Egyre nehezebb helyzetben a magyar nyugdíjasok, ebből hatalmas baj is lehet

Idén márciusban az átlagnyugdíj már a nettó keresetek 45,5 százalékát sem érte el, ami komoly problémát jelent.

2025. május 26., 11:09

Szerző:

Az elmúlt időszakban a magyar nyugdíjasok anyagi helyzete jelentősen romlott, amit több gazdasági mutató is alátámaszt. A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint például 2025-ben a nyugdíjak vásárlóértéke a keresetekhez viszonyítva 6,4 százalékkal csökkent – írja az Az én pénzem. S amíg 2010-ben az átlagnyugdíj a nettó átlagkereset 65,1 százalékát tette ki, addig ez az arány mára 48,5 százalék alá esett. Különösen aggasztó a 80 év feletti nyugdíjasok helyzete, akiknek száma meghaladja a 387 ezer főt, és akiknek vásárlóereje az évek során jelentősen csökkent.

A nyugdíjasok anyagi nehézségeit tovább súlyosbítja, hogy a kormány által 2025 elején végrehajtott 3,2 százalékos nyugdíjemelés nem tartotta a lépést az inflációval. Bár a kormány márciusban bejelentette egy újabb nyugdíjemelés tervét, amely egy átlagos nyugdíjas számára közel 40 ezer forint pluszt jelentene, a kompenzációt csak novemberben vagy decemberben tervezik kifizetni. Ez a késedelmes intézkedés azonban nem nyújt azonnali segítséget a nyugdíjasok számára, akik közül sokan már most is nehézségekkel küzdenek a mindennapi megélhetés terén.

Itt élnek most a legszegényebb magyar nyugdíjasok

Ahogyan azt korábban megírtuk, Tolna és Békés vármegyében a lakosság több mint 30 százaléka nyugdíjas, míg a főváros agglomerációjában ez az arány alig több mint 20 százalék. A nyugdíjak összege is jelentős eltéréseket mutat: Budapesten az átlagos öregségi nyugdíj 289 025 forint, míg Bács-Kiskunban, Szabolcs-Szatmár-Beregben és Békésben 218 ezer forint alatt marad.

Vásárlóerő szempontjából sem túl fényes a nyugdíjasok helyzete. Az átlagnyugdíj ugyanis az idei évben a nettó átlagkereset mindössze 48,5 százalékát éri el, szemben a 2010 előtti 65,1 százalékos aránnyal. Majdnem 300 ezer nyugdíjas kap havonta 120 ezer forintnál kevesebb ellátást, és a nyugdíjasok közel fele 200 ezer forint alatti összegből gazdálkodik.

Külföldre is több tízezer ellátást folyósítanak: 2025 elején 51 ezer fő kapott magyar nyugdíjat más országokban, főként Németországban, Ukrajnában és Ausztriában. A külföldi nyugdíjak átlaga azonban jelentősen alacsonyabb, mintegy 90 ezer forint. Az utalások több mint harmada Németországba, 11 százaléka Ukrajnába, 10 százaléka Ausztriába érkezett.

(Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: Hasan Albari / Pexels)