A Feng Shui szerint rendbe jönnek a pénzügyei, ha beszerzi ezt a szobanövényt
Ez az egyik legmegosztóbb szobanövény a Feng Shui elvei alapján, de nem kell lemondania róla, ha már ott van a lakásban.
Ha pénzügyi gondokkal küzd, a Feng Shui mesterei szerint érdemes beszerezni a lakásba olyan szobanövényeket, amelyek az anyagi bőség elérését támogatják. Ám ezek is csak akkor képesek kifejteni a hatásukat, ha egyrészt a megfelelő típust választja ki, másrészt a lakás olyan pontján helyezi el azokat, amely megfelelő számukra, és az ősi kínai elv alapszabályainak is megfelel – mutatott rá a Homes&Gardens.
A Feng Shui alapvetően a ház, a helyiségek és az azokban elhelyezett bútorok helyzetével próbál az élet bizonyos területein pozitív változásokat elérni. Ám ehhez szorosan hozzátartozik az is, hogy a természet is megjelenjen a lakásban, leginkább növények formájában. Ezek között pedig számos olyan fajta is akad, amelyek védelmeznek gyógyítanak, tisztítanak és ha okosan helyezi el a cserepeket, akár még a pénzügyeket is pozitívan befolyásolhatják.
A Feng Shui szerint ez a növény sem hiányozhat a lakásból
Ahogyan arról korábban már írt a 168.hu, a Feng Shui inkább a gömbölyű levelekkel rendelkező növények tartását javasolja, hiszen ezek a lágyságot és a kényelmet jelképezik, a levelek formája pedig a pénzérmékre is emlékeztet. Éppen ezért a hegyes levelű növényeket kissé háttérbe sorolja, már csak azért is, mert a levelik a fegyverekre emlékeztetnek, és akad közöttük olyan, amely valóban képes sérülést okozni, elég csak a kaktuszra gondolni.
Ilyen szempontból az anyósnyelv azon virágok közé tartozik, amelyek hegyes leveleikkel nem a legideálisabb szobanövények a Feng Shui szerint. Ám ennek ellenére számos pozitív tulajdonsággal bír, így a mesterek abban egyetértenek, hogy érdemes beszerezni belőle egy-egy cseréppel.
Az anyósnyelv egy strapabíró növény, amely nem igényel sok gondoskodást, a vízre is csak mértékkel van szüksége, ugyanakkor képes megtisztítani a levegőt a káros anyagoktól. Még a NASA tanulmányai is azt bizonyítják, hogy kiszűri a toxinokat a lakás levegőjéből.
Magas, egyenes levelei erőt, rugalmasságot és védelmet jelképeznek, mintha kardokkal küzdene a negatív energiák ellen. Ideális, ha olyan zugokba teszi, ahol extra védelemre van szükség. Akinek a pénzügyeit terén akad olyasmi, amit rendbe kell hozni, annak mindenképpen érdemes beszereznie: már 3-5 ezer forintért is hozzá lehet jutni egy-egy szép példányért, amely évekig a lakás dísze lesz.
A lakás délkeleti részében elhelyezve a pénzügyeket mindenképpen segíti, de egy íróasztal mellett is védelmet jelenthet például a stressz ellen. Akinek pedig az egészsége terén van szüksége erősítésre, a lakás keleti felére helyezve tapasztalhatja meg a növény pozitív hatásait.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Unsplash)









