Ha nem érzi jól magát a nappaliban, ez legyen az első, amit megváltoztat

Nem szükséges elkölteni egy kisebb vagyont, hogy a nappali barátságosabbá váljon.

2026. január 27., 16:40

Szerző:

Nem ritkán megtörténik, hogy egy lakás tulajdonosa hazaérve egyre rosszabbul érzi magát, de maga sem tudja megmagyarázni, miért. Különösen a nappalit érzik sokan nyomasztónak vagy kaotikusnak. A belsőépítészek úgy vélik, hogy a negatív érzésekről egy vagy két konkrét darab teheti, amiktől érdemes megszabadulni, hiszen ez meg is oldhatja a problémákat – hívta fel a figyelmet a The Spruce.

Talán egy napon úgy lép be a nappaliba, hogy zsúfoltnak fogja érezni, a kanapét túl nagynak látja majd, vagy éppen az egész szobát sötétnek érzi. Gyakran előfordul, hogy a boltban külön-külön jól mutató darabok nem illenek össze, de az is teljesen természetes, hogy hosszabb idő után egy-egy darabra ráun az egész család. Egy-egy bútordarab vagy kiegészítő cseréje anyagilag is könnyebben megvalósítható, így ezzel nem érdemes várni.

A nappali ettől az apróságtól válhat kényelmesebbé

A lakberendezők szerint ez az egyik leggyakoribb hiba, hogy szinte senki nem fordít kellő figyelmet a kanapéra és a szőnyegre. Előbbivel kapcsolatban, ahogyan azt a 168.hu megírta, fontos, hogy a színek kiválasztását senki ne kapkodja el, illetve hogy az elavult darabokat a megfelelő időben lecseréljék.

Ám ha ez megvan, célszerű a szőnyegre koncentrálni, ugyanis ez az a darab a nappaliban, ami meghatározza a színeket, a stílust és határokat. Melegséget és textúrát ad, de csak akkor, ha harmonizálnak vele a bútorok is. Egy szőnyeg sokszor akkor is ottmarad a szobában, ha minden más cserélődik, és sokan úgy vélik, a padlóra nem érdemes túl sok időt, pénzt és energiát pazarolni. Ám ez téved, mert a szőnyeg az alapja mindennek. Ha ideális, felemeli a szobát, ám ha nem illik semmihez, lehetnek bármilyen drágák a bútorok, a nappali idegen marad.

Különösen a régebbi, mintás darabok esetén fordulhat elő, hogy a modern bútorokkal nem ilyenek össze sem anyagukban, sem színűkben, sem mintázatukban. A padlószőnyegeket ugyan valóban nem könnyű cserélni, de ahol egy kisebb darabot használnak, például a parkettára téve, a dohányzóasztal alatt, ott a gyors változtatásnak nincs akadálya.

A lakberendezők szerint ez a befektetés busásan megtérül, ugyanis a szőnyeg cseréjével sokkal pihentetőbb lesz az otthon töltött idő, sőt a lakás is sokkal elegánsabbá vagy éppen barátságosabbá válhat ettől.

(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pexels)