Korábban is gyilkolt a martfűi rém?

„Igaz az, hogy Szolnokon, különösen a vasútállomás környékén számos, általam ismert és ismeretlen fiatal nő ellen követtem el erőszakot, de Nemes Erzsébetet nem én öltem meg. Ezt a lányt sohasem láttam, és nem is hallottam róla...” – vallotta 1955-ben ifj. Bulyáki István. A 23 éves férfit azért ítélték életfogytig tartó börtönbüntetésre, mert a vád szerint az év július 1-jén megerőszakolt és megfojtott egy 19 éves nőt a szolnoki vasútállomás közelében.

2020. január 18., 18:17

Szerző:

A megyeszékhelyen élő Nemes Erzsébet a Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányságon dolgozott, a személyi igazolványok kiállításával foglalkozott. Pár nappal halála előtt utazott Budapestre leszerelni, mert lejárt a szerződése. A fővárosban egy ismerősét kereste fel, majd 1955. július 1-jén, este fél tízkor indult haza a Nyugati pályaudvarról egy munkásvonattal. Holttestét másnap este hat óra körül találta meg egy házaspár a szolnoki vasútállomás közelében, egy bombatölcsérben, nem messze a lakóhelyétől. Az állomás környéke akkor még nem úgy nézett ki, mint most, gyakorlatilag Szolnok külterületének számított. A holttest egy füves részen feküdt, a Jósika utca 8/b szám alatti ház mögötti telken, ahol pár évvel később ház épült, ma pedig a Márka ABC található ott.

Az ügyben – mint ahogyan akkoriban az emberöléseknél – az Országos Rendőr-főkapitányság nyomozott. Nemes Erzsébet hanyatt feküdt a bombatölcsérben, arcán ütésnyomok látszódtak, ballonkabátja fel volt húzva, kombinéja és nadrágja szétt volt tépve, szoknyája fel volt húzva, nemi szervén ondónyomokat találtak, lábain és karján fogástól származó véraláfutásokat észleltek. Az orvosi szakvélemény szerint a fiatal nőt július 1-jén, pénteken éjfél körül megerőszakolták és megfojtották, aztán bedobták a második világháborús bombatölcsérbe. Az áldozat pénze és a karórája eltűnt.

A nyomozás során több embert is őrizetbe vettek, míg végül július 14-én eljutottak ifj. Bulyáki Istvánhoz, akit egy évekkel később megjelent, az esetről szóló tanulmányban dr. Bodor Endre rendőr alezredes csak „Szolnok hírhedt fenegyerekének” nevezett. A 23 éves, a szolnoki reptéren tizedesként szolgálatot teljesítő férfi a nyomozás adatai szerint egy olyan társaság tagja volt, amely évek óta szervezetten követett el nemi erőszakot. Bulyáki először mindent tagadott, azt mondta, soha semmilyen bűncselekményt nem követett el. Aztán azonban valahogy előkerült több tanú és sértett, és így a rendőrség összerakta, hogy a férfi 1952 őszétől kezdve tizennégy nő sérelmére követett el nemi erőszakot. A gyanúsított végül beismerte a korábbi erőszakos ügyeit, de Nemes Erzsébet megtámadását és megölését végig tagadta. Ez viszont nem volt akadálya annak, hogy elítéljék.

A Rendőrségi Szemlében már a jogerős ítélet előtt ismertették Bulyáki ügyét. A közvetett bizonyítékok alkalmazása egy bűnügy vizsgálata során című tanulmányt az a dr. Bodor Endre írta, aki évekkel később ismét írt a Bulyáki-ügyről. E szerint kriminalisztikai szempontból az szólt Bulyáki ellen, hogy Nemes Erzsébet esetében hasonló volt az elkövetési mód, mint ahogy a gyanúsított korábbi áldozatait is megtámadta: befogta az orrát és a száját, majd letépte alsóruháit, „ütött, vert, fojtogatott”. Mivel a gyilkosság közelében lakóházak voltak, a tettesnek „gyakorlott” személynek kellett lennie, ráadásul ismernie kellett a környéket. Ellene szólt az is, hogy a férfi bokszolt, erős testalkatú volt, és testi erejét használta ki fiatal lányokkal szemben. Bulyákinak nem volt alibije, sőt több hamis alibivel is próbálkozott. A bűncselekmény idején a tanúvallomások szerint a szolnoki vasútállomáson tartózkodott, ahol állítólag korábban többször is vadásztak nőkre a bandájával. Egy tanú szerint ismerte áldozatát, mert látta őket korábban táncolni egy étteremben. Nemes Erzsébettől mintegy ezer forintot loptak el, Bulyáki pedig feltűnően költekezett a gyilkosság után.

A nyomozók találtak két tanút, akik a bűncselekmény időpontjában látták Bulyákit és „egy nőt, akinek személyeírása Nemes Erzsébetre illik” a bombatölcsér közelében. Vallomásukat azonban kérdésessé tette, hogyan láthattak bárkit is éjszaka, a gyéren megvilágított részen. A helyszínen találtak egy saras, véres zsebkendőt, amelyet a gyanúsított barátja Bulyáki zsebkendőjeként azonosított, de a gyanúsított azt mondta, ő sosem használt zsebkendőt.

A tanulmány ugyanakkor azt is kiemeli, hogy a helyszíni szemlén a technikus nem talált ujjnyomot, a holttestet pedig lemosták (!) a boncolás előtt, így eltűntek az ondónyomok is. Egy-egy tanú kihallgatására nem készültek fel rendesen. További kritikai észrevétel volt, hogy az a bizonyos tíztagú bűnbanda, amely valamiért csak akkor került a nyomozók látókörébe, amikor történt egy emberölés, évekig garázdálkodhatott anélkül, hogy lebuktak volna.

Nemes Erzsébet megölése idején a Szolnoktól mintegy húsz kilométerre található Tiszaföldváron élt Kovács Péter, aki később a martfűi rémként vált hírhedtté, miután több nőt is megölt Tiszaföldvár és a szomszédos Martfű környékén. 1957-es – hivatalosan az első – gyilkossága miatt egy Kirják János nevű férfit ítéltek el, aki tizenegy évet ült egy olyan emberölésért, amelyet valójában nem ő, hanem Kovács Péter gépkocsivezető követett el. Erről a történetről szól A martfűi rém című, 2016-ban bemutatott magyar film, amelyet Sopsits Árpád rendezett.

A tiszaföldvári Kirjákra nem volt nehéz ártatlanul is ráverni Szegedi Margit megölését, mert ismerte a nőt, vallomásaiban összevissza beszélt, nem volt megfelelő alibije, és a kihallgatói verték is. Az ügyben a hatvanas években perújítást kezdeményező és ennek köszönhetően a sorozatgyilkost is lebuktató egykori nyomozó ügyész, dr. Barna Bálint azonban a mai napig nem biztos benne, hogy Nemes Erzsébetet nem Kovács Péter gyilkolta-e meg. A négy nő megöléséért halálbüntetésre ítélt Kovácsot az 1955-ös gyilkosságért nem tudták meggyanúsítani, pedig voltak adataik arról, hogy az akkor 21 éves férfi a nő halálának napján a szolnoki vasútállomáson éjszakázott.

Kovács 1955-ben katona volt Budapesten, a szolnoki levéltárban fellelhető vallomása szerint július elején volt eltávozáson. Dr. Barna Bálint a 168 Órának elmondta, 1967-ben, a férfi elfogásakor adataik voltak, hogy a Nemes Erzsébethez hasonlóan Budapestről Szolnokra vonatozó Kovács lekéste a tiszaföldvári csatlakozást, ezért az éjszakát a szolnoki vasútállomáson töltötte. Vagyis a bűncselekmény időpontjában feltehetően ott-tartózkodott. Ez azonban annak ellenére is kevés volt, hogy a nőt hasonló módszerekkel ölték meg, mint amilyeneket Kovács Péter is alkalmazott később.

A tiszaföldvári Kovács – akit gyerekkorában szexuálisan zaklattak – 1957 és 1967 között hat bűncselekményt követett el, közülük négy áldozata meghalt. Hármat megfojtott, hatból öt támadást a késő esti, illetve éjszakai órákban követett el. Áldozatait – egy kivétellel, amikor megzavarhatták – lemeztelenítette vagy ruhájukat megszaggatta. Nemes Erzsébet halálát is fojtogatás okozta, és éjszaka támadták meg.

Kovács Péter valamennyi bűncselekménye szexuális jellegű volt ugyan, de erőszakot nem követett el, mert „beteges önkielégítőnek” vallotta magát. Többször lesből figyelte az utcán elhaladó nőket. Végül mind a négy, terhére felrótt gyilkosságot beismerte, így felmerülhetett a gyanú, hogy ha már 1955-ben is ölt és kapcsolatba is hozták Nemes Erzsébettel, akkor miért pont a szolnoki gyilkosságot tagadta volna? Ezt a nyomozó ügyész is furcsának találja, bár a martfűi rém nem egyszerre, hanem egyenként ismerte be az általa elkövetett gyilkosságokat. Barna Bálinték a legutolsó, 1967-es emberöléstől visszafelé kezdték felgöngyölíteni a szálakat. Az is tény, hogy tudták, négy rábizonyított emberölésért már bőven halálra ítélhették, a Nemes-ügyet talán ezért sem erőltették tovább. Mivel a férfi nem tett beismerő vallomást, majdnem húsz év távlatából egyébként is kevés terhelő adat volt a nyomozók kezében.

Ha Kovács Péter ölte meg Nemes Erzsébetet is, az egyrészt azt jelenti, hogy Bulyáki István ártatlanul ült 15 évet börtönben, és ha Kovácsot már ekkor elfogják, akkor ma valószínűleg nem beszélhetünk a martfűi rémről, sem az ártatlanul elítélt Kirják Jánosról. Utóbbi ugyan végül szabadult, de nem sokkal később öngyilkos lett. / Dulai Péter