Tömeges csődök fenyegetik az agráriumot
A piaci helyzet, a recesszió és a krónikus tőkehiány együttes hatásaként a mezőgazdaság az év végére minden korábbinál válságosabb helyzetbe kerülhet. A kivezető út egyelőre nem látszik, hosszabb távon sem a magyar, sem az uniós támogatási rendszer nem jelent megoldást. Az agrárium leépülése elkerülhetetlennek tűnik.
Bár sokáig úgy tűnt, hogy a mezőgazdaságot a többi ágazatnál kevésbé viseli meg a világgazdasági válság, mára egyértelművé vált, hogy ez elhamarkodott feltételezés volt. Az igaz ugyan, hogy a recesszió az agrártermelésre alig van közvetlen hatással, a finanszírozási és értékesítési területre viszont annál inkább. A krónikus gondokkal küzdő mezőgazdaság rendkívül érzékenyen reagál a külső körülmények változására, különösen a hazánkhoz hasonló, a nemzetközi piac alakulásának kiszolgáltatott országokban.
A média hetek óta a gazdák panaszaitól hangos. Az ok első ránézésre a szokásos: a felvásárlási árak túl alacsonyak, még a költségeket sem fedezik, vevő alig van. A tejtermelők azt kifogásolják, hogy míg tavaly csaknem 100 forintot kaptak literenként, addig most alig több mint 50-et. Nem vigasztalja őket, hogy az unióban mindenhol ez a helyzet, a felvásárlási átlagár egy év alatt kb. a felére csökkent. Az ágazat kontinens szerte az összeomlás szélére jutott, szabályos tejháború fenyeget, a brüsszeli illetékesek rendkívüli intézkedéseket ígérnek, de megnyugtató megoldást nem kínálnak. Sőt: öt éven belül meg akarják szüntetni a tejkvóta rendszert, addig is fokozatosan emelik a kvótákat, a támogatást viszont nem. Ennek eredményeként túltermelés alakul ki, ami legjobban a legkevésbé hatékony termelőket, köztük a magyar gazdákat sújtja. Hiába ígér a kormány saját forrásból literenként 15 forintos többlettámogatást, ez még a hazai piac megőrzéséhez is kevés lesz.
Hasonlóan mélyek a problémák a gabonapiacon is. Bár a tavalyinál 20-25 százalékkal kevesebb búza termett nálunk, a felvásárlási árak jóval alacsonyabbak. Tonnánként a minőségtől függően 24-32 ezer forintot kínálnak, ami az érdekképviseletek szerint az önköltségi szintet sem éri el. Ráadásul a túlkínálat miatt az exportpiacaink is bedugultak, értékesíteni csak veszteséggel lehetne. A termelők ezért inkább kivárnak, bízva a drágulásban, addig raktározzák a termést. A kilátások azonban nem túl jók, még tavalyról is csaknem egymillió tonna búza vár eladásra, ehhez jön az idei több mint négymillió. Kevés az esély arra, hogy jelentős árnövekedés jöjjön, mi több, jövőre az ideinél nagyobb termést várnak. Hogy a baj teljes legyen, a kukoricánál az előjelek szerint ugyanaz várható, mint a búzánál.
A helyzetet azt teszi igazán válságossá, hogy jóval többről van szó, mint az agrártermelés törvényszerű ingadozásának piaci következményeiről. Nyilvánvaló, hogy az EU egyre kevésbé képes kezelni az agrárium problémáit, annak ellenére, hogy költségvetésének legnagyobb tétele a támogatási rendszer fenntartása. Az unió a fából akar vaskarikát csinálni: miközben az egységes belső piacon a verseny szabadságát hirdeti, a mezőgazdasági termelést szabályozni hivatott bonyolult támogatási és kvótarendszerével éppen a piaci viszonyokat próbálja felülírni. Eközben annyi eltérő érdeknek igyekszik megfelelni, ami elkerülhetetlen torzulásokhoz vezet. Az EU-szabályok túlbürokratizált, kockafejű logikájába mind nehezebben illeszthető be a hektikusan működő agrárium. Igaz, kezdettől fogva nem elsősorban a gazdasági racionalitás, hanem politikai szempontok motiválták az unió agrárpolitikáját.
A mezőgazdaságnak szánt uniós pénzösszegek csökkenése a jövőben annak elfogadását jelzi, hogy az ágazat a kontinensen fokozatosan veszít szerepéből. Ez nem egyformán érinti a tagállamokat, az ebből származó konfliktusokra leginkább azok számíthatnak, ahol az agrártermelés aránya a GDP-ben még viszonylag nagyobb, ráadásul a többieknél kevésbé versenyképesek. Ide tartozunk sajnos mi is: a tulajdoni viszonyok, a gyenge alkalmazkodó képesség, a növekvő tőkehiány és az átfogó agrárstratégia teljes hiánya azt vetíti előre, hogy a folyamat egyik fő vesztese mi leszünk.
Nem véletlen az sem, hogy a pénzügyi válságot a magyar mezőgazdaság keményen megsínylette. A bankok hiteleinek elapadása még azokat is nehéz helyzetbe sodorta, akik biztosabb lábakon álltak. A pénzhiány katasztrofálissá vált az agráriumhoz kapcsolódó valamennyi iparágban, így a mostani értékesítési gondok csődök sorozatához vezethetnek. Mivel a termelők az alacsony árak és a csekély kereslet miatt nem jutnak a pénzükhöz, a felvett kölcsönöket képtelenek lesznek törleszteni. A költségvetési megszorítások miatt az állam is csak korlátozottan tud segíteni, a rövid távon becslések szerint hiányzó több mint százmilliárdot nem tudja pótolni. A jelenlegi trendek szerint az ágazat leépülése megállíthatatlannak látszik, ennek következményeit pedig még felbecsülni is nehéz.
