A csalók már a szerelők nevében is becsöngethetnek
A csalók valójában mindig lesben állnak.
Soha nem lehetünk elég nagy biztonságban, mert a csalók nem pihennek. Ezt bizonyítja azt is, hogy egy kaposvári férfival szemben minősített csalás miatt vádat emeltek, miután 15 millió forinttal károsított meg több ügyfelet azzal, hogy előre elkért anyagköltség fejében nem végezte el a vállalt munkákat – számolt be róla az ugyeszseg.hu.
A történet jól rámutat arra, hogy még a hétköznapibbnak tűnő szolgáltatások terén sem lehetünk mindig biztosak abban, hogy nem próbálnak meg átverni. Amikor kézhez kapjuk az árajánlatot, és meghallgatjuk a szerelő ajánlatát, alapvetően azt várnánk, hogy a szakember elvégzi a munkát, amiben megállapodtunk. A kaposvári ügyben azonban kiderült: a férfi, aki fűtés- és gázszerelőnek adta ki magát, nem így gondolta. A férfi 2022-ben több megrendelést fogadott el úgy, hogy egyáltalán nem akarta befejezni azokat. 15 millió forintot csalt ki összesen 13 sértettől, miközben csak néhány esetben végzett részmunkát, vagy vitt alapanyagokat a helyszínre. Ahogyan arról az InfoStart is beszámolt, a legutolsó ügyfele például teljes épületgépészeti rendszert rendelt meg, majd több mint 5 millió forintot előre átadott, de a munkát hiába várta.
A csalók módszerét alkalmazta
A férfi először valóban egyeztetett megrendelőivel, árajánlatot is készített, majd kikötötte, hogy a munkák anyagköltségét előre ki kell fizetni. Ám anyagi nehézségei miatt egy idő után már nem tudott, később pedig egyáltalán nem akart dolgozni, bár a pénzt elfogadta. Az ügyészség szerint ez egy tudatos, megtervezett csalás volt: a csaló többnyire akkor mozdult meg, ha a megrendelő határozottan kiállt az érdekeiért, így részben elvégezte a munkát, hogy hiteles maradjon. A férfi a kicsalt összegeket egy idő után saját tartozásai rendezésére fordította, de a megrendelt munkákat nem végezte el.
A Somogy Vármegyei Főügyészség vádirata alapján a férfi ellen minősített csalás és más bűncselekmények miatt emelték vádat, a büntetés pedig egyelőre felfüggesztett börtön lehet.
Mit tehetünk, hogy ne váljunk áldozattá?
Az eset egy újabb figyelmeztető példa, hogy mindig körültekintően válasszuk meg a szakembereket, legyen szó bármilyen szerelési vagy építőipari munkáról. Fontos a korábbi munkák megtekintése, a referenciák ellenőrzése, és lehetőség szerint olyan szakemberrel kell szerződni, akit személyesen is ismerünk vagy akit ajánlottak. Az előre kifizetés rizikós lépés, ezért érdemes lehet részletfizetési megoldásokat kérni, és csak az elvégzett munkáért fizetni, vagy a teljes összeget letéti számlán tartani. Amennyiben gyanús helyzetet tapasztal, ne habozzon jelezni azt a hatóságoknak.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)









