Tantermi múltidézés

Miután márciusban tanárok, diákok és szülők egy csapásra a digitális oktatásnak csúfolt, többnyire légüres térben találták magukat, a kormány – „mi baj lehet?” alapon – azért feltekerte a sikerpropagandát. „Ez egyelőre nem egy reprezentatív felmérés, visszajelzés az ügyről, de azt tapasztaljuk, hogy boldogság van szerte a rendszerben. Akikkel beszélünk, akiket kérdezünk, azt mondják, hogy a kollégák felzárkóztak a feladathoz” – csak hogy az egyik kedvencemet idézzem Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkártól, nem sokkal a digitális oktatás bevezetése után.

Kormányzati körökben tényleg boldogság volt, elégedetten nyugtázták, hogy a rendszer már-már készen állt, amikor beütött a krach. Pedig nem. Jórészt a tanárok kreativitásán és elszántságán múlt, hogy hol sikerült megbirkózni a feladattal, hol nem. A diákok mintegy ötödénél eleve szóba sem jöhetett az átállás, hiszen náluk a technikai feltételek sem voltak adottak hozzá.

Csak azért jutott eszembe mindez, és ennek kapcsán Maruzsa cinizmusa, mert ebben az időszakban mondta azt is, hogy most, amikor zárva vannak az iskolák, a tanároknak több a szabadidejük, így lehetőségük van elvégezni az új alaptantervvel kapcsolatos feladatokat is. Holott még jóval a járvány előtt kérte többek közt az Élenjáró Gimnáziumok Grémiuma és számos más szakmai szervezet, hogy halasszák el egy évvel az új NAT bevezetését. Karanténnal és sok-sok pluszmunkával terhelt időszakban ez még inkább indokolt lett volna.

Ám szokás szerint hatástalanok maradtak a szakmai érvek. Mégis most, közvetlenül az iskolakezdés előtt, úgy tűnik: a tanárok többsége rajtra kész, valószínűsíthető, hogy sok iskola már elkészítette a helyi tantervét. Ez azonban egyáltalán nem jó hír, figyelmeztet Nahalka István oktatáskutató. A szomorú helyzet az – Nahalka határozottan így látja –, hogy a pedagógustársadalom jelentős részét egyáltalán nem érdekli a Nemzeti Alaptanterv. Jószerével a helyi tanterv sem, egyedül az érdekli őket, hogy mi van a tankönyvben, és azt hogyan lehet majd tanítani.

Nyilván korszerűtlen ez a hozzáállás. Mint minden olyan viselkedésforma, amelyet kizárólag a központi akarat irányít. Magyarországon ez a gyakorlat, az oktatásban is. (Épp az oktatás miatt, de erről később.)

– Akármilyen is a Nemzeti Alaptanterv, lehet akárhogyan kritizálni (én is rengeteget kritizáltam, és kritizálom most is), de valójában úgy megy át a rendszeren, mint kés a vajon – sommáz Nahalka.

Pedig a NAT, mondhatni, csapdahelyzet a pedagógusok számára. A Nemzeti Alaptanterv és a kerettantervek bornírt előírásai betarthatatlanok. Legfőképp talán a tananyag minden józan belátást nélkülöző mennyisége az.

– Szokták mondani, hogy leadhatatlan mennyiségű a tananyag, de végső soron ez nem létező fogalom: csak épp a tartalom vész el az eszement kapkodásban. Úgymond leadni bármit lehet. Kiállhatok én második osztályosok elé, és előadást tarthatok a kvantumfizikáról, nyilván nem értenek belőle semmit, de a NAT szerint leadtam az órát – jegyzi meg Nahalka.

Nemrég került fel a netre egy általános iskolai tanár beszámolója. Angoltanárként dolgozik, noha eredeti végzettsége szerint irodalmat is taníthatna. A története épp arról az esetről szól, amikor úgy alakult, hogy azt tanított. Ismerőse kérte meg, hogy helyettesítse, hatodikosokhoz kellett beugrania. A walesi bárdok volt az aznapra előírt téma. A hangsúly az aznapon van, hiszen ezt a harmincegy versszakos, bonyolult szavakkal teli balladát egy tanóra, vagyis háromnegyed óra alatt kéne leadni, hogy maradjunk ennél a kifejezésnél. Ismétlem: hatodikosoknak. „Mit keres ez a vers tizenkét éves gyerekek tananyagában? Még gimiben is csak csínyján merném bedobni” – ez volt főhősünk első gondolata, amikor nekivágott a felkészülésnek.

Nem csak elsőre tűnt lehetetlen küldetésnek. A cikkben itt részletes leírás következik arról, hogyan telt a tanóra minden egyes perce. Először is a gyerekek ráhangolódtak az órára, magyarán a zajszint végre alkalmassá vált a tanításra. Mivel a helyettesítő tanárt még nem ismerték, annyira megszeppentek, mikor belépett, hogy a ráhangolódás csupán hat-hét percet vett igénybe. Utána jöhetett a vers elolvasása, értelmezése, az ismeretlen szavak elmagyarázása. Amibe beletartozott az is, hogy a bárd jelen esetben nem az, amivel a húst daraboljuk.

A tanár próbálta feszegetni a határokat. Megkérdezte a gyerekeket, hogy a walesi bárdokhoz hasonlóan képesek lennének-e meghalni bármiért, ami számukra fontos. És ezzel a teljes érdektelenség egy pillanat alatt fordult át. Beindította az órát, elgondolkodtatott. Kár, hogy ekkorra szinte már semennyi ideje nem maradt. Negyvenöt perc sehogy sem elég arra, hogy hatodikosokkal értőn elolvassák és elemezzék A walesi bárdokat.

Hányan lehetnek ezzel így, mint a történet főszereplője? Hányan próbálják tágítani az elviselhetetlenül szűk kereteket? Nahalka szerint a tanárok 10-20 százaléka próbál túllátni valamelyest az előírásokon. A 10-20 százalék persze igencsak tág határ, de adatok híján egyedül az óvatos becslés marad.

A tavalyi tankönyvrendelésekből is lehet valamelyest következtetni: az látszik, hogy egyre több iskolában utasítják el a központi tankönyveket. A döntő többség ugyan abból tanít, de érzékelhető egy változó tendencia.

Persze nem könnyű rendszerellenesnek lenni ott, ahol a központosítás mámorában a hatalom milliméterpontosan kijelöl minden egyes lépést. És nyilvánvalóan nem ajánlásnak szánja mindezt; aki eltér az előírttól, állandó fenyegetettségben dolgozik. Ha ellenőrzés vagy minősítési vizsga van az iskolában, ízekre szedik a tanárt, be kell mutatnia a tanmenetet is, amelyből tanít. Értelemszerűen azért, hogy kiszúrják az eltéréseket. És kiszúrják, hiszen épp azokat keresik. Igaz, a gyakorlatban csak ritkán büntetnek, hiszen azzal a pályán még megmaradt tanárokat is elüldöznék. És az még a legelvakultabb párthívek szerint is visszatetsző lenne, ha a portás tanítaná a gyereküket, mert a tanár kihagyta az apró betűs részt a tankönyv 15. oldalán. De a büntetéstől való félelem akkor is visszatartó erő.

Mi várható szeptember elsejétől az új NAT bevezetésével? Igazából semmi lényegi változás. Marad az életidegen tanterv, és csakúgy, mint eddig, lesznek a NAT-ot sorvezetőnek tekintő tanárok, és olyanok is, akik megpróbálják kihozni a helyzetből a maximumot.

Papíron persze van változás, a hivatalos kommunikáció szerint például csökkentették az óraszámot. Nahalka nem így látja: tantárgyanként változó, de a legtöbb tantárgy esetében épp nőtt az óraszám, vagy ahol csökkent, ott a választható tárgyak rovására. Összességében kimondható, hogy ezen a téren sincs valódi változás.

– Kivéve az általános iskolai kémiát, ott ugyanis az előző NAT-ban annyira vállalhatatlanul sok volt a tananyag, hogy kénytelenek voltak lejjebb venni belőle. Nem nagyon volt más választásuk.

Egy változás talán mégiscsak lesz: az új NAT dohos ideológiai rendszerével még néhány évtizedet visszaugrunk az időben. Amúgy nem is az ideológia irányultságával van a baj. Wass Albertet is lehet jól tanítani, kontextusba lehet helyezni, a baj akkor van, amikor nincs kontextus – és igény sem merül fel a kialakítására.

– Ez komoly pedagógiai probléma, ugyanis egy nagy dilemmával kapcsolatos. Mégpedig azzal, hogy az iskolának tulajdonképpen mit kell tennie a NAT szerint? Világnézetet, értékrendet, ideológiát kell átadnia a gyerekeknek, méghozzá indoktrinációszerűen – jegyzi meg az oktatáskutató. – Holott éppen fordítva kéne: a gyerek elé oda kellene tenni a különböző elképzeléseket a világról, hogy értse meg, azok miként viszonyíthatók egymáshoz, mit jelentenek a társadalom számára? Hogyan kapcsolódtunk hozzájuk a történelem során? Kik hisznek benne, kik nem? S mindezek után hagyni kellene a gyerekeket, hogy maguk döntsenek. Egyszerűen válasszák ki azt az értékrendet, amelyet ők akarnak követni. Ehhez persze meg is kell tanítani nekik, hogy ezt hogyan lehet csinálni. Milyen az, amikor nekem saját világnézetem van, én döntök a világnézetemről, és kialakítom a saját értékrendemet.

Az indoktrináció viszont mindennek az ellenkezője: a birkaszellemnek, az értékrend-nélküliségnek és ezáltal a felsőbb akarat feltétel nélküli elfogadásának ágyaz meg. Nem kell mondani sem, hiszen látjuk, tapasztaljuk, hogy ez mekkora károkat okoz. Ha más irányú lenne az ideológiai töltete, akkor is pusztító lenne. Hatékony fegyver, hiszen a legtöbb diáknak nincs meg a családi háttere vagy akár a nyitottsága, hogy otthon helyre tegyék és megvitassák az iskolában elhangzottakat.

És ez tudjuk, mit jelent. Újabb generációt, amely hírből sem ismeri a kritikus gondolkodást (az új NAT fő fejezetéből ki is került még a meghatározása is, csak néhány alfejezetben, például a természettudományoknál maradt meg). Még egy generációt, amelynek a kreativitását csírájában elnyomják, már általánosban.

Vagyis: még hosszú ideig az európaitól mentálisan is egyre inkább leszakadó társadalmat. / Herskovits Eszter