Gyermekbántalmazás: óvodáskorú gyerekekeket kínzott a soproni gyermekotthon nevelője

Óvodáskorú gyerekeket bántalmazott egy dolgozó a soproni Cseresznyevirág Gyermekotthonban, az ügyben kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt indult büntetőeljárás, miközben egy hatósági vizsgálat súlyos állapotokat és korábbi gyermekbántalmazást is feltárt az intézményben.

2025. december 17., 10:39

Szerző:

A soproni Cseresznyevirág Gyermekotthon egyik munkatársa óvodáskorú gyerekeket bántalmazott, az ügyben a rendőrség kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt indított büntetőeljárást – értesült a Telex. Információk szerint az érintett nő idén februárban a gyermekotthonban több kisgyermek haját rángatta, valamint fegyelmezési céllal a rosszul viselkedő gyerekeket egy sötét helyiségbe zárta. Nem ez az első gyermekbántalmazási ügy az intézményben.

Nem először fordult elő gyermekbántalmazás a soproni gyermekotthonban

A történteket az intézmény vezetése jelezte a gyermekvédelmi gyámoknak, akik hivatalból feljelentést tettek a rendőrségen. A nyomozás megindítását követően az érintett dolgozót azonnal felmentették a munkavégzés alól, majd megszüntették a munkaviszonyát.

A Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság Sajtóosztálya közölte: az intézmény szakmai vezetőjének jelzése alapján 2025. március 11-én indult büntetőeljárás a Soproni Rendőrkapitányságon kiskorú veszélyeztetésének gyanúja miatt. Az eljárás során egy személyt hallgattak ki gyanúsítottként, az ügy iratait pedig novemberben vádemelési javaslattal továbbították a Soproni Járási Ügyészségnek.

A Cseresznyevirág Gyermekotthonban 2024. március 21. és 28. között hatósági ellenőrzést is tartottak. A Telex birtokába jutott dokumentumok szerint az ellenőrzés idején három bántalmazásos ügyet vizsgáltak: két esetben gyermekek közötti fizikai erőszakról, egy esetben pedig felnőtt általi bántalmazásról volt szó. Utóbbit nem az intézmény dolgozója, hanem az egyik bentlakó gyermek külsős barátja követte el. A két kortárs bántalmazási ügyben rendőrségi feljelentés is született.

Súlyos hiányosságok vannak

A vizsgálat kiterjedt az épület állapotára és a személyi feltételek megfelelőségére is, mindkét területen hiányosságokat tártak fel. Az intézményben három, egyenként tízfős csoport működik, a jelentés szerint azonban a lakóterek általános felújításra szorulnak: a falak kopottak, sérültek és szennyezettek, a közös nappaliban a vakolat több helyen repedezik, a parketta pedig minden helyiségben elhasználódott. Magyar Péter tavaly decemberi látogatása során fotókat is közzétett az omladozó vakolatról és a koszos falakról.

A soproni gyermekotthon korábban is többször került a figyelem középpontjába szabálytalanságok miatt. 2024-ben, tizenöt év elteltével újra elővették az intézményben történt korábbi visszaélések aktáit, amelyekben a gyerekek beszámolói között hideg zuhanyokról, megalázó büntetésekről és súlyos fizikai erőszakról is szó esik. A Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság már 2009-ben is tárgyalt egy, akkoriban példátlan ügyet, amelyben öt gondozót – három nőt és két férfit – vádoltak meg.

Magyar Péter pénteken nyilvánosságra hozott egy jelentést, amely szerint országosan több száz gyermek szenvedett el lelki, fizikai vagy szexuális bántalmazást a gyermekvédelemben. A 47 oldalas dokumentum arra is rámutat, hogy a rendszer túlterhelt: a gyermekvédelmi gyámok az előírt létszámnál jóval több esettel foglalkoznak, miközben minden hetedik gondozásuk alatt álló gyermek bántalmazás áldozatává válik.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)