Hátrányt hátrányra halmoznak

Rég látott feszültséget váltott ki az új Nemzeti alaptanterv (NAT). A felháborodást nem csak az váltotta ki, hogy a csaknem egymillió diák oktatását meghatározó alapdokumentum társadalmi egyeztetés nélkül készült. Sokan tiltakoznak retrográd, ideológiai tartalma, valamint a pedagógiailag tarthatatlan mennyiségű tananyag miatt is. Legutóbb talán a kockás inges tüntetések idején találtak így egymásra tanárok, diákok, szülők, konzervatív iskolaigazgatók és kevéssé konzervatív oktatáskutatók. A NAT-nak a magyar nyelv és irodalom műveltségterületet érintő részei miatt nemcsak a Magyar Tudományos Akadémia emelt szót, hanem az állami egyetemek irodalomtanszékei, a pedagógus-szakszervezetek, illetve azok a civilszervezetek is, amelyek mögött tényleges civil erő van (azaz nem a kormány által gründolt csoportosulások). A Miskolci Hermann Ottó Gimnázium – amely a kockás inges demonstrációk idején is motorja volt a tiltakozásoknak – társadalmi konzultációt kezdeményezne, s erre nyílt levélben szólított fel (ezt közöltük előző heti számunk 65. oldalán). A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete tüntetést szervezett az új NAT és a szakképzés átalakítása ellen. A nagyobb érdekképviselet, a Pedagógusok Szakszervezete egyéni érdeksérelem miatt, a szakképzésben dolgozók jogainak védelmében az Alkotmánybírósághoz fordult.

Ebben a helyzetben jelent meg az egyik legfontosabb visszajelzés a közoktatásban zajló folyamatokról. A Magyar Tudományos Akadémia egykori kutatóhálózatának tagja, a Közgazdaság- és Regionális Kutatóközpont Közgazdaság-tudományi Intézete munkatársai jegyzik azt a kötetet, amelynek címe: A közoktatás indikátorrendszere, 2019. Beszédes, hogy a magyar közoktatás szempontjából kulcsfontosságú kiadványt az oktatásirányításért felelős egyik tárca sem támogatta. Megjelenését az MTA, illetve az Európai Bizottság magyarországi képviselete segítette. Ez már a harmadik hasonló kiadvány. Az első 2016-ban, a következő két év múlva jelent meg. A legújabb száz indikátor segítségével ad képet a magyar közoktatásról. A laikus érdeklődőknek segít a Szemelvények című összeállítás, amely négy történetet mesél el, ezek egyikéről, a korai iskolaelhagyásról Hermann Zoltán közgazdász, a kötet egyik szerzője beszélt a bemutatón.

A kétezres évek elején növekedett a középiskolás korú népesség részvétele a közoktatásban, de ez a folyamat 2011-ben megfordult: azóta a 16–18 évesek között egyre többen kimaradnak az iskolából. Ez a csökkenés a 18 éveseknél a legmeredekebb, de a 16–17 éveseknél is hasonló tendenciát látunk. Hermann Zoltán szerint a tendenciák mögött „több oktatáspolitikai intézkedés és különféle társadalmi és gazdasági folyamatok együttes eredményei” rajzolódnak ki. Emlékezetes, hogy a tankötelezettséget 1998-ban 18 évre emelték, ennek hatása mintegy tíz év múlva vált érzékelhetővé, csakhogy 2010 után – a jelenlegi kormányzat – ismét levitte 16 évre. A szakiskolai képzés időtartamát a kétezres évek elejétől az akkori kormány háromévesről négyévesre növelte, ám 2010 után újra visszaállították három évre. A kutató felidézte, hogy az unió célkitűzése alapján a tagállamoknak 2020-ra tíz százalékra, illetve az alá kell csökkenteniük a korai iskolaelhagyók arányát. Ezt a többség teljesítette, Magyarország nem. Hazánkban ugyanis éppenhogy nő a korai iskolaelhagyók aránya.

– A lemorzsolódás területileg is eltérő. Vannak olyan megyék – Nógrád, Somogy, Borsod, Szabolcs –, ahol minden ötödik fiatal korán kimarad az oktatásból. Ez nagyon magas szám – mondta Hermann Zoltán, aki azt is kiemelte: azok a fiatalok, akik végzettség megszerzése nélkül álltak munkába ebből a korcsoportból, zömmel közmunkások lettek, ami azt mutatja, nem azért hagyták ott az iskolát, mert a jó és perspektivikus munkapiaci lehetőségek csábították őket.

Kiket sújt leginkább a lemorzsolódás? A korai iskolaelhagyók zöme az érettségit nem adó iskolákból, azaz a szakiskolákból (mostani nevükön: szakközép) kerül ki. Ez a probléma elsősorban a társadalmilag hátrányos helyzetű csoportokat érinti – magyarázta Hermann Zoltán, és hozzátette, a szakközépiskolában a legmagasabb, 30 százalékos a roma tanulók aránya.

A kiadvány egyik ábrája azt is megmutatja, hogy az évismétlők aránya az érettségit nem adó szakközépiskolákban a legmagasabb, az ide járók harmada legalább egyszer évet ismétel, 6-7 százalékuk akár kétszer is. A kutató szerint annak a két jelenségnek – hogy nagy a lemorzsolódás a szakközépben és a 9.-10.-ben ismételnek évet a gyerekek – köze van egymáshoz.

Hajdu Tamás a középfokú oktatás egyenlőtlenségeiről beszélt. Több nemzetközi mérés és adat is azt mutatja, milyen nagy a különbség Magyarországon a magas és az alacsony iskolai végzettségű anyák gyermekeinek szövegértési teljesítménye között.

– Hasonló különbségeket lehet látni a halmozottan hátrányos helyzetű (hhh) tanulók és a nem hhh tanulók iskolai eredményei között is. A 10. évfolyamos hhh tanulók átlagos szövegértési kompetenciája messze elmarad a 6. évfolyamos, nem hhh tanulók szövegértési kompetenciájától. Vagyis azt lehet mondani, hogy a rossz családi és szociális körülmények miatt a tanulók a négyéves képzés alatt semmire sem jutnak. Ez a kötet talán legmegrázóbb megállapítása.

Egy másik szomorú adat: 2014 és 2018 között a szegény családból származó – azaz a hhh tanulók körében – jelentősen csökkent az érettségit adó képzésre járók aránya: 35,2 százalékról 30,9 százalékra. Ezzel párhuzamosan a szakiskolában (korábban speciális szakiskola) megnőtt az arányuk: 6,4 százalékról 9,1 százalékra, miközben a középosztálybeli családok között az érettségi népszerűsége tovább nőtt. A nem hhh tanulók aránya 74,6-ről 78 százalékra emelkedett az érettségit adó iskolákban (ezen belül is szembetűnő a gimnáziumba járók számának növekedése: 39,2-ről 44,9 százalékra).

Az iskolatípus az oktatás minőségét is jelzi. Egy érdekes adat erről: míg a szakközépiskolában mindössze 4,6 százalék az idegen nyelvet öt vagy több órában tanulók aránya, addig ugyanez a szakgimnáziumban 12 százalék, a gimnáziumban pedig 34 százalék. Sokkoló adat az is, hogy 2013 után drasztikusan csökkent a felsőoktatásba jutó hátrányos helyzetű tanulók aránya: 7,4-ről 1 (!) százalékra.

Varga Júlia közgazdász felidézte, hogy a kormány szerint nincs tanárhiány, a tanulmány azonban egészen mást mutat. 2016 után ugyanis a közoktatás egészében megnőtt az egyes tárgyakat képesítés nélkül tanítók száma. Itt is a szegény gyerekek jártak a legrosszabbul: a szegregált iskolákban ugyanis 2009-től mindig jóval magasabb volt azoknak a tanároknak az aránya, akik nem rendelkeztek megfelelő képesítéssel. 2018-ban a szegregált iskolákban ez 12, a nem szegregáltakban 4 százalék volt. E jelenség mögött a fenntartóváltást sejtik a kutatók. 2015 júliusában ugyanis a szakképzés átkerült az Emmitől a Nemzetgazdasági Minisztériumba, 2018-ban pedig tovább az innovációs és technológiai tárcához. A közoktatási paletta feldarabolásával megszűntek azok az intézmények, amelyek egyben nyújtottak szakiskolai, szakközépiskolai és gimnáziumi oktatást, ahol a gyerekeknek könnyebb volt az iskolák közötti átjárás is. Az eltérő fenntartók miatt a tanároknak dönteniük kellett, melyik iskolatípusban tanítanak tovább.

Varga Júlia szerint ez magyarázhatja, miért alakult át jelentősen 2016 és 2018 között a szakgimnáziumok és szakközépiskolákban dolgozó pedagógusok végzettség szerinti összetétele. Az óriási átrendeződést a számok is mutatják: míg a hátrányos helyzetű gyerekeket leginkább felszívó szakközépiskolában 2016-ban 27,4 százalék volt a mindenféle pedagógiai végzettség nélkül oktató alkalmazott, addig ez az arány két éve alatt 37 százalékra kúszott fel. A szakgimnáziumokban is 9 százalékponttal nőtt 2016-hoz viszonyítva az egyéb – azaz nem pedagógusi és nem szakmai – végzettségű oktatók száma.

Végül, de nem utolsósorban említést érdemel az is, hogy az indikátorkötet rossznak tartja a pedagógusok relatív kereseti helyzetét. Egy fiatal pedagógus mindössze a felét keresi annak, mint egy hozzá hasonló, 25–34 éves, de másféle diplomával rendelkező fiatal. Ez is oka lehet a tanárhiány növekedésének. / Ónody-Molnár Dóra