Egy zseni titkos élete

Szürrealistának született, aki mindig túl tudta tenni magát a realitásokon. Ebben segítette önszerelme, narcizmusa és a kor nyitottsága, a formabontás, a régi gyakorlatok tagadása, a változó világ türelme és átjárható művészeti mitológiája. Szülei istenítették. Apja biztos, rajztanári jövőt szánt neki. Nem úgy lett. Kitagadták. Az iskolában szellemi lustasággal vádolták. Azt az embert, aki nemcsak festett, rajzolt, de saját ideológiákat is sikerített a képek mellé. Megfogalmazta a művész feladatát. A maga módján.

A teljességben élt, átpillantva a legnagyobbtól a legkisebbig. Imádta a camembert-t. A kerek lágy sajt adta a puha órák, az elfolyó idő ötletét. Feltaláló volt, persze, a felesleges dolgok művésze is. Ő csinálta az első rugós cipőket és a háton viselhető műmelleket.

Igazi különc volt, nonkonformista, meglepő. Magát folyton „másnak” érezte. Kortársai közül a jobb indulatúak félőrült zseninek tartották, aki egy kis öntudatgombócért nem megy a szomszédba. Azt mondta a másik világhírű spanyol festőről, Picassóról, hogy annak életművénél egyetlen Dalí-festmény többet ér. Talán az Égő zsiráf, az Elfolyó idő, a Hat Lenin-fej egy zongorán? Vagy ami sosem készült el: a láthatatlan ember tervezett portréja. Abszurd? Igen, mint minden ábrázolás, művészi nekifeszülés.

Gesztusai provokatívak. Amikor későbbi feleségével, Galával készül találkozni, bekeni magát kecskeürülékkel. Hosszan töpreng azon, milyen, amikor egy szamár repülni kezd. (Talán meg kellene néznie néhány Chagall-képet Vityebszkből…) Vagy ha egy fügének szárnya nőne… A paranoiakritika módszere esetleg erre is alkalmassá tehető.

A metamorfózis állandó: a lendületes bajuszformából dinamikus sorminta lesz az elképesztő önéletírás legfrissebb, hazai kiadásában.

(Salvador Dalí titkos élete, fordította Balla Katalin, Helikon Kiadó.) / Erdélyi S. Gábor