolokkal volt csatában az aranyéremért, és ha csak öt századmásodperces előnnyel is, de elsőként haladt át a célvonalon. 

Férfi C-2 200 méteren egy frissen összetérdelt egység, Korisánszky Dávid és Hodován Dávid képviselte a magyar színeket, előcsatározások nélkül indulhattak a döntőben, amelyben hatodik helyen végeztek. 

A Kiss Blanka, Lucz Anna kettős a szám friss világbajnokaként szállhatott vízre a női K-2 200 méter döntőjében, és ennek megfelelően is teljesített. Már a rajtból a magyarok jöttek ki elsőként, és az ott megszerzett előnyüket még tovább is növelték a célig, a riválisok végig csak a hátukat nézhették. A magyar duó így két héten belül világ- és Európa-bajnoki címet is szerzett ebben a számban. 

Az egyetlen magyar B döntős, a C-1 500 méteren érdekelt Kiss Balázs első lett utolsó pályáján, így összesítésben a tizedik helyen zárt. A számot a cseh Martin Fuksa nyerte. 

később: 

női K-1 500 m (Rendessy Eszter) 13.21 

férfi C-2 500 m (Hajdu Jonatán, Fekete Ádám) 13.29 

férfi K-2 500 m (Nádas Bence, Kopasz Bálint) 13.43 

női C-1 200 m (Takács Kincső) 13.57 

férfi K-1 200 m (Birkás Balázs) 14.11 

női K-4 500 m (Kiss Blanka, Lucz Anna, Csikós Zsóka, Gazsó Alida Dóra) 14.26 

férfi K-1 5000 m (Noé Bálint) 15.30 

női K-1 5000 m (Kőhalmi Emese) 16.05 

női C-1 5000 m (Balla Virág) 16.50

(Bragato Giada (b) és Nagy Bianka a dobogón, miután megnyerték a női kenu kettes 200 méteres döntőjét a müncheni multisport Európa-bajnokságon 2022. augusztus 21-én. MTI/Koszticsák Szilárd)