A 11. helyen zártak a magyarok a triatlon vegyesváltók versenyében

Az aranyérmet a britek nyerték.

2021. július 31., 03:54

Szerző:

A Bragmayer Zsanett, Bicsák Bence, Kovács Zsófia és Tóth Tamás összeállítású magyar együttes a 11. helyen, 1:26:43 órás idővel ért célba az 1,2 kilométer úszásból, 27,2 kilométer kerékpározásból és 8 kilométer futásból álló viadalon.

A magyar együttes 1:26:43 órás idővel ért célba az 1,2 kilométer úszásból, 27,2 kilométer kerékpározásból és 8 kilométer futásból álló viadalon. Az aranyérmet óriási küzdelemben a britek nyerték, az ezüst az Egyesült Államokhoz, míg a bronz a franciákhoz került. A vegyesváltók viadala először szerepelt az ötkarikás programban, és 16 ország négyfős csapata vett részt az eseményen.

A magyar váltóban az egyéni versenyben négy nappal ezelőtt 12. Bragmayer kezdett, és a 300 méter úszás után a 10. helyen szállt ki a vízből. A 27 éves, első olimpiáján szereplő versenyzőnek a 6,8 kilométernyi kerékpározás során nem sikerült javítania, de az üldözők csoportjában maradt. Bragmayer a 13. pozícióban kezdte a 2 kilométeres futást, melyet tizenegyedikként zárt. Váltás után Bicsákon volt a sor a magyaroknál, az együttes legfiatalabb tagja öt napja hetedik lett az egyéni versenyben, ami a sportág történetének legjobb magyar olimpiai eredménye. A 25 esztendős Bicsák az úszás során visszaesett a 15. helyre, kerékpározásban viszont javítani tudott, 13. volt, majd a futásban előrébb verekedte magát, és a 10. pozícióban váltott Kováccsal.

A sorozatban harmadik olimpiáján szereplő Kovács úszásban feljött, hetedik volt, a kerékpározást viszont a 11. pozícióban zárta. A 33 éves versenyző futásban javított, és a 10. helyen váltott Tóth Tamással. A pályafutása során nyári játékokon másodszor induló Tóth úszásban megtartotta a magyarok pozícióját, a kerékpározás során viszont két riválisa megelőzte őt, így 12. volt a futás kezdetén. A 32 esztendős Tóth a hajrában egy helyet javítani tudott, így a magyar váltó 11. lett. "Nagyon kemény volt, de ez a 15-20 perc teljes erővel, ez mindig elég nehéz" – nyilatkozta az MTI-nek Bicsák, hozzátéve, hogy mindent kiadott magából, sérült térde pedig az egyéni verseny másnapján még nagyon fájt, de ezúttal nem volt komoly gondja vele.

"Nagyon jól mentek a többiek is, nem hibáztunk, úgyhogy szerintem a legtöbbet hoztuk ki ebből a versenyből, jó lesz így hazamenni". Bragmayer Zsanett úgy fogalmazott, van egy 11. és egy 12. helye az olimpiáról, ennek összességében nagyon örül. "Az úszás elején egy kicsit visszaestem, bringán viszont erősnek éreztem magam, a futásban talán maradt egy kicsi. Ezzel együtt nagyon büszke vagyok mindenkire, szerintem jól mentünk" – mondta Bragmayer.

Kovács arról beszélt, hogy az egyéni verseny után kicsit el volt keseredve, de a váltóra össze akarta szedni magát annak ellenére, hogy egy kisebb fertőzésen mindannyian átestek, miután a vízben elkaptak valamilyen vírust. "Örülök, hogy egy jó eredménnyel tudtunk zárni és jó szájízzel megyünk mindannyian haza. Összeraktunk egyenként mind a négyen egy jó versenyt" – foglalta össze a történteket Kovács. Tóth azt mondta, a végén nagyot kellett küzdenie futásban, mert olyan riválisok között volt, akik nála jobbak. "Ma ennyit tudtam magamból kipréselni, de nagyon elégedett vagyok a csapat eredményével és a sajátommal is" – tette hozzá Tóth.

(Kiemelt kép: Tóth Tamás a triatlon vegyesváltók versenyében a világméretű koronavírus-járvány miatt elhalasztott 2020-as tokiói nyári olimpián az Odaiba Kikötőparkban 2021. július 31-én. A magyar együttes a 11. helyen, 1:26:43 órás idővel ért célba az 1,2 kilométer úszásból, 27,2 kilométer kerékpározásból és 8 kilométer futásból álló viadalon. MTI / Czeglédi Zsolt)