Nem kenyerem az akta

Most a moziban mégis megnéztem, hiszen olyan általánossá vált a recept: a mozisikerből csinálj tévésorozatot, a tévésorozatból filmet, musicalból mozit, hogy nem álltam ellent a csábításnak.

Hőseink közben (amíg nem néztünk oda) kiléptek az FBI-ból. Scully doktornő (Gillian Anderson) ledoktorált, Mulder ügynök (David Duchovny) pedig felhagyott az ügynökösködéssel, amíg ezzel a mostani forgatókönyvvel meg nem kínálták. De megkínálták, és ő (is) gyengének bizonyult. A film sem erősebb. (Rendezte: Chris Carter.)

A földöntúliak most kimaradnak, a kis zöld emberkék helyét oroszul beszélő operatőrök foglalták el, akik Frankenstein-módra metélik szanaszét az élőket és holtakat, orosz hullákból eleven amerikaiakat gyártva. (Ha jól értem.) Vagy fordítva. (Nehéz ezt eldönteni.)

Van benne persze divatelem is jócskán, hiszen mégiscsak ment előrébb egy évtized alatt a tudomány és a művészet (nem volt igaza Rousseau-nak), így aztán drukkolhatunk holmi őssejt-operáció, izébeültetés miatt. Ez még egy évtizeddel elébb nem fordulhatott volna elő velünk.

És mert kell azért ide bele a közepébe valami időtlenül misztikus is, hiszen mitől lenne X az az akta, ha nem a parától, van hát itt egy tüdőrákos látóember, aki előéletében gyakorló pedofil volt és pap. (Ministránsokat ejtett meg, mint mondják.) Nagyjából arra vannak utalva a film nyomozói, amit ő lát. De a látóember meg a nézőember (mi itt a zsöllyékben) nem ért mindig szót, és nem feltétlenül a mi hibánkból, akik itten vacogunk a télben meg a hóban. Ez többnyire a thrillertől van, amire befizettük magunkat.

Tanulság: ex-FBI-ügynök pisztoly nélkül ne hadonásszon egy valamirevaló filmben, mert az oroszok megkívánják. Az én szívem nem sétatér – mondhatja Scully doktornő, aki – persze – már megint kihúzza Mulder ügynököt a csávából. Mondják: mint mindig.