Rendőrökre támadt egy külföldi részeg pár, most bíróság elé állnak

A nő meg akarta védeni a párját a rendőröktől. 

2021. október 20., 14:18

Szerző:

A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt állított bíróság elé egy ukrán párt, akik a velük szemben intézkedő rendőröket jogszerű eljárásukban erőszakkal akadályozták. – olvasható az Ügyészség közleményében

2021. október 17-én, délelőtt, Budapesten a gépkocsizó járőrszolgálatot ellátó kerületi rendőrök intézkedtek egy személygépkocsi öt utasával. Miután észlelték, hogy két külföldi személy ittas – a biztonságos és eredményes intézkedés lefolytatása érdekében – erősítést kértek. Az adatellenőrzés során kiderült, hogy az ukrán állampolgár férfival szemben a bíróság körözést rendelt el. Erre tekintettel a rendőrök a – magyar nyelvet értő és beszélő – 39 éves férfi kezeit megbilincselték. Ekkor a férfi 38 éves barátnője ukrán nyelven kiabált, megpróbált a párjához közelebb lépni, majd a kezében tartott 1 literes üditős dobozt a rendőrök felé dobta, amely az egyik rendőrt a felsőtestén eltalálta, miközben a folyadék az arcára fröccsent. Ezt követően egy rendőr és a rendőrökkel közös szolgálatot ellátó katonai rendész a nőt lefogták, de ő ellenállt, karjait megfeszítette és rugdosott. A nő erőteljes ellenállását két további rendőr segítségével leküzdötték, majd megbilincselték. Ezalatt az ukrán férfi mellkason rúgta a földön térdelő katonai rendészt.

A nyomozó ügyészség az őrizetben lévő elkövetőket gyanúsítottként hallgatta ki, majd tegnap a Budai Központi Kerületi Bíróság elé állította.

(Kiemelt kép: police.hu)

Az elmúlt években megugrott a bankkártyás és átutalási forgalomhoz kötődő visszaélésekből eredő károk értéke Magyarországon: a jegybank adatai szerint csak 2023 negyedik negyedévében 8,1 milliárd forintot tüntettek el a csalók az ügyfelek számláiról, a kimutatott esetek száma pedig megközelítette a 48 ezret.