G20 és 5G

Megsínyli a világgazdaság a nemzetközi kereskedelemben keletkezett feszültséget. Ezt az aggasztó állapotot még elviselné azért valahogy, ha a két nagyhatalom, az információs technológiai fölényét megőrizni akaró Egyesült Államok és az innovációban is látványosan fejlődő Kína összezördülésének beláthatatlan veszélyei nem fenyegetnék a globális kapcsolatrendszer valamennyi elemét. A Nemzetközi Valutaalap, az IMF a világtermelés zömét adó Húszak, vagyis a G20 csúcstalálkozójára készített elemzése mandátumának megfelelően csak a gazdasági összefüggéseket vizsgálja. Így is a kockázati tényezők számának gyarapodását észleli. A világgazdaság növekedése lassul. Az októberi előrejelzéshez képest 0,4 százalékot veszít az üteméből, és 3,3 százalékra mérséklődik ebben az évben. Ebbe persze belejátszik a Brexit, az orosz, a brazil, a dél-afrikai, a mexikói, az argentin, a török gazdaság gyengélkedése is, hogy a jegybankok eszköztára csaknem kimerült, s hogy kevés gazdaságban maradt fiskális tartalék az élénkítésre.

A kereskedelmi viszály azonban, főként ha az Egyesült Államok a maradék 300 milliárd dollárnyi kínai exportot is 25 százalékos vámmal sújtja, a jövő évi globális GDP-t 0,3 százalékkal csökkenti. Washington tavaly és az idén három alkalommal összesen 250 milliárd dollárnyi kínai exportra vetett ki ilyen vámot, és az IMF szakértői kimutatták, hogy mindhárom termékcsoportban érdemben visszaesett a kínai kivitel. Eközben a kínai válaszlépések, a megemelt tarifák, egyes amerikai cégek meghurcolása, a ritka földfémek exportjának korlátozása nyomán a jóval kisebb méretű amerikai kivitel is hanyatlik, az autók és egyes mezőgazdasági termékek esetében ez egyértelműen látszik. Aminthogy az is, hogy Peking Donald Trump elnök szavazóbázisát célozta meg.

A washingtoni Peterson Intézet éppen arra hívja fel a figyelmet, hogy miközben a Kínába irányuló amerikai árukivitel vámjai nyolcról huszonegy százalékra emelkedtek, addig minden más állam vámterhe 6,7 százalékra csökkent. Ennek nyomán például az amerikai szójababtermesztők nagy károkat szenvedtek el, míg a brazilok jól jártak. De az IMF elemzői szerint, szemben azzal, amit Trump állít – hogy a magasabb amerikai vámot a kínaiak fizetik –, a teher zömét az amerikai importőrök és fogyasztók viselik. A szövetségi jegybank New York-i tagintézménye szerint évente 800 dolláros kár ér minden amerikait a magasabb vámok miatt.

Az Egyesült Államok Kereskedelmi Kamarája a napokban jelezte, hogy tíz év alatt ezermilliárdos veszteség keletkezhet, és amerikai munkahelyek bánhatják a háború kirobbantását. A központi bank a G20-as csúcs előtt pár nappal tartott rendes ülésén nem változtatott ugyan a kamatszinten, de jelezte, kész engedni a kereskedelmi kínok csillapítása végett. Amire szükség lehet, mert a JP Morgan Chase bankház szerint egyre növekedik a 2020-as recesszió valószínűsége, a Morgan Stanley üzleti indexe akkorát zuhant, mint 2008 végén, amikor az amerikai gazdaság már süllyedt a válság mocsarába, a feldolgozóipari index pedig májusban történetének legnagyobb esését élte át.

A nemzetközi együttműködés, a multilaterális, a szabályokon alapuló globális rendszer erősítése mellett tette le a garast az IMF. A csúcs előkészületeként a G20-ak kereskedelmi miniszterei a minapi egyeztetésen diplomatikusan, de egyértelműen Kína és az Egyesült Államok ellen fordultak. Felszólították Pekinget, hogy a Világkereskedelmi Szervezet, a WTO rendelkezései alapján működtesse a vállalatok állami támogatásának rendszerét, Washingtont pedig az egyoldalú megközelítés átgondolására. Éppen ezért hiába a megannyi globális gond, most arra irányul a figyelem, vajon valóban találkozik-e egymással Donald Trump és Hszi Csin-ping kínai elnök, s vajon – mint a The Economist például remélni meri – legalább fegyverszünetet kötnek-e a vámháborúban.

Az elemzők előzetes jóslatai nagyon szórnak, és érdemi tárgyalások a majdnem megkötött májusi alku hamvába hullása óta nem is folytak. Az IMF tanulmányából is kiderül, s erre mutat rá például a Nobel-díjas Paul Krugman vagy a Financial Times szemleírója, Martin Wolf, hogy a kétoldalú kereskedelmi egyenlegről vitát folytatni értelmetlen. Krugman és Wolf közgazdasági analfabetizmussal vádolja a Trump-kormányzatot, míg a Valutaalap csupán annyit jegyez meg, hogy az Egyesült Államok kereskedelmi mérlegének egyenlege nem változik akkor sem, ha hanyatlik a kínai import, mert a szükséges árut máshonnan meg kell venni. De egyre jobban látszik, hogy Trump kezében a vám a nem kereskedelmi jellegű viták rendezésére szolgáló fegyver.

Mexikót a közép-amerikai bevándorlás megfékezésére próbálta kényszeríteni ilyen büntetéssel az amerikai elnök, Európától pedig azt várja, mondjon le a kínai Huawei ötödik generációs adatátviteli, távközlési fejlesztéseiről, amelyekre azonban szükség van az önvezető autóktól a hadseregek modernizálásáig az élet szinte minden területén. S az is jól érzékelhető, hogy az Egyesült Államokat még mindig szövetségesnek tekintő államok sora nem hajlandó térfelet választani, s részt venni abban az amerikai törekvésben, hogy Kínát lekapcsolják a globális termelési és szolgáltatási láncokról. A kormányok óvakodása és alternatívakeresése azonban kevéssé érvényesül a cégvilágban. A vámok miatt nagy társaságok is igyekeznek módosítani az értékláncaikat, Délkelet-Ázsiába, Indiába, Mexikóba helyeznek át tevékenységeket, nagy költségekkel persze, miközben Kína is másfelé, például Oroszország és az Európai Unió egyes tagállamai felé tekintget.

Kína egyelőre rászorul az amerikai technológiára, a Huawei is ennek birtokában tesz lenyűgözően kedvező ajánlatokat világszerte az ötödik generációs hálózatok kiépítésére. S Washingtont leginkább ez aggasztja, hogy elveszti a technológiai fejlődés fölötti uralmát. A Pentagon számára íródott új elemzés szerint az Egyesült Államok kiszorulhat a nemzetbiztonsági szempontból is létfontosságú folyamatokból. Az ok azonban nem a kínai technológiai kémkedésben és technológiák átvételében keresendő, hanem abban, hogy a nagy amerikai vállalatok, amelyek korábban a szabványokat meghatározták, nem fektettek be eleget, közel sem annyit, mint Kína és a Huawei. Ha a Trump-kormányzat elveszi az amerikai technológiát a Huaweitől, azzal időlegesen visszavetheti ugyan a fejlődését, de hosszabb távon előmozdítja a kínai innovációt, és arra ösztönzi a vetélytársat, hogy önellátóvá váljék.

Trump újraélesztett gazdasági nacionalizmusa a jelek szerint lerombolná azt a globális intézményi, szövetségi és hálózati rendszert, amely Amerika politikai és technológiai vezető szerepét fenntartotta. Ám ezzel beláthatatlan, de egyes elemeiben máris érzékelhető átrendeződéseket indít útjára, és kiszámíthatatlan konfliktusokat idéz elő. A folyamatok kézben tartása a mostani G20-as csúcs valódi tétje. / Blahó Miklós