Kiszúrta négy autó kerekét, majd feladta magát egy férfi Ferencvárosban

A gyanú szerint négy autó kerekét szúrta ki egy férfi Ferencvárosban, majd bement a rendőrségre, hogy feladja magát – azt mondta, börtönbe akar kerülni.

2022. november 27., 15:25

Szerző:

A Budapesti Rendőr-főkapitányság IX. Kerületi Rendőrkapitánysága garázdaság bűntett gyanúja miatt folytat eljárást egy budapesti férfival szemben, aki a rendelkezésre álló adatok szerint 2022. november 16-án 6 óra körül egy 15 és fél centiméter pengehosszúságú késsel kiszúrta négy autó kerekét a ferencvárosi Haller utcában – írta a police.hu.

A bűncselekmény elkövetése után önként megjelent a BRFK IX. Kerületi Rendőrkapitányságon, ahol feladta magát. B. Tamást a rendőrök 6 óra 20 perckor elfogták.

A nyomozók a 42 éves férfit felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntett gyanúja miatt hallgatták ki gyanúsítottként, valamint őrizetbe vétele mellett előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására. B. Tamás a terhére rótt bűncselekményt elismerte, valamint elmondta, hogy véletlenszerűen választotta ki a négy gépkocsit, amelyeknek csak egy-egy abroncsát rongálta meg, hogy minél kisebb kellemetlenséget okozzon a tulajdonosnak, de azért sikerüljön börtönbe kerülnie. A nála lévő kést külön ebből a célból hozta magával, amelyet a rendőröknek átadott, így azt lefoglalták tőle.

(Kiemelt kép forrása: police.hu)

Az elmúlt években megugrott a bankkártyás és átutalási forgalomhoz kötődő visszaélésekből eredő károk értéke Magyarországon: a jegybank adatai szerint csak 2023 negyedik negyedévében 8,1 milliárd forintot tüntettek el a csalók az ügyfelek számláiról, a kimutatott esetek száma pedig megközelítette a 48 ezret.