Védettségi igazolványokkal üzletelt az egészségügyi dolgozó, most lebukott

Az orvosi asszisztens mellett még 17 ember ellen folyik büntetőeljárás.

2021. november 25., 16:26

Szerző:

Elrendelte a letartóztatását a 88 rendbeli kötelességszegéssel, bűnszövetségben, üzletszerűen elkövetett vesztegetés elfogadásával és védettségi igazolással visszaéléssel gyanúsított két egészségügyi dolgozónak az Egri Járásbíróság – tájékoztatta az Egri Törvényszék csütörtökön az MTI-t.

A végzés nem végleges, miután a gyanúsítottak és védőik fellebbeztek ellene.

A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság szerdán közölte, hogy

elfogtak egy oltási igazolásokkal üzletelő 41 éves orvosi asszisztenst és 47 éves segítőjét.

A rendőrök kedd hajnalban Gyöngyösön és környékén több helyszínen tartottak kutatást, és védettségi igazolványokat, készpénzt, valamint elektronikai eszközöket foglaltak le.

A nyomozás eddigi adatai alapján a két nő valótlan adatokat rögzített abban a központi rendszerben, amelyen keresztül a megrendelők később jogosulatlanul jutottak hozzá védettségi igazolványhoz. A gyanúsítottak az igazolás kiállításáért, közvetítőkön keresztül akár 50 ezer forintot is kaphattak, amit egymás között szétosztottak. A gyöngyöshalászi és a gyöngyösi nő mellett még tizenhat ember ellen indult büntetőeljárás – közölte a főkapitányság.

(Kiemelt kép: illusztráció. Lefoglalt hamis védettségi igazolványok. Forrás: police.hu)

Az elmúlt években megugrott a bankkártyás és átutalási forgalomhoz kötődő visszaélésekből eredő károk értéke Magyarországon: a jegybank adatai szerint csak 2023 negyedik negyedévében 8,1 milliárd forintot tüntettek el a csalók az ügyfelek számláiról, a kimutatott esetek száma pedig megközelítette a 48 ezret.