Próba a lehetetlennel

A szakadár államalakulatokat senki sem ismerte el, gyakorlatilag Oroszország sem, amely pénzeli is őket, és csapatokat tart az ukrán területen. Az ottani életkörülmények lehetetlenek, a „népköztársaságokat” az orosz költségvetés tartja el. A háború következménye az Oroszországot sújtó szankciók jelentős része. Moszkva szeretne megszabadulni a tehertől, már nem áhítozik a terület bekebelezésére. Évekkel ezelőtt feladták az úgynevezett Novorosszija-tervet.

Az elnevezés gyakorlatilag a kelet- és dél-ukrajnai területeken létrehozandó orosz nyelvű ütközőállamot illette volna. A tervről viszonylag gyorsan lemondtak, mert egyértelművé lett, hogy az orosz terjeszkedő, neoimperialista törekvések nagyon erős nemzetközi ellenállásba ütköznek. Oroszország képes elviselni a nyugati szankciókat, de a korlátozások lenullázzák a gazdasági növekedést. Az életszínvonal ebből fakadó stagnálása pedig gyors hatással volt a rezsim, illetve Vlagyimir Putyin elnök népszerűségére. Az orosz társadalmat nem töltötte el ugyanakkora lelkesedéssel a dél-ukrajnai vállalkozás, mint a Krím bekebelezése.

Az orosz hatalom azt is kénytelen volt megállapítani, hogy az orosz nyelven beszélő, orosz kultúrájú ukrajnai területek lakosai egyáltalában nem vágynak „Oroszország anyácska kebelére”. A területen élők képesek összeegyeztetni a maguk orosz kultúráját az ukrán identitással. Elutasítják az ukrán nyelv erőltetését az oktatásban és a közéletben, de ettől még nem helyeslik Putyin politikáját. Augusztusban egy hetet töltöttem el Odesszában, volt alkalmam erről kérdezgetni az ottaniakat. Az egyik beszélgetőpartnerem rendszeresen visszatért arra, hogy veszélyben érzi magát a „náciktól”, azaz az ukrán nacionalistáktól. Emlékeztettem, hogy Odesszában is volt arra próbálkozás, hogy a területet és a várost kiszakítsák Ukrajnából, „népköztársaságot” alakítsanak. Ő erre már nem így emlékezett, szerinte csak az orosz nyelv hivatalos regionális státuszát és helyi autonómiát követeltek. Ukrajnából való kiválásról nem volt szó – állította. Odesszában nincs nyoma a háborúnak, legfeljebb annyiban, hogy több katonát látni az utcákon. Orosz turista is van elég. A közvetlen repülőjáratok pár éve leálltak ugyan, de minszki átszállással, vonattal vagy autóbusszal szabad a turizmus.

A háborús helyzet azonban nagy teher az országnak. Érthető, hogy Volodimir Zelenszkij elnök azzal is megnyerhette a választásokat, hogy megígérte, befejezi a háborút. Amikor a kampányban megkérdezték, mitől lesz sikeresebb a Putyinnal való tárgyalásokban, mint elődje, Petro Porosenko volt, azt válaszolta, hogy azonos szemmagasságban beszél majd vele. Ez eddig nem sikerült, csak telefonon tárgyaltak. Így is ért el azonban eredményeket, és teljesítette ígéreteinek egyikét is. Hazahozta az ukrán hadifoglyokat. Cserébe orosz foglyok utazhattak szeptember 7-én Moszkvába, összesen hetvenen. Zelenszkij személyesen fogadta a kijevi repülőtéren a hazatérőket, Putyin nem tett ilyen gesztust a sajátjainak.

A másik eredménye Zelenszkijnek, hogy tett egy fontos ígéretet. Azt mondta, meg akarja könnyíteni a szakadár területeken lakó ukrán nyugdíjasoknak, hogy hozzájussanak az őket illető juttatásokhoz, és elég legyen egy évben csak egyszer személyesen felkeresniük az Ukrajna területén lévő hivatalt, nem kéthavonta, mint most. Az átjutás a szakadár területek és Ukrajna között valóságos kalandtúra. Az engedmény fontos gesztus a terület lakóinak, és megelőzi a valódi békefolyamat beindulását.

Már hetek óta folytak háttértárgyalások a kelet-ukrajnai rendezésről. A korábbi, eddig teljesületlen béketerveket általában a 2015-ös Minszk-megállapodások néven emlegetik, és gyakran hivatkoznak az úgynevezett normandiai négyek ugyanebben az évben rögzített megegyezésére. Akkor a francai elnök vendégeként az orosz és az ukrán elnök, továbbá a német kancellár megerősítette a rendezés és a békés állapotok helyreállításának szükségességét. Egy évvel később fogalmazta meg Frank-Walter Steinmeier akkori német külügyminiszter, jelenleg államfő a maga „útitervét”, amelyet azóta is Steinmeier-formulának neveznek. A normandiai négyek szakértői most szeptember 18-án állapodtak meg abban, hogy elfogadják a formulát hivatalos útitervnek. Putyin a Zelenszkijjel folytatott korábbi telefonbeszélgetésében már jelezte, hogy a maga részéről elfogadja a javaslatot. Vadim Prisztajko ukrán külügyminiszter a múlt héten megerősítette, hogy Kijev is elfogadja az útitervet.

Nyitott kérdés, hogy a választások előtt elhagyják-e az orosz csapatok a szakadár területeket, és lefegyverzik-e a helyi hadsereget. Kijev ragaszkodik ahhoz, hogy átvegye az ukrán–orosz határ őrizetét is. Steinmeier tervében szerepelt, hogy amnesztiát kapnak a „népköztársaságok” politikai és katonai résztvevői. Prisztajko sajtóértekezletén megerősítette, hogy a jelenlegi „népköztársaságok” különleges státuszára vonatkozó törvényt elfogadják a választások előtt, és a törvény akkor lép életbe, amikor az EBESZ megállapítja, hogy a választást tisztességesen bonyolították le.

A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a választásokat a „négyek” képviselői és a nemzetközi média számára hozzáférhetően kell megrendezni. Korábban az ukránok azt hangsúlyozták, hogy a donyecki és luhanszki helyi választásokat az ukrán jogszabályok alapján kell megtartani. Arról egyelőre keveset tudni, mit jelent majd a terület különleges státusza. Az oroszok már egy ideje nem követelik Ukrajna föderalizálását. Az ukránok most decentralizációról beszélnek. Ez jelentheti a helyi nyelvhasználati szabályokat és a helyi bevételek egy része feletti rendelkezést is.

Zelenszkij mindezzel kapcsolatban elsősorban a csapatszétválasztást, a teljes tűzszünetet és az idegen erők kivonását sürgette. A felek érdekeltek a békés rendezésben és abban is, hogy ne veszítsék el az arcukat. Mindenesetre nehéz lesz ezt a négyéves konfliktust meg nem történtté nyilvánítani és nem beszélni a felelősökről. A háborúnak még egy hónapja is voltak halálos áldozatai. Egyes hírek négy év alatt 13 ezer halottról és harmincezer sebesültről szónak. Az anyagi veszteségek is óriásiak, nem beszélve az erkölcsi, emberi pusztításról.

Az elnöki program másik fő fejezete, azaz a korrupciómentes és oligarchák nélküli, gazdasági lemaradását behozó Ukrajna, nehezebben ölt formát. A Z csapat, azaz az elnök mögé felsorakozó képviselők, barátok és üzlettársak, valamint a hívek és rajongók sok milliós tábora kénytelen felismerni, hogy a gazdaság új pályára állítása és kiszabadítása az eddigi csapdákból nehezebb ügy a béketeremtésnél is. Még a választás előtt Zelenszkijék azt ígérték, hogy a politikában nem kompromittálódott gazdasági gurut állítanak a kormány élére. Ehelyett egy fiatal jogász, Alekszej Honcsaruk lett a miniszterelnök. Első megnyilvánulásaiban erős gazdaságot ígért, és gyors reformokat. Egyebek között a földpiac felszabadítását javasolta, hogy a külföldiek számára is engedélyezzék a termőföld megvásárlását. Újraindítaná a privatizációt, liberalizálná a munkaerőpiacot és rendet teremtene a monopóliumok között – ígérte. A munkanélküliség megfékezését is az első feladatok közé helyezte, egy szintre a demográfiai problémákkal és a környezetvédelemmel.

A szakértők és az ellenzék óvatosan bírálják a kormányfő szárnyaló terveit, például azt, hogy az elkövetkező öt év alatt negyvenszázalékos gazdasági növekedést akar megvalósítani. A földvásárlás lehetősége sok külföldi beruházó számára csábító lehetőség, de ehhez mindenekelőtt jogbiztonságra van szükség. A fejlődés egyik akadálya a képzett és vállalkozásra kész munkaerő pánikszerű elvándorlása. Csak Lengyelországban már most legalább egymillió ukrán dolgozik, és a kijevi lengyel nagykövetség hetente állítólag háromezer munkavállalási vízumot ad ki. És mennek más államokba is.

Az ukrán gazdaságnak Oroszország a legfontosabb piaca. A gazdaság tartósan gyorsuló pályára állítása bonyolult feladatnak ígérkezik. Az oligarchákat rá kellene bírni, hogy külföldön állomásoztatott tőkéjüket otthon fektessék be. Közben a milliárdosok mindegyike attól tart, hogy az elnök korrupcióellenes és az oligarchauralom felszámolását célzó programja személyesen ellene irányul. A jogállam építése is bonyolult művelet. A reformokat felülről kezdik, egyelőre a képviselők és a bírók mentelmi jogát szüntették meg. A parlament megszavazta az elnök leváltásának lehetőségét szabályozó törvényt.

Ukrajna választói leváltották az eddigi politikusi elitet, és a legfelsőbb tanácsba bekerült politikusok nagy többségének nincs semmilyen politikai tapasztalata. A képviselők közül sokan híján vannak a szakmai tapasztalatoknak is. Eközben elképesztő állapotban vannak az országutak, a nagyvárosok utcái. Nem látni új beruházásokat. Vannak újonnan épült lakónegyedek, de az értékes belvárosi épületek eközben látványosan lerohadnak. A belváros peremén rozsdaövezet van, bezárt, elhagyott üzemek. A tömegközlekedés az egymilliós Odesszában például ócska, lerobbant buszokkal zajlik, a sofőr vagy ad jegyet, vagy nem. A tulajdonviszonyok harminc évvel a szovjetrendszer leváltása után is zavarosak. A higiéniai és egészségügyi gyakorlat nem európai. Adót nyilvánvalóan kevesen fizetnek, az legalábbis igen ritka, hogy a vásárló számlát kapjon. Az emberek rengeteget panaszkodnak a nevetségesen alacsony bérekre, miközben nyilvánvaló, hogy sok szférában túlfoglalkoztatás van. Nehéz elképzelni, miként állítja talpára az országot az új politikai elit. / Miklós Gábor