Hamis ágyneműket foglaltak le Ácsnál

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai több mint ötmillió forint értékben hamis ágyneműgarnitúrát találtak egy autóban – közölte a NAV bevetési igazgatóságának sajtóreferense pénteken.

2022. december 2., 10:53

Szerző:

Juhászné Prantner Etelka elmondta, az M1-es autópálya ácsi szakaszánál megállított autóban különféle márkajelzésű ágyneműt szállított a sofőr. Szakértői vélemény szerint a termékek hamisítványok, azokat a védjegy tulajdonosának engedélye nélkül hozták forgalomba.

A sofőr azt mondta, hogy „a csomagokat Belgiumba viszi egy számára ismeretlen ember kérésére”. A NAV az árut lefoglalta, és iparjogvédelmi jogok megsértése miatt eljárást indított – írták a közleményben.

(Kiemelt képünk illusztráció: Az egykori kelet-európai országok árusai piacolnak Hatvanban, a vásártéren, vagy ahogy a helyi köznyelv nevezi, a KGST piacon. A képen: ágynemű árus a piacon. MTI Fotó: H. Szabó Sándor)

 

Az elmúlt években megugrott a bankkártyás és átutalási forgalomhoz kötődő visszaélésekből eredő károk értéke Magyarországon: a jegybank adatai szerint csak 2023 negyedik negyedévében 8,1 milliárd forintot tüntettek el a csalók az ügyfelek számláiról, a kimutatott esetek száma pedig megközelítette a 48 ezret.