Piáért és pénzért igazolta le a közmunkát egy pécsi egyesületi vezető

Hat év börtönbüntetést kapott vesztegetés elfogadása és közokirat-hamisítás miatt az egyesület vezetője. Húszonnégyszer hagyta magát megvesztegetni.

2023. június 6., 17:42

Szerző:

Első fokon hat év börtönbüntetést szabott ki a Pécsi Törvényszék egy pécsi férfire, amiért egy helyi egyesület vezetőjeként el nem végzett közérdekű munkákat sokszor pénzért és szeszes italért igazolt le. 

Az egyesület számára egy helyi nonprofit társasággal kötött megállapodás tette lehetővé, hogy kijelölhető foglalkoztató legyen a közérdekű munka végrehajtása során. E társaságtól az egyesület 2018 és 2020 között több mint hétmillió forint támogatást kapott közterületi munkákkal kapcsolatos működési költségekre, tevékenysége fejlesztésére és együttesen kijelölt programokban meghatározott célok megvalósítására. A Pécsi Törvényszék közleményében azt írta, hogy a vádlott egy helyi, közérdekű munka végrehajtásában kijelölhető foglalkoztatóként működő egyesület elnöke volt. 

A férfi a szervezet vezetőjeként rendszeres haszonszerzés céljából 2018 decembere és 2020 áprilisa között pénzért, saját részére végeztetett munkáért, szeszes italért, illatszer ígéretéért ténylegesen el nem végzett közérdekű munkákat igazolt le a nyilvántartási lapon, majd a dokumentáció egy részét továbbította a baranyai kormányhivatalnak. 

A bíróság közleménye szerint a vádlott huszonnégyszer hagyta magát megvesztegetni, továbbá tizennégy alkalommal követett el közokirat-hamisítást. A Pécsi Törvényszék a férfit  – halmazati büntetésül  – hat év börtönre ítélte, emellett további kilenc vádlott esetében – vesztegetés, illetve felbujtóként elkövetett közokirat-hamisítás miatt  – hat hónap és egy év nyolc hónap közötti tartamú  – részben felfüggesztett  – szabadságvesztést szabott ki. Az ítélet ellen a vádlottak és védőik fellebbezést jelentettek be, így az nem jogerős, ugyanakkor a bíróság korábban, előkészítő üléseken tizennégy vádlott vonatkozásában már befejezte az eljárást - olvasható a törvényszéki közleményében.

 (Kiemelt képünk Bilincs, letartóztatás, börtön, illusztráció. Forrás: police.hu)

Az elmúlt években megugrott a bankkártyás és átutalási forgalomhoz kötődő visszaélésekből eredő károk értéke Magyarországon: a jegybank adatai szerint csak 2023 negyedik negyedévében 8,1 milliárd forintot tüntettek el a csalók az ügyfelek számláiról, a kimutatott esetek száma pedig megközelítette a 48 ezret.