A Feng Shui szerint ez a legnagyobb hiba, amit elkövethet a hálószobában
A hálószoba berendezésekor is érdemes a Feng Shui szabályait követni.
Attól függően, hogy hány négyzetméter áll rendelkezésre, egyre gyakrabban fordul elő, hogy bizonyos helyiségek többfunkciós térként működnek. Így fordulhat elő például az, hogy a hálószobából dolgozószoba lesz, csakhogy egy íróasztal elhelyezése ebben a szobában nem csak gyakorlati kérdés. Ahogyan arra a The Spruce rámutatott, a Feng Shui szerint a legnagyobb hiba, amit a hálószobában elkövethet, ha munkaállomást alakít ki benne, mert ezzel a pihenését is könnyen felboríthatja.
A home office a pandémia alatt vált igazán elterjedtté, és sokan kényszerültek arra, hogy az otthonukban helyet találjanak egy íróasztalnak, amit gyakran csak a hálószobában lehetett elhelyezni. Egy ugyan elsőre kényelmesnek tűnhet, ám a Feng Shui szakértői szerint ennek egyáltalán nincsenek pozitív hatásai. Miért olyan veszélyes ez az elrendezés? Mert a hálószoba a pihenés és az intimitás tere, a munkahely viszont stresszt és aktív jelenlétet hoz be a helyiségbe, a két világ pedig nem fér meg egymás mellett.
Ebben a helyiségben nem szabad dolgozni a Feng Shui szerint
Az ősi kínai módszer szerint a zónák és funkciók határozott elválasztására van szükség. Az íróasztal a karrierről és a tevékeny alkotásról szól, ami épp az ellenkezője annak, amit a hálószobában keres. Ha az ágy mellett dolgozik, nehezen tud ellazulni, este sem lesz képes igazán pihenni, és akár az alvás is nyugtalanabbá válhat.
Amennyiben másképp nem megoldható a helyhiány miatt, és mégis a hálószobában kell elhelyeznie az íróasztalt, van néhány alapszabály, amellyel a Feng Shui szerint csökkentheti a negatív hatásokat.
Ezek egyike, hogy az íróasztalt lehetőség szerint ne közvetlenül az ágy mellé tegye, inkább próbáljon külön zónát kialakítani, vizuálisan is leválasztva egymástól a munka és pihenés területét. Semmiképpen ne üljön háttal az ajtónak, mert a bejáratra való rálátás biztonságérzetet ad, segíti a koncentrációt és magabiztosabbá tesz.
Ha az ágy látszik a tükörben, az szorongást, nyugtalanságot okozhat, ezért érdemes a tükröket áthelyezni, hogy az ágy ne legyen közvetlenül „megfigyelhető”. A Feng Shui szabályai szerint fontos a lekerekített formájú bútorok és a természetes anyagok használata, mert ezek harmóniát hoznak a térbe, és csökkentik a stresszt.
Egyensúly a Yin és Yang között
A munka zónája a yang, az aktív, világos energia, míg a hálószoba a yinhez, az elcsendesedéshez kötött. A kettő egyensúlyát segíti, ha este aktívan visszavonul a munkaterületről, lekapcsolja az elektronikus eszközöket és a világítást, de sötétítő függönyökkel, textíliákkal is segíti a pihenést. Minden földszínű, azaz sárga, barna vagy bézs kiegészítő támogatja a megnyugvást, a stabilitást és az elcsendesedést.
A modern Feng Shui ugyan nem tilt semmit markánsan, de érdemes kihasználni a lakásban rejlő lehetőségeket. Ha a hálószobában dolgozik, figyeljen a funkciók elválasztására, a természetes anyagokra, a biztonságérzetre és a pihenés megteremtésére. Így otthonában végül valóban egyensúlyba kerülhet a munka és a relaxáció.
(Kiemelt képünk illusztráció. Fotó: Pixabay)









