Légszomj

A Mély levegő hatásos és elgondolkodtató, ám ha valami újszerű megközelítést szeretnénk olvasni a bántalmazó kapcsolatokról és azok áldozatairól, ne itt keresgéljünk.

2020. december 17., 15:26

Szerző:

Halász Rita első (kis)regénye sodró, olvasmányos stílusban, könnyen befogadható nyelven beszél a bántalmazás súlyos témájáról. A kritikus gyanakodhat, hogy nem egy a metoo-mozgalmat meglovagoló, didaktikus művel van-e dolga, a Mély levegő ugyanis a kapcsolati erőszak kifejlődésének és eldurvulásának legjellemzőbb, tankönyvbe illő sémáit hozza. A kezdetben kínzóját mentegető, saját épelméjűségét is megkérdőjelező áldozat legtipikusabb lelki folyamatait ábrázolva meséli el főhőse, Vera eszmélését és újrakezdését.

Maga a szöveg is számol ezzel az aggállyal, amit éppen Péter, a Verát lelki, majd fizikai terrorban tartó férj fogalmaz meg, amikor a problémát bagatellizálja, gúnyosan divathóbortnak állítja be előbb a párterapeuták, majd a bíróság előtt. A férfi a narcisztikus bántalmazó mintapéldánya: a kezdetekkor elbűvölően szellemes, kedves és színes egyéniség, bár szerhasználata figyelmeztető jel a belső feszültségekre. Később a kisebbségi érzéseit és sértett keserűségét (amiért művészi kibontakozás helyett egy multinál dolgozik) már nemcsak füvezéssel, hanem a (szintén alkotó, nála sejthetően tehetségesebb) társa felé támasztott irreális elvárások számonkérésével, a sosem elég jó másik önbecsülésének lerombolásával és állandó kontrollgyakorlással igyekszik elnyomni és kompenzálni. Az irányítást elveszítve felszínes kedveskedéssel és önsajnáltatással manipulál, gyermekeit a felesége és a nő családja ellen hangolja a hátuk mögött.

Mindez valóban sablonos, csakúgy, mint a kokainfüggő színész vagy a feleségét és még a szeretőjét is csaló családapa figurája, de a Mély levegő lélektanilag hiteles és arányosan felépített, nem szenveleg vagy próbál borzadást kelteni, kellő árnyaltsággal rajzolja meg figuráit. A dialógusok élőbeszédszerűek, a szituációk elevenek, ismerősek. A regény a szülő–gyerek kapcsolatokat is érzékenyen festi, intim közelségből, konkrét helyzeteken keresztül mutatva be az idegileg kimerült Verát, amint igyekszik megfelelni a szabadelvű, mégis következetes anya szerepének, miközben gyakran legszívesebben lerázná magáról a gyerekeit. A szöveg nem sugallja, hogy a bántalmazottak kivétel nélkül brutális gonosztevőktől származnak: Vera szülei emberi lények a maguk jellemhibáival, korlátaival. Remek, enyhén karikaturisztikus a családi ebéd jelenete, ahol mindenki fújja a magáét, észre sem véve, ahogy Verában pánikrohamig fokozódik a feszültség.

Mindent összevéve a Mély levegő humánus, szerethető, átélhető és élvezetes könyv, amely azonban – nem lépve ki az áldozatok perspektíváját megelevenítő, velük empatizáló művek sorából – nem mondható felforgatónak, és merőben új szempontokat sem villant fel. A szövegben következetesen végigvonuló levegőmetafora is világos, logikus, nem csábít vad képzettársításokra: az elfojtástól fuldokló Verának újra kell tanulnia lélegezni. Ha nem képes a kilégzésre, vagyis az elengedésre, a belégzés újabb terhekkel, elakadásokkal fenyeget. A beszívás egy néhány hónapos tévút (elvetélt megoldási kísérlet) erejéig kifejezetten negatív konnotációkat kap: a főhős éppúgy tanul meg kokaint szippantani, hogy pár órára mesterségesen ellazuljon, és megfeledkezzen a gondjairól, mint valóban görcsök nélkül mozogni a víz éltető közegében.

Vera hibákon, ezek fel- és beismerésén, valamint a korrekciójukon keresztül nyeri vissza tartását, céljait, szabadságát, autonómiáját. Szimpatikus, hogy a Mély levegő a remény üzenetével zárul, anélkül, hogy szirupos happy end volna: az élet újjáépíthető, akkor is, ha lassan, egészen apró lépésekben megtett változtatásokkal történik. Mindez megejtő, egyszerű szépséggel jelenik meg az utolsó előtti fejezet frappáns záróképében: az egyik gyerek már nem „otthonnak”, hanem „Izabella utcának” nevezi a lakást, ahol még együtt éltek az apjukkal. Ezt némileg sajnos gyengíti a rövidke utolsó fejezet, amely mintegy sűrítményét adja mindannak, ami a kiegyensúlyozott légzéshez és ellazuláshoz kapcsolódik a szövegben, mintha a regény önmagát túlbeszélve nem merné az olvasóra bízni a tanulság levonását. / Szendi Nóra

(Halász Rita: Mély levegő, 200 oldal, Jelenkor Kiadó)