Hazaengedtek három kétgyermekes anyát az előzetes letartóztatásból a Czeglédy-ügyben fogvatartottak közül

2018. május 15., 09:07

Szerző:

Három, szeptember óta előzetesben lévő nőt engedtek haza a Czeglédy Csaba ügyében fogvatartottak közül. A Szegedi Törvényszék hétfőn megváltoztatta a Szegedi Járásbíróság döntését azzal, hogy már nem áll fenn a nyomozás akadályozásának veszélye. Mindhárom nő kétgyermekes anya, egyikük Czeglédy Csaba sógornője – értesült a 24.hu.

Éppen tegnap hajnalban vettek őrizetbe három újabb személyt a Czeglédy-ügyben, köztük a volt MSZP-s képviselő és ügyvéd testvérét, Czeglédy Pétert is, akinek a feleségét ma engedték ki. Az őrizetbevétel nem ügyészségi közleményből derült ki, hanem a kormányközeli Pesti Srácok írta meg saját információ alapján. A hétfőn őrizetbe vett személyek előzetes letartóztatásáról első fokon ismét a Szegedi Járásbíróságnak kell döntenie 72 órán belül.

A Szegedi Törvényszék azzal indokolta a három nő kiengedését, hogy ennyi idő után, a nyomozás végén már nem alapos az ügyészség előzetes letartóztatás meghosszabbítására vonatkozó indítványa, nem reális veszély már a nyomozás akadályozása.

Fotó: Facebook

Czeglédy Csabát tavaly júniusban vették őrizetbe, június 15-én kezdeményezték előzetes letartóztatását, amit azóta többször is hosszabbítottak. Idén március elején 28 órát töltött szabadlábon, majd felfüggesztették mentelmi jogát, és vissza kellett térnie a börtönbe, akkor még képviselő-jelöltként.

Az MSZP-Párbeszéd szombathelyi képviselőjelöltjét és társait azzal gyanúsítják, hogy különösen jelentős értékre elkövetett költségvetési csalást szervező, lebonyolító bűnszervezetben vettek részt. A vádak szerint Czeglédy Csaba vezetésével 2011 és 2017 között olyan céghálózatot alakítottak ki, ami diákmunka-közvetítéssel foglalkozott, és 6,3 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott az állami költségvetésnek azzal, hogy az iskolaszövetkezetek az általános forgalmi adót, illetve a személyi jövedelemadót vagy nem vallották be, vagy nem fizették meg.