Fejjel a falnak

Két héttel a karácsonyi ünnepek előtt bizarr jelenetnek lehetettünk tanúi, amikor Donald Trump amerikai elnök élő adásban közvetített találkozón fogadta az újonnan megválasztott Kongresszus demokrata vezetőit az ovális irodában. Miután szokás szerint udvariasságból minden résztvevő megerősítette együttműködési szándékát, Trump bejelentette, hogy nem hajlandó tovább várni az általa az ország Mexikóval közös határára megálmodott fal megépítésével. Ehhez a kongresszusnak ötmilliárd dollárt kellett volna elkülönítenie a szövetségi kormányzat ideiglenes finanszírozását biztosító rendelkezésben. Minden más esetre Trump vétót helyezett kilátásba, mondván, akár büszkén vállalná a kormányzat ideiglenes leállítását is a határvédelem érdekében. Éles szóváltás alakult ki a demokrata politikusok és az elnök között, a helyszínről közvetítő tapasztalt tudósítók is elképedve figyelték.

Bár szinte biztos volt, hogy a demokrata Nancy Pelosi lesz januártól a képviselőház régi-új elnöke, decemberben még republikánus többséggel dolgozott a törvényhozás mindkét kamarája. Trump elképzeléséhez azonban így sem lett volna elegendő támogató voks, míg a demokraták verziója kisebbségből is jobb esélyekkel indult. A szenátus akkorra kétpárti támogatással már el is fogadott egy fal nélküli fiskális csomagot, de az elnök bejelentése után Paul Ryan távozó házelnök Trump iránti engedelmességből már nem tűzte a képviselőház napirendjére. Emiatt az adminisztráció kifutott a forrásaiból, így napokkal karácsony előtt a kormányzat számos szerve pénzügyi háttér nélkül maradt, ami a minisztériumi hivataloktól a nyomozó és adóhatóságokon és a légi irányításon keresztül a nemzeti parkokig részleges vagy teljes leállással járt. A szerencsésebbeket fizetés nélküli szabadságra küldték, másoknak fizetés nélkül továbbra is dolgozniuk kellett.

Az elnök ezzel a húzásával akarta behódolásra kényszeríteni az új képviselőházi demokrata többséget, hiszen alku hiányában szövetségi alkalmazottak százezrei maradnak fizetés nélkül, ráadásul a demokratákra sütheti, hogy a közvélemény többségének véleményével szembemenve nem foglalkoznak az illegális bevándorlás elleni harccal. Rosszul mérte fel azonban a helyzetét. A már tavaly óta jelentős deficitet termelő költségvetést terhelt volna ugyanis további kiadásokkal, amelyeknek a szükségességét párttársai is kétségbe vonták. A fal földrajzilag nehezen megépíthető és védhető, ráadásul drága, és az illegális bevándorlás jelentős része nem is tiltott határátlépéssel, hanem a vízumok lejártának túllépésével valósul meg. Trump azonban olyan népszerűségnek örvend a republikánus szavazók körében, hogy nyilvánosan csak kevesen mertek konfrontálódni vele, párttársai a színfalak mögött győzködték, hogy visszakozzon. Ezek után az elnök önmagával is ellentmondásba keveredett, hiszen míg eleinte azt hangoztatta, hogy a demokraták illegális bevándorlókkal akarják elárasztani az országot, addig később már azzal érvelt, hogy a liberálisok korábban megszavazták a hasonló intézkedéseket, most pedig pusztán az ő terveinek meggátlása motiválja őket ennek megtagadására.

Az idő múlása minden egyes nappal Pelosi malmára hajtotta a vizet, tudta, hogy egy centit sem engedhet Trumpnak, mivel bármilyen alku az elnök hamis bevándorlási apokalipszismeséjét tenné igazolhatóvá, ráadásul a közvélemény fokozatosan az elnök ellen fordult a leállásból és a fizetések elmaradásából adódó húsba vágó problémák és fokozódó elégedetlenség miatt. A szövetségi dolgozók jelentős része fizetés híján élelmiszerjegyekből és különböző jótékonysági adományokból tudta csak biztosítani a napi betevőjét, míg a hiteleket törlesztők akár értéktárgyaik eladására is kényszerülhettek. Nem segített Trumpnak és adminisztrációjának érzéketlen kommunikációja sem, amely lényegében azt sugallta, hogy a nemes cél érdekében ezeket a kis kellemetlenségeket szívesen vállalják a szövetségi alkalmazottak. Ezek a szavak nem túl meglepő módon az elnök zuhanó népszerűségi indexében is megmutatkoztak.

Január végére a helyzet annyira tarthatatlanná vált az elnök számára, hogy nem blokkolhatta tovább pártjának kongresszusi frakcióit, és azok engedték megszavazni a demokraták által támogatott finanszírozási csomagot, jelentős republikánus átszavazással. Ez ugyanaz a javaslat volt, amely decemberben már átment a szenátuson, a harmincöt napos leállás és százezrek életének megkeserítése tehát a semmiért történt. Míg a republikánusok mélyen hallgatnak, Pelosi már most babérokat arathat, közvetlen elődeinek fogatlan republikánus többségeihez képest erős, hatékony és a fontos pillanatokban egységes demokrata többséget irányít.

Pelosi következő két évének egyik legfontosabb feladata lesz, hogy pártja elnökjelöltjének megágyazzon a 2020-as elnökválasztásra. Trump sérülékenysége miatt sokan pályáznak majd a posztra, többen már be is jelentették indulásukat. A demokrata szavazók az elmúlt évtizedekhez képest jóval baloldalibb programra számíthatnak, amelyet elő is készített a mostani kormányzati leállás. Kiderült ugyanis, hogy az egyre nyíló jövedelmi olló mellett az amerikai középosztály a hasító gazdaság dacára sem tud egyetlen hónapnál tovább tervezni a fizetéséből. Ez pedig Trump támogatóit is tömegesen érinti, függetlenül attól, hogy egyetértenek-e az elnök határvédelmi viaskodásával.

További aggodalomra adhat okot a kabinet és a Trump család számára, hogy 2016-os kampánya legbelső körének újabb tagja került vád alá Robert Mueller különleges ügyész nyomozásának következtében az esetleges orosz együttműködés vagy az igazságszolgáltatás hátráltatásának gyanújával. Roger Stone, Trump régi tanácsadója a kampányban még kérkedett is azzal, hogy tud Hillary Clintonék ellopott e-mailjeiről, és eskü alatt hazudott arról, hogy kommunikált erről a WikiLeaks szivárogtatóival. A számos büntetőügy ellenére Trump bizakodhat, hiszen őt közvetlenül továbbra sem érte el Mueller nyomozása, még ha közvetlen munkatársainak szénája rosszul áll is. A Mueller-nyomozás csakúgy, mint minden szakpolitikai torzsalkodás, kemény pártos megítélés alá esik. A pártokon átívelő felháborodás és bizalomvesztés hiánya egyelőre segít egyben tartani, talán még meg is erősíti az elnök táborának magját. Ez azonban még így is kevés lehet a 2020-as győzelemhez. Két év után ugyanis egyre kevésbé tud meglepetést okozni a botrányhős elnök, az ellenzékének pedig a racionális politikai számításon alapuló stratégiája kialakulni, és ami még fontosabb, működni látszik, s ez kíméletlen, de a korábbiaknál kiszámíthatóbb időszak képét vetíti elénk. / Kaló Máté