Pénz áll a házhoz a Feng Shui szerint, ha ezek ott vannak a lakásban
Néhány kisebb változtatás is pénzügyi hasznot hozhat a Feng Shui szerint.
A Feng Shui mesterei úgy vélik, hogy a lakás energiáját már néhány tudatosan elhelyezett tárggyal, illetve bizonyos szokások bevezetésével is emelheti bárki, így könnyebben bevonzhatja a bőséget, a jó egészséget és a nyugodtabb mindennapokat – mutatott rá az admiddleeast.com.
A Feng Shui nem csupán lakberendezési kérdésekben lehet irányadó, hanem abban is, hogy az egyes dekorációs elemek hova és hogyan kerüljenek annak érdekében, hogy kifejthessék pozitív hatásukat. Akár követi valaki az ősi kínai módszert, akár nem, egy próbát mindenképpen megér, így még a lakberendezők nagy része is azt javasolja, hogy egy-egy helyiségbe kerüljenek be a szerencsehozó tárgyak.
A Feng Shui csak így képes segíteni
Először rendet kell tenni minden helyiségben, mert a Feng Shui egyik alapelve, hogy a zsúfolt, rendezetlen otthon elakadást hoz az élet más területein is, így a pénzáramlásban is. A felesleges tárgyak és a régi kacatok nemcsak a polcokat foglalják el, hanem szimbolikusan a lehetőségeket is blokkolják.
Érdemes időről időre átnézni a szekrényeket, fiókokat, és mindentől megválni, ami már nem szolgálja a hasznát. Így teremthet helyet az új energiáknak és az új bevételeknek. A szellőztetés is fontos: a friss levegő a Feng Shui szerint új, élénk energiát hoz be, ami a bőség egyik alapfeltétele.
A szerencsenövények elhelyezéséről sem lehet megfeledkezni. A zöld növények a Feng Shui szerint az életerőt, a növekedést és a gyarapodást jelképezik, ezért különösen jó szolgálatot tesznek, ha a pénzzel kapcsolatos területekre helyezi azokat. A hagyomány szerint a lakás délkeleti része számít a „gazdagság zónájának”, ide érdemes szerencsenövényt tenni. Ilyen például a jáde növény, a kínai pénzfa vagy más, jól alkalmazkodó szobanövény, amely dús, egészséges lombozattal rendelkezik. Fontos, hogy a növény szép, ápolt legyen, és lehetőleg piros, zöld vagy arany árnyalatú kaspóba kerüljön, mert ezek a színek erősítik a jólét szimbolikáját. Egy beteg, száradó növény viszont épp az ellenkezőjét üzeni: elapadó energiát és anyagi megtorpanást.
A fürdőszobából se folyjon ki a pénz
A fürdőszoba a Feng Shui szerint kritikus terület, mert itt található rengeteg lefolyó, vagyis olyan pontok, ahol az energia (és jelképesen a pénz) „elúszhat”. Ezért ajánlott mindig lehajtani a WC-ülőkét, és nem hagyni feleslegesen folyni a vizet. Sok mester azt javasolja, hogy a lefolyók környékét tudatosan kezelje, hiszen egy rendezett, tiszta, ápolt fürdőszoba, amelyben egyszerű, letisztult formájú bútorok találhatóak, harmonikus színekben, mindig pozitívan hat a lakásban élők életére. Egyes hagyományok szerint a lefolyókra kötött piros szalag segíthet „megfogni” a pénzenergiát.
A kristályok, féldrágakövek sem csak díszek: a Feng Shui úgy tartja, hogy felerősítik a tér rezgését, és segítik a bőség beáramlását. A kvarc különösen népszerű, mert sokak szerint tisztítja és emeli az energia szintjét. Elhelyezhet néhány kristályt a nappali egy jól látható pontján, az íróasztalon, vagy akár a bejárat közelében is. Vannak, akik kvarcvízzel vagy kristályokkal díszített tálkával erősítik a hatást. A lényeg, kellemes, inspiráló látvány legyen, amire jó érzés ránézni.
A Feng Shui szerint a bejárati ajtó nemcsak fizikai, hanem energetikai kapu is: ezen keresztül érkeznek az új lehetőségek, így a pénzzel kapcsolatosak is. Egy koszos, megkopott, nehezen csukódó ajtó a szimbolika szerint azt üzeni, hogy a szerencse és a bőség is akadozva jut be. Érdemes rendszeresen megtisztítani az ajtót – akár enyhén ecetes vízzel –, letörölni a kilincset, a keretet, és ellenőrizni, hogy az ajtó akadálymentesen, teljesen ki tud-e nyílni. Ha a bejáratnál cipőhalom, szatyrok vagy dobozok torlódnak, az olyan, mintha a saját lehetőségei útját állná el.
A sót a Feng Shui a tisztítás egyik fontos eszközének tekinti: sokan a lakás sarkaiba szórnak egy keveset, majd másnap kidobják, mintegy „kiviszik” a házból a negatív energiákat. Ezt különösen új év kezdetén vagy új élethelyzetben érdemes elvégezni, amikor szeretne tiszta lappal indulni.
A gyertyák és füstölők szintén segíthetnek a hangulat áthangolásában. A fahéjas, szantálfás illatokat a bőséggel, a melegséggel kötik össze, a piros vagy arany gyertyák pedig a pénz és a szerencse szimbólumai. Ha ezekkel körülveszi magát, nemcsak a lakás, hanem a saját lelkiállapota is „bőség-üzemmódba” kapcsolhat – márpedig a Feng Shui szerint a belső hozzáállás az első lépés a pénz bevonzásához.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Unsplash)









