Nagyepika

2019. január 27., 20:24

Szerző:

Rettenthetetlen mesélőkedv kell ahhoz, hogy valaki belevágjon egy olyan történetbe, amelynek első eseményei az úr 180. esztendejében esnek meg, a finálé pedig 1990 nyarán zár. Ezeréves léptékben nem regényt szoktak írni, legfeljebb kalendáriumot. Ez az író azonban a nagy lélegzetek, hosszú történetek kedvelője (861 oldal!), a históriához méretes színpadot is választ, a világ legnagyobb kiterjedésű országát, Oroszországot.

Négy család történetét kísérjük nyomon. Kapcsolatuk azonban eltér a családregények szokásos szerkezetétől. A szálak nem egyidejű kapcsolatokban szikráznak össze, hanem a diakrón, hosszú távú történetmesélés során.

A bonyolult szőttesekben megjelennek persze a nagy történelmi alakok: Iván, aki valóban rettenetes, Péter, aki tényleg nagy, s a többiek. A népség-katonaság között mordvinok, kunok, oroszok, ukránok, mongolok, balti németek, lengyelek, majd maga Lenin elvtárs is felüti a fejét, akiről megtudjuk, hogy anyai ágon félig svéd, félig német, apairól csuvas török, ázsiai. (Turáni?)

Ruszka kis falu. Nem nehéz értelmezni Oroszország-modellként, amely bizony időnként mostohácska anyácskának bizonyul. Hőseink – éljenek bár az ántivilágban vagy a Gergely-naptár szerintiben – emberszabásúak, esendők, hősök. Nehéz lenne a történetből kiszakítva bárkit is kiemelni a durván félszáz szereplő közül, akikkel minden megtörténik, ami halandókkal meg szokott. S ezért tömören a Háború és békét gyorsolvasóként abszolváló Woody Allen megállapítását idézzük ide: „oroszokról szól”. Mégpedig jól, érdekfeszítően, valóban irodalmi eszközökkel. Ha valakit nem rettent meg a könyv súlya és léptéke, annak szívesen ajánlom. Fantasztikus ismeretanyag, hajlékony stílus, történelmi szintézis. Hosszú élvezet.

(Edward Rutherfurd: Ruszka. Fordította Pete Klára. Alexandra Kiadó.) / Erdélyi S. Gábor