A Feng Shui szerint a nappaliban erről nem szabad megfeledkezni
A nappali a lakás egyik legfontosabb tere a Feng Shui mesterei szerint.
A nappaliban mindig rendnek és harmóniának kell uralkodnia – legalábbis a Feng Shui szerint. Az ősi kínai térrendezés elveit követve olyan energiákat teremthet, amelyek kiegyensúlyozottabbá teszik a hétköznapjait. Ehhez azonban bizonyos átalakításokra lehet szükség – mutatott rá a The Spruce.
A Feng Shui gyakorlói azt állítják, hogy ez a módszer leginkább a közösségi terek esetében képes csodát tenni. A nappali ugyanis az otthona szíve, ahol a hétköznapi rohanás után valódi nyugalomra lelhet. A Feng Shui alapjai azt tanítják, hogy az apró változtatások, mint például a bútorok átrendezése, a színek tudatos használata vagy épp egy alapos rendrakás, mennyire látványos eredményeket hozhatnak. Nem szükséges hatalmas összegeket költeni egy átalakításra, hiszen már néhány változtatás is sokat segíthet,
A Feng Shui elkerülhetetlen lépései a nappaliban
Kezdje a tér kiürítésével, ugyanis meg kell szabadulni a felesleges, pangó energiáktól. Ehhez ugyanúgy hozzátartozik a szellőztetés: ideális esetben legalább 9 percig nyitva kell tartani az ablakokat. Fontos megjegyezni, hogy a térkiürítés nem csak fizikai tevékenység, hiszen bármilyen illóolaj, füstölő vagy csengő hangja segíthet a negatív energiák eltávolításában.
A túlzsúfolt nappali feszültté és stresszessé teheti a mindennapokban. Érdemes tehát időt szánni arra, hogy minden kacatnak, régi újságnak, elhasználódott tárgynak búcsút mondjon, amit már nem használ. Néha a kevesebb több, a letisztult környezet pedig a gondolatokat is rendezettebbé teszi.
A nappaliban alkalmazott színek alapvetően befolyásolják az oda áramló energiákat. A Feng Shui öt eleméhez tartozó színek – víz, föld, tűz, fa, fém – mind egy-egy külön üzenetet hordoznak. Például a földes, barna árnyalatok a stabilitást és biztonságot, míg a zöld a megújulást és frissességet képviselik. Ne féljen az intuíciójára hallgatni: ha egy szín magával ragadja, bátran csempéssze be egy bútor, egy képen vagy akár egy díszpárna segítségével.
Növények: az élő energia forrása
Az élő növények a nappali legfontosabb elemei. Nemcsak oxigént adnak, de a tér vitalitását is megerősítik. Érdemes olyan fajtát választani, amely jól alkalmazkodik a beltéri körülményekhez, illetve elegendő fényt és vizet kap. Ha pedig egy növény már nem él, célszerű kicserélni vagy eltávolítani, hogy ne rontsa az energiákat.
Azt is érdemes tudni, hogy a falon függő képek, festmények vagy szobrok többet mondanak magáról a lakás használójáról, mint azt elsőre gondolná. A Feng Shui szerint érdemes olyan műalkotást választani, amely pozitív érzéseket kelt. A színek és motívumok tudatos megválasztása rengeteget tesz hozzá a nappali hangulatához: például egy élénk piros festmény a tűz elem erejét és szenvedélyét hozza el. Nem tanácsos alacsonyan elhelyezni a műtárgyakat, mert ezzel a szoba energiája is lent marad.
Emellett arra is érdemes figyelni, hogy a nappaliba érkező napfény a Feng Shui szerint a vitalitást és jólétet szimbolizálja. Minél több fény jut be, annál életvidámabb lesz a helyiség hangulata. Ha kevés a természetes fény, érdemes tükrökkel növelni a tér világosságát, vagy különböző lámpákat használni.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Unsplash)









