Videón: sérült nőt fosztott ki, míg a többiek segítséget hívtak hozzá

A sértett asszonyt előbb elütötték, aztán míg vérző fejjel feküdt a földön, ki is fosztották. 

2022. szeptember 13., 11:31

Szerző:

Vádat emeltek kifosztás miatt egy férfi ellen, aki kifosztott egy nőt. Az asszonyi egy baleset után vérző fejjel feküdt az úttesten, közölte az ügyészségii tájékoztatás alapján az RTL

Segítségnyújtást színlelt

A vád szerint idén júniusban, Kiskunhalason, a sértett biciklijével szabálytalanul kanyarodott és eközben balesetet szenvedett. A földön fekvő, vérző fejű nőhöz többen odamentek segíteni.

Mialatt a többiek mentőt hívtak és igyekeztek a sérültet ellátni, a vádlott összeszedte az úttesten szétszóródott holmikat. A sértett a balesetet megelőzően vett fel 150 000 forintot a bankautomatából. A vádlott kihasználta, hogy mindenki a sértettnek próbál segíteni, addig ő félrevonult, a sérült nő pénztárcájából kivette a pénzt, majd távozott.

Az esetet rögzítette a térfigyelő kamera: 

 

(Kiemelt fotó: Képernyőfotó Magyarország ügyészségének felvétele alapján via Facebook)

Az elmúlt években megugrott a bankkártyás és átutalási forgalomhoz kötődő visszaélésekből eredő károk értéke Magyarországon: a jegybank adatai szerint csak 2023 negyedik negyedévében 8,1 milliárd forintot tüntettek el a csalók az ügyfelek számláiról, a kimutatott esetek száma pedig megközelítette a 48 ezret.