Ismerőseire gyújtotta a házat, tíz évet kapott

Tíz év fegyházbüntetéssel sújtotta a Szegedi Törvényszék első fokon kedden azt a román állampolgárságú férfit, aki 2021 októberében felgyújtott egy épületet Makón, amelyben ketten aludtak.

2023. július 11., 17:42

Szerző:

A jelenleg 52 éves férfit több emberen, különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérlete, valamint jelentős kárt okozó rongálás és magánlaksértés bűntettében mondta ki bűnösnek a törvényszék. A bíróság ítélete alapján a vádlott nem bocsátható feltételes szabadságra. A férfit tíz évre kiutasították Magyarország területéről.

Az írni, olvasni nem tudó férfi idénymunkásként dolgozott Makón az élettárásával. Több ismerősükkel együtt egy helybeli ház melléképületében béreltek szobát. A vádirat szerint a férfi féltékeny volt az élettárására, ezért 2021. október 27-én italozni kezdett, dolgozni sem ment. Viselkedése miatt a férfit a főbérlő elzavarta, élettársa pedig félelmében elbújt előle.

A vádlott éjfél után egy óra körül a kerítésen átmászva bejutott az ingatlanba, és a melléképületben levő bérelt szoba heverőjét felgyújtotta, majd egy vasszéket dobott a főépület üvegajtajába. A tűz gyorsan átterjedt a melléképület teljes tetőszerkezetére, a bent alvó házaspárnak azonban még sikerült időben kimenekülnie, és a gázpalackot is ki tudták vinni.

A tűzoltók a lángokat még azelőtt megfékezték, hogy azok átterjedtek volna a főépületre. A férfi a tűzoltók kiérkezése előtt megpróbálta felgyújtani a disznóólat is, de azt a helyszínre érkező főbérlő még időben észlelte, és eloltotta. Az épületben mintegy 5,6 millió forint kár keletkezett.

A férfi következetesen tagadta bűnösségét, azt mondta, nem ő gyújtotta a tüzet, sőt még az oltásban is segédkezett. A bíróság álláspontja szerint azonban életszerűtlen volt a vádlott védekezése, miszerint a tüzet erőteljes ajtóbecsapás miatt felboruló felhevített kályha okozta, ezt a szakértői vélemények, valamint a tanúvallomások mindenben megcáfolták.

Az ítélettel szemben a vádlott és védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan enyhítés érdekében jelentett be fellebbezést.

(Kiemelt képünk: egy zárka a Budapesti Fegyház és Börtönben 2015. március 16-án. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)