Felfal-e minket az orosz medve?
Hiába vásárolta be magát a negyedik legnagyobb orosz olajtársaság a Molba, a csütörtöki közgyűlésen meg sem jelenhettek, sőt a menedzsment mindent megtesz annak érdekében, hogy az új tulajdonos a jövőben se szólhasson bele a cég ügyeibe. Az oroszokkal szembeni félelmekre építve a Szurgutnyeftyegazt az ország stratégiai érdekeit veszélyeztető ellenségként kezelik, és ehhez egyes pártoktól politikai hátszelet is kapnak. De valóban ennyire félnünk kell az orosz medvétől?
A magyar olajipari óriásban a közelmúltban 21 százalékos részesedést szerzett cég a legnagyobb részvényes lett, ennek ellenére úgy tűnik, jogait még jó ideig nem gyakorolhatja. A közgyűlés ugyanis úgy döntött, hogy csak akkor jegyeztethető be egy új tulajdonos, ha saját tulajdonosi hátterét is nyilvánosságra hozza, hogy látható legyen, végső soron milyen érdekek irányítják. Ez a döntés annak ismeretében született, hogy a Szurgutnyeftegaz még az orosz illetékes hatóságok elől is titkolja a valódi hátterét, így kétséges, hogy a Mol kedvéért teríti-e a kártyákat. Ezért aztán hiába vette meg a részvényeket, továbbra is kívülálló marad, nem csupán a döntésekben nem vehet részt, de belső információkat és osztalékot sem kaphat.
Normális körülmények között nehezen elképzelhető, hogy egy társaság megfossza legnagyobb részvényesét a tulajdonosi jogoktól. Ez most is csupán azért történhetett meg, mert történetesen egy orosz cégről van szó, amelynek pozíciószerzését a stratégiai fontosságú energetikai területen veszélyesnek tartják. A Mol vezetői heves nyilatkozataikban azt sugallják, hogy az oroszok át akarják majd venni az irányítást és a magyar céget trójai falóként használva próbálnak meghatározó pozíciókat szerezni a térségben.
Az tény, hogy a Szurgut figyelmen kívül hagyva az ilyenkor szokásos eljárást, titokban szerzett részesedést, ami nem tekinthető barátságos lépésnek. Az is tény viszont, hogy az eladó éppen az az OMV volt, amely korábban hiába próbált irányítást szerezni a Molban. Érdekes módon ez utóbbi vezetői akkor is farkast kiáltottak, és a nemzeti érdekeinkre hivatkozva a parlamenthez futottak segítségért, amit meg is kaptak a Lex Mollal. A menedzsment érdekeit védő törvény több pontját később Brüsszelben az uniós joggal ellentétesnek találták, de addigra már az OMV feladta a hiába való próbálkozásokat. Sokan már akkor is úgy vélték, hogy az osztrák törekvések mögött az oroszok állnak, ezt a vélekedést az idén tavaszi részvényeladás megerősíteni látszik.
Ezzel együtt figyelemre méltó, hogy a Mol több területen is stratégiai együttműködést alakított ki orosz cégekkel anélkül, hogy azt a nemzeti érdekekre nézve veszélyesnek tartaná. A realitás az, hogy jelenleg az ország energiaellátása az orosz kapcsolatoktól függ: a kőolaj és gázfelhasználás mintegy háromnegyedét onnan szerezzük be, akárcsak a paksi fűtőelemeket. A kiszolgáltatottságunk tehát csaknem teljes, és nem várható, hogy ez belátható időn belül megváltozik. Ehhez alkalmazkodva a Mol üzletpolitikája inkább az orosz források hosszú távú biztosítására, semmint azok biztonsági kockázatként való kezelésére irányul. Mutatja ezt egyebek mellett a Déli Áramlat kiépítésében való szerepvállalása, valamint a Gazprommal nemrég létrehozott közös vállalata egy óriási új gáztározó építéséről.
Ebben egyébként sok más uniós vállalat példáját követi. Példának okáért - a volt szovjet befolyási zónán túl - olasz, osztrák, német, finn cégek is stratégiai együttműködést építettek ki az orosz szállítókkal, abból az egyszerű felismerésből kiindulva, hogy a függés kölcsönös és még nagyon sokáig fennáll. A két új orosz gázvezeték projekt tucatnyi európai országot érint közvetlenül, de sehol nem kavart olyan belpolitikai vihart, mint nálunk. A Balti-tenger felé menő Északi Áramlat fő támogatója Németország, de Finnország is teljes mellszélességgel kiáll mellette. A lengyelek csak azért kritizálják, mert elkerüli őket. Ami a Déli Áramlatot illeti, hozzánk hasonlóan Bulgária, Szlovénia, Ausztria és Olaszország is érdekelt a projektben, ott mégsem vádolják egymást hazaárulással a pártok.
Érthető az, hogy történelmi okokból az uniós országok bizalmatlanok Oroszországgal szemben, és emiatt a túlzott energiafüggés aggodalmat kelt. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy Oroszország számára Európa a legbiztosabb és legkiszámíthatóbb piac, és a maga módján igyekszik az itteni pozícióit biztosítani. E törekvés logikus része az, hogy részesedéseket kíván szerezni energetikai cégekben, vagy úgy, hogy közös vállalatokat alapít, vagy úgy, hogy felvásárol. A helyében minden ország megtenné, hogy kihasználja az adódó lehetőségeket, ahogy az a Mol esetében is történt. Így ugyanis nem csupán egyszerű szállító marad, de a feldolgozásban és az elosztó rendszerekben is befolyáshoz juthat. Ezt a szándékot jelzi, hogy a Gazprom tárgyalásokat kezdett a legnagyobb cseh olajfinomító megvásárlásáról.
Az más kérdés, hogy az orosz lépéseket hagyományosan nem a diplomáciai kifinomultság jellemzi. Megmutatkozott ez az ukrán gázvitában csakúgy, mint a Mol részvények mostani megvásárlásánál. Ezért aztán nem meglepő, hogy az egyéb körülmények között normálisnak tartható és magyarázható piacbiztosító törekvések is agresszív lépésnek tűnnek, főleg akkor, ha ennek hangoztatásában az érintett cégek vezetői és egyes politikai erők is érdekeltek, a közvélemény pedig a múlt tapasztalataiból eredően joggal bizalmatlan.
