A kitartó múlt
Az a szerencse, hogy Szilágyi Lenke beleszeretett az oroszokba, és még nagyobb szerencse, hogy ezt a viszonyteremtést nem csak Moszkvában és Petrográdban abszolválta, ott ugyanis média- tömegtermelés folyt a rendszerváltás idején. Ő azonban lejutott a Fekete-tenger vidékére, a Volga-régióba és Karéliába is, ami ugyebár az ellenkező irányban van, Finnország mellett, a finnek úgy mondanák, hogy a régi, pre-sztálini Finnországban. Az északi és a mély orosz tájakon a nagy ügynökségek fotográfusai nemigen jártak, a magyar művész tehát nemzetközi fotós szempontból szűzföldeket tört fel, fényképezett és írt le a naplójában.
A kilencvenes évek elején vagyunk. Aki azt várja, hogy Szilágyi Lenke fotóin majd valami nyomát találja a szorongásnak, kétségbeesésnek, egyáltalán a tudatosulását annak, hogy a homo sovieticus világának vége van, az nagyot csalódhat. Az emberek az elmaradhatatlan szatyrokkal sártengeren kelnek át. Kisfiú visel büszkén szovjet mundért. Öreg hadiruhás grúz mellett néhány fiatal üldögél egykedvűen. Honnan tudnák, hogy pár éven belül az abházokkal vívott háborúban ölnek vagy halnak meg? A moszkvai Vörös téren továbbra is egy szétvetett lábú rendőr szigorú póza vigyázza a már nem létező törhetetlen rendet. Az ember azt gondolja, talán azért volt ez így, mert az óriási ország szakadozott idegrendszere csak lassan és töredékesen továbbíthatta azokat a drámai változásokat, amelyek befogadását amúgy is blokkolta a Szovjetunió örök életébe vetett hit. Ez nagyon is lehetséges, végül is a magyarok azért értették meg olyan gyorsan, hogy Trianon mit jelent számukra, mert egy tágabb haza után azonnal egy alacsony fedelű, szűk és rosszul megvilágított kis házban találták magukat. Oroszország viszont a boldogan távozó nemzetek elvitt területei után is a Föld legnagyobb országa.
Ám más magyarázat is van. Vegyük azt a képet, amelyet Szilágyi Lenke Ocsamcsirában, Abházia tengerparti városában készített 1991-ben, tehát akkor, amikor a Szovjetunió magára omlott. Egy nemezkalapos öreg cigarettázik rajta, mellette a falon családi képek és rajzok, azokon túl pedig valami agyondekorált főkatona, aztán Gagarin fotója, majd Gorbacsové, és biztos, ami biztos, ott van Sztálin is. Az öreg látott már karón varjút. A fene se tudja, mi jön itt, ki jön itt, annyi biztos, hogy lesz valamiféle rend, azt pedig uralni fogja valaki. A jövőbe nem láthatunk, hát kirakjuk a múltat, nagyot azzal nem lehet tévedni. Ezt nyilván sokan érezték így, ha nem is a többség.
A kapaszkodás azonban a hétköznapi élet kötelékeibe nem jelentett teljes változatlanságot, igaz, átfordulást sem. Nézzük meg azt a lányt úgynevezett forrónadrágban a Krímben 1993-ban. Nézzünk meg néhány irkutszki lányt egy nyolc évvel korábban készült képen. Irkutszk ugye Kelet-Szibériában van, az Angara folyó mentén, négyezer kilométerre a mindenben irányadó Moszkvától, de a lányok a sminkjük és ruhájuk alapján akár a Champs-Élysées-n is állhatnának az Abercrombie and Fitch bemutatóterme előtt. Ehhez képest a hetvenes évek végén e sorok íróját az utasok leszállították egy moszkvai buszról, mert jeansben volt.
Miközben a képeken a szovjetség nyomait kutatjuk, feltűnik még valami. Az egyesült államokbeli Rushmore-hegyen, Dél-Dakotában négy elnök arcát vésték kőbe egy sziklacsúcson: Washingtonét, Lincolnét, Jeffersonét és Rooseveltét. A munka valamikor a negyvenes évek elején ért véget, a szovjeteknek tehát bőven lehetett idejük átvenni az ötletet. Jelen sorok szerzője legalábbis úgy véli, hogy a krími, négy arcot, egyben négy fegyvernemet ábrázoló emlékmű – amely az 1941. decemberi, a németek ellen megindított szovjet offenzívára utal Szevasztopolnál – az amerikai gondolatra épül. Ez nem volt ritka. Sztálin, amikor megépíttette a Hét Nővérek néven emlegetett hét moszkvai felhőkarcolót, New Yorkkal kelt versenyre. A Szovjetunió amúgy is Amerika-mániás volt, gyűlölte és utánozta, az ereje miatt tisztelte, és persze maga alá akarta gyűrni az egyetlen országot, amelyet igazi riválisának tekintett. Mára ebből csak a Nyugat- és Amerika-ellenesség maradt meg. / Szénási Sándor
(POSZTSZOVJET – Szilágyi Lenke fotói 1990–2002,
Centrális Galéria, megtekinthető: december 31-ig)
