250 milliót küldött a gyereknek, hogy ne kelljen adóznia

El akarta kerülni az adófizetést, ezért kiskorú gyermeke bankszámlájára utaltatta cégei bevételét egy férfi, az ügyészség vádat emelt ellene.

2022. június 27., 11:07

Szerző:

A Somogy Megyei Főügyészség az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta: a negyvenes éveiben járó szekszárdi illetőségű vádlott két internetes kereskedelemmel foglalkozó gazdasági társaságot vezetett, amelyek szlovák, cseh és osztrák üzleti partnerektől szereztek be elektronikai eszközöket, elsősorban okostelefonokat és azok tartozékait árusították.

A cégek jelentős áruforgalmat bonyolítottak le, de a férfinak nem állt szándékában általános forgalmi adót fizetni. Bevételeit nem vallotta be, 2017 és 2019 között több mint 250 millió forintot a gyermeke számlájára továbbított, ezzel

30 millió forint vagyoni hátrányt okozott a költségvetésnek.

A férfinak volt egy strómanja is, aki névleg az egyik cég ügyvezetője volt, holott azt valójában a vádlott irányította. A vádlott a büntetőeljárás során a bűncselekménnyel okozott vagyoni hátrányt megtérítette, és csaknem 35 millió forintot utalt át a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi letéti számlájára.

Az ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó, üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt letöltendő börtönbüntetést, pénzbüntetést és foglalkozástól eltiltást indítványozott – a nyilvántartások szerint vagyonnal nem rendelkező, felfüggesztett fogházbüntetés hatálya alatt álló – vádlottal szemben.

A vádhatóság a férfi strómanként közreműködő társa ellen közokirat-hamisítás bűntette miatt közérdekű munka kiszabását kérte.

(Kiemelt kép: A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Központi Irányítás cégtáblája a VIII. kerületi Delej utca 20-ban. Fotó: MTVA/Bizományosi: Róka László)

Az elmúlt években megugrott a bankkártyás és átutalási forgalomhoz kötődő visszaélésekből eredő károk értéke Magyarországon: a jegybank adatai szerint csak 2023 negyedik negyedévében 8,1 milliárd forintot tüntettek el a csalók az ügyfelek számláiról, a kimutatott esetek száma pedig megközelítette a 48 ezret.