A gyűlölet ellenszere

Április 8. után sokan zuhantak mély apátiába. Új népbetegség lett a választási depresszió?

Azokban a körökben, amelyekben én mozgok, inkább sokkot és nagy lehangoltságot tapasztaltam. Én inkább csak meglepődtem. A magas választási részvételt látva egy pillanatra magam is elhittem: itt még történhet valami. De ez csak egy ködös pszichés állapot következménye lehetett. Naivan azt hittem, a csapból is folyó sorosozás már nem folytatható tovább, és az emberek nem dőlnek be annak az eszement propagandának, hogy a történelem menetét egy Amerikában élő öreg magyar tőzsdés irányítja. Tévedtem.

Elhittük, hogy ilyen választási törvénnyel, ilyen ellenzékkel is lehet győzni. Hiú remények csapdájába estünk?

Talán kevésbé lepődtünk volna meg, ha szembenézünk a realitással. Ebben az országban hosszú ideje a tébolyda légköre uralkodik. Egészen abszurd dolgok váltak mindennapossá. Én még emlékszem arra, amikor a rendszerváltás után egy fiatalember azt kiabálta a parlamentben: „A kormány hazudik!” Ő volt Orbán Viktor, aki most a kormányzását hazudozásra, gyűlölet szítására és félelemkeltésre alapozza. A gyűlölködés az egész társadalomban ragályosan terjed. Mégis a legabszurdabbnak azt tartom, hogy Orbán, amikor 2010-ben először nyert kétharmaddal, történelmi lehetőséget kapott, de ezzel semmit sem tudott kezdeni.

Dehogynem! A saját hatalmát építi nyolc éve sikeresen. Harmadjára is kétharmaddal győzött.

Ha a politika a közügyek normális, racionális intézését jelenti, akkor miniszterelnökünk nem tekinthető politikusnak. Európában a politikusoknak az a dolguk, hogy egészségüggyel, oktatással, gazdasággal, külpolitikával foglalkozzanak. Ezeken a területeken Orbán semmit nem ért el. Az ország pénzügyileg csak azért nem roppant össze, mert az unió fenntartja. A hazai egészségügy, az oktatás romokban, a külpolitikai megítélésünk katasztrofális. Az Európai Parlamentben a legsúlyosabb szankció, a 7-es cikkely Magyarország elleni bevezetését kezdeményezték. A napokban száz nemzetközi hírű akadémikus és író nyílt levélben követelte Merkeltől, hogy lépjen fel Orbán ellen, és indítsa el a Fidesz Európai Néppártból való kizárását.

Ha ön szerint Orbán nem politikus, akkor micsoda?

Elszabadult neveletlen fiatalemberként került a hatalomba, és a feladathoz nem tudott felnőni. Amihez csak nyúlt, mindent tönkretett, a keze nyomát legfeljebb az országot elárasztó Stop, Soros!-plakátokon hagyta ott. Ha megszólal, rettenetes lappáliák ömlenek a szájából. És közben egyre inkább elszakadt a valóságtól. Az egykori szegény vidéki srác ma száz- és ezermilliárdok fölött rendelkezik, és hatalmi tobzódásában nem ismer gátakat. Mivel szereti a focit, szülőfalujában megépítette a Puskás Akadémiát. Mellé kisvasutat. Gyerekkoromban én is nagyon vágytam Märklin kisvasútra, mindennap megcsodáltam a játékbolt kirakatában, de nem volt pénzünk rá. Orbán kárpótolta magát igazi vonattal. Amikor kritizálták ezért, kijelentette: „Ha támadják a kisvasutat, akkor meg kell hosszabbítani Bicskéig, és ha akkor is támadják, akkor meg Lovasberényig.” És tényleg milliárdokból tervezik a továbbépítést. Én azonban nem irigylem Orbánt, inkább sajnálom. Roppant hatalmának súlya egyszer rá fog zuhanni, és maga alá temeti. Ezt ő is érzi, és nagyon fél, mint lelke mélyén minden diktátor.

A hívei viszont bátornak tartják Orbánt, mint egy népmesei hőst, aki egyedül szembe mer szállni a világgal.

Ez nem bátorság, inkább vakmerőség és melldöngetés. Érdekesek ennek a viselkedésnek az etológiai párhuzamai. Az állatlélektani kutatások szerint például a gorilla akkor veri a mellét, ha fél. Embernél is hasonló ez a működés: a melldöngető kivagyiság a félelem jelzése. A miniszterelnökön látszik a kulturálatlansága is, ahogy zsebre dugott kézzel áll, szotyolázik, zavartan gombolgatja a zakóját. Ha mások beszélnek hozzá, jegyzetel, mintha fontos lenne neki, mi hangzik el. Egyszer egy tévéközvetítésnél felülről megmutatták, mit jegyzett a papírra: értelmetlen, összevissza firkákat.

Mit olvas ki ebből a pszichológus?

A teljes kompetenciahiányt és rémületet. Terapeutaként gyakran tapasztaltam, hogy az életminőség és a pszichés állapot a test változásain is megmutatkozik. Orbán a korához képest jóval idősebbnek látszik, terhei alatt elhasználódik. A legelső kormányzása idején még önálló gondolkodásra képes embereket választott maga mellé. Nézzék meg, ma milyen figurákkal veteti magát körül a rezsibiztos Németh Szilárdtól Kósa Lajosig. Hihetetlen az intellektuális züllés és a szolgalelkűség mértéke. Orbán despota önkényúrként irányítja alattvalóit. E kapcsolatok milyensége olykor a nyilvánosság előtt is lelepleződik. Például a választás idején a Nemzeti Választási Bizottság megbírságolta Orbánt, amiért gyerekekkel kampányolt a szüleik engedélye nélkül. Aztán egy rendezvényen a miniszterelnök találkozott Patyi Andrással, az NVB elnökével, és odaszólt neki: „Hallom, Patyi, megbüntetett engem!” Mire az elnök pironkodva kért bocsánatot a törvénysértő miniszterelnöktől. És nálunk ezek a lakájviszonyok teljesen természetesek.

Ez magyarázatot ad arra, miért szavaznak annyian Orbán önkényuralmára?

A Fidesz vidéken, főleg a kis településeken tarolt. Kimutatták, hogy a legszegényebb falvakban szinte mindenki a Fideszre szavazott. Az emberek intellektuális kiszolgáltatottságával könnyű visszaélni.

Hogy érti ezt?

Az egyik portálon láttam egy videót, amelyben a riporter utcai járókelőket kérdezett arról, mit szólnak ahhoz, hogy az unió 2019-től bevezetné az arab számokat. A többség bedőlt a becsapós kérdésnek, és azt felelték: nincs szükségünk arab számokra. Jól mutatja ez is, hogy az idegenek elleni előítéletek milyen erősen befolyásolnak sokakat. Nem képesek átgondolni a válaszaikat. Pedig ezek a riportalanyok jól öltözött középosztálybeliek voltak egy vidéki nagyvárosban, Pécsen. Mit várjunk akkor a nincstelen, tanulatlan rétegektől? A felkészületlen, intellektuálisan védtelen lakosság hogyan tudna átlátni a politika manipulációin? Az egyik híradóban megkérdeztek egy cigány asszonyt, miért szavazott a Fideszre. Azt mondta: krumplit adtak neki, és tűzifát ígértek. Az ő helyzetében ez érthető válasz volt. Ezek az emberek nincsenek abban a helyzetben, hogy azon gondolkodjanak, mi is a Fidesz, és mit akar. Nem szabad ezért lenézni őket. Én inkább együttérzek velük, mert nincsenek felkészülve arra, hogy a saját sorsukról döntsenek. Másfelől egyetértek azokkal a diákokkal, akik azért tüntetnek, hogy az iskolákban ne a lexikális tudást tömjék a fejükbe. Gondolkodni tanítsák meg őket, hogy esélyük legyen értelmezni a körülöttük lévő világot.

Minél irreálisabb a gyűlöletkampány, annál hatásosabb? A nálunk nem létező migránsoktól lehet a legjobban félni?

Az emberek többsége nem gonosz idegengyűlölő, egyszerűen félti a családját, gyerekeit. Attól, mert valaki a saját községében nem találkozott migránssal, elhiheti, hogy máshol az országban már ott vannak ezek a veszélyes jövevények. Bár nem illik a mai Magyarországot a náci Németországhoz hasonlítani, én ezt az illemszabályt nem tartom be. Tudjuk, hogy Európa egyik leghatalmasabb és legkulturáltabb országát hogyan tette tönkre egy diktátor és a goebbelsi propaganda. Megváltozott azóta a világ, biztos, hogy ez nálunk nem fog bekövetkezni újra. De tényleg minden hazai közszolgálati rádió és tévé, sőt egyes kereskedelmi csatornák is reggeltől estig a migránsozást és a sorosozást szajkózzák. Ez vésődik be az emberek agyába, ezt tanulják meg.

Ehhez a választási eredményhez azonban az ellenzéki pártok is kellettek. Politikusaik nem képesek együttműködni, sem felülemelkedni kicsinyes érdekeiken.

Én őket sem tekintem politikusoknak, ugyanis nem tudtam elhinni nekik, hogy fontos számukra az ország sorsa. Akadtak a magyar történelemben igazi politikusok, például Deák Ferenc, aki egy csodálatos elme volt, és valóban azért küzdött, hogy a hazáját jobb helyzetbe hozza. A jelenlegi ellenzékben leginkább szövegelő alakokat látok. Csakis a saját véleményük érdekli őket, és mind azt hiszi magáról, hogy ő mindent jobban csinál, mindenki másnál okosabb. Az ellenzéki jelölt elképzeli magát újra megválasztott képviselőként a parlamentben, a Hír TV vagy az ATV stúdiójában nyilatkozni, és neki ez a fontos, nem az ország. Biztosan vannak köztük kivételek, de a többségük elveszítette a hitelességét.

Vannak, akik azt mondják, hogy az ellenzéki pártoknak nem kellene bemenniük a parlamentbe, ne asszisztáljanak a parlamentáris demokráciának álcázott diktatúrához.

Ez lenne a legjobb. A kormánypártok tagjai ülhetnének magukban az Országgyűlésben, és megszavaznák a saját törvényjavaslataikat. Ennél parodisztikusabb jelenetet elképzelni sem tudok, hatalmas felkiáltójel lenne a világnak. Azok az ellenzékiek, akik most úgy érvelnek, ők arra kaptak mandátumot, hogy az ország házában elmondják a véleményüket, gondolják végig: kinek beszélnek ott, és minek?

A kormány kedvenc hetilapjában már listázzák „a Soros-bérenceket”, és ha megszavazzák a parlamentben a Stop, Soros!-törvényt, kivégezhetik a még létező fontos független civil szervezeteket is. Meddig lehet terrorizálni egy társadalmat?

Amíg engedi és hagyja magát megfélemlíteni. Egy ilyen rezsim akkor bukhat meg, ha az emberek már nem hajlandók félni tőle. Sőt nevetnek a politikusokon. Én például ezeket a kormányon lévő pojácákat nem tudom komolyan venni. Annak idején, 1949 és 1956 között, a legkeményebb Rákosi-időszakban egy illegális vallási mozgalom tagja voltam. Rengeteget féltem akkoriban. Hallottunk arról, hogyan kínozzák meg azokat, akiket bevittek az Andrássy út 60.-ba. Az Orbán-rezsim a nyílt erőszakig nem fog eljutni. Egzisztenciálisan azonban bárkit tönkretehetnek. Én persze könnyen beszélek, idős ember vagyok, nem függök senkitől.

A kormányzat gyűlöletkampányának mi lehet az ellenszere?

Azt gyanítom, az Orbán-rezsim paradox módon a demokrácia tiszteletére taníthat meg minket. Most a saját bőrünkön tapasztaljuk meg, hová vezet, ha nem tudjuk megbecsülni és jól használni a demokráciát. Nagyon drága tandíjat fizetünk ezért. De ha százezres tömeg összejön, és azt kiabálja, hogy Elég! Elég! – annak igenis van ereje. Még akkor is, ha Rogán Antal ezt politikai bolhacirkusznak nevezi. A fideszesek nem sokáig lesznek ilyen pöffeszkedően magabiztosak, ha azt látják, hogy a szervezkedő fiatalok nem ijednek meg tőlük. A civil szervezetek is milyen bátran viselkednek, holott nekik tényleg volna okuk aggódni. Magyarországon egyre többen kezdik felfedezni, hogy nekik is vannak jogaik. Szerencsésebb európai országokban a demokrácia játékszabályait már régen elsajátították. De a tanulási folyamat nálunk sem lassú. A rendszerváltás óta 28 év telt el. A mi életünkben ez hosszú idő, történelmi léptékben csak egy pillanat. / Sándor Zsuzsanna