Füstködben
A tüdőrák veszélye a világon nálunk a legnagyobb. Évente több mint tízezren halnak meg ebben a betegségben. A kérdésre, hogy miért, egy vezető tüdőgyógyász azt válaszolta: fogalmunk sincs.
A politikus viszont hivatalból tudja a megoldást. Lázár János a nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztos is. Néhány nappal az önkormányzati választások megpróbáltatásai után már közölte is, hogy nem az egészségügyi költségvetés, nem az orvosok, kórházak száma a döntő, hanem az emberek tudatossága. Menjenek szűrésekre! Egyébként büntetés lesz. Azt is megígérte, hogy – ha rajta múlik – a 2020 után születettek már nem vásárolhatnak dohányt. Ugyanezt Romániában Horia Cristian liberális képviselő három éve a 2017. január elseje után születettekre próbálta bevezettetni. Annyi eredménnyel, mint amennyire Lázár számíthat: semmivel. Ő az utolsó, aki ezt nem tudja. De be kellett jelentkeznie valamivel, ami a Várból is látható. Megkoszorúzta hát Horthy Miklós sírját és nekiment a dohányosoknak.
Miután tavaly kiszorult a kormányból, a nemdohányzók védelme mellett megkapta a Délvidéket. Többi között azzal a feltételezhető térségi politikai megbízatással, hogy rendítse meg Botka László szegedi uralmát és a még veszélyesebb, mert jobb felől érkezve is kormányellenes Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesterségét. A kormányoldal október 13-án mindkét helyen komoly vereséget szenvedett.
Igaz, Lázár saját városában nem is kampányolt, csak választókerületének más településein. Ezeken viszont sikerrel. És miért is ne lehetne drukkolni azért, hogy sikerrel védje a nemdohányzókat is?
A válaszhoz őt idézem: kevés olyan daganat van, mint a tüdőé, amelynél bizonyított, hogy a dohányzás és a légszennyezettség közvetlen kiváltója. Állást kell tehát foglalni Magyarországon, hogy mi a fontosabb: a rágyújtás joga, vagy az, hogy az állam védje meg polgárait a dohányzók füstje okozta egészségi kockázatoktól?
Eléggé jól hangzik, csakhogy szakértők szerint például a budapestiek a levegővel napi három cigaretta elszívásával egyenértékű szennyeződést szenvednek el. A tudomány úgy tekinti, hogy aki száz cigarettát már elszívott, dohányos. Vagyis minden fővárosi. A kisgyerekek is.
Magyarország pedig sorra leszavazza a nemzetközi szervezetek levegőminőség-javítását célzó tervezeteit. Az indok: nemzetállami hatáskörben kell e feladatokat megoldani, szuverenitásvesztés nélkül. Ha megtörténne, örülne neki mindenki. Akkor talán a dohányosokat se kellene tiltani, büntetni. Váltanának maguktól.
Ehhez azonban a rendszernek kellene leszoknia arról a szenvedélyéről, hogy szociális értelemben könnyen büntet. A magánnyugdíj-biztosítást elveszi, a szociális segélyeket, lakásfenntartási támogatást visszavágja, a családi pótlékot befagyasztja, a szabad strandokat engedi beépíteni, a nem fizetőképes betegeket semmibe veszi, a bérlakásszektort kihagyja az életből. Ez történik, ha szétszórt és gyenge a másik fél. Mint jellemzően a dohányosok és a legrosszabb levegőjű helyeken élők.
A kiszolgáltatott helyzet megtörtént esetet hoz fel: utolsó kívánságként cigarettát kért kivégzése előtt egy férfi Texasban. Nem kapta meg. A börtönökben egészségvédelmi okból tilos ugyanis a dohányzás. / Nagy N. Péter