Na, ezt most eljátszottam

Orosz Ákos korábban eljött a Vígszínházból,
ám egy éve visszaszerződött. Sokáig csak egy szűk kör ismerte, mostanában lett igazán népszerű,
miközben úgy érzi, a szakma kettéhasadása nagyon rossz irány. Moziban és színházban is sokat láthatjuk, legutóbb a Kilakoltatásban és a Barátom
Harvey-ben.  

2022. április 25., 13:16

Szerző:

Mindig sokat dolgozott, de most három premierje szinte egymásba ért.

A Vígszínházban ebben a szezonban csak egy bemutatóm volt, a Barátom, Harvey című előadás (a darabról előző lapszámunkban írtunk – a szerk.). Máshol is dolgozom, Tarján Veronikával és Mogyoró Kornéllal, csodálatos zenésztársaimmal a János vitézt mutatjuk be, de ez inkább koncert, mint színház.
A Hegyvidéki Kulturális Szalonban adjuk elő. Ennek a próbafolyamata összeért a Barátom, Harvey-ével. Közben lesérültem, több izmom elszakadt a mellkasomban és a bicepszemben A nagy Gatsby beugrópróbáján. Hosszú időbe telik, mire teljesen rendbe jön. Már tudom használni a karomat, de emelni nem tudok vele. Majdnem egy hónapig karmerevítő volt rajtam, ebben játszottam az előadásaimat is.
A János vitéz bemutatója márciusban lett volna, a sérülés miatt tolódott mostanra. Nemcsak színészként, hanem zenészként is részt veszek benne. Ráadásul április 22-én volt a Szkéné Színház és a Komáromi Jókai Színház közös bemutatója,
a Don Juan, avagy az apák kínja, amiben a címszerepet játszom. Közben bejárok a színművészetire tanítani. Még az előző időszak alatt kerültem oda, akkor csak felvételi előkészítőket tartottam, Hegedűs D. Géza még korábban felkért, hogy tanítsak a leendő osztályában.

Viszont részt vett egy filmben, amely az intézmény átalakítása miatti tiltakozásul készült.

Igen. Több volt egyetemi osztálytársammal kint voltunk az egyetem előtt őrködni. A felvételit négyen csináltuk végig Hegedűs D. tanár úrral, ifj. Vidnyánszky Attilával és Nagy Péter István rendezővel, még az előző vezetés alatt. Közben elkezdődött az egyetem átalakítása, amely nyár elejétől őszig húzódott. Mi a diákokra koncentráltunk. A hallgatókat, akiket felvettünk, nagyon tehetségesnek tartjuk, és felelősséggel tartozunk irántuk. Úgy tanítjuk őket, ahogy eddig is tanítottuk volna.

Mit gondol arról, ami az egyetemmel történt?

Azt, hogy sok mindent lehet átalakítani, jobbá tenni, de annak a módja nem feltétlenül az, ahogyan ez történt. Mondott valaki egy hasonlatot erről, ami tetszik nekem. Hiába szeretem a kacsasültet, ha ülök otthon, és valaki kopogás nélkül behoz egy adagot, miközben valami teljesen mást csinálok, és megetet vele, annak valószínűleg nem örülök, még akkor sem, ha ez a kedvenc ételem.

Ebből a hasonlatból az következik, hogy sok jó is jött a változással?

Nem érzem jelenleg a változás hasznát vagy a negatívumait, ez a második évem oktatóként, ebből sok mindent borított a COVID. Tizenöt éve jártam oda diákként, és az előző vezetés alatt csupán felvételi előkészítőt tartottam. Nincs igazi összehasonlítási alapom. Én egyetlen osztályban tanítok. Ahol mi vagyunk, sok változás nem történt. Az biztos, hogy a szakmán belüli kettéhasadás nagyon rossz irány mindnyájunk számára.

Az ország legkisebb színházából, az akkor egy lakásban működő Maladypéből szerződött a legnagyobba, a Vígbe, ami nyilván más játékmódot igényel.

Igen, bár voltak koprodukcióink, például a Mester és Margarita a nagyszebeni Nemzeti Színházzal, ahol nagy színpadon játszottam angolul és románul Wolandot. Meghívtak minket a magyar Nemzetibe vendégszerepelni, így a sors pikantériája, hogy ott még csak angolul és románul léptem fel. De a lakásszínházhoz képest a Víg meglehetősen nagy váltás volt, bár nem hiszem, hogy másképp dolgoznék, mint korábban. Az a lényeges, hogy gondol-e valamit az ember az életről, a szerepéről, szeretne-e közölni valamit, van-e elintéznivalója a színpadon és szereti-e azt amit csinál. Ez pedig nem azon múlik, hogy mekkora a közeg. Az azonban fontos, hogy bármekkora is a Víg, most családias ott a hangulat.

Eljött onnan, majd egy éve visszaszerződött. Eszenyi miatt menekült?

Több összetevős volt a dolog, sok minden a fejemre nőtt. Ebben természetesen az a feszültség is közrejátszott, ami akkoriban nagyon jelen volt a színházban. Amikor eljöttem, akkor is megtartottam a szerepeimet. Most jó volt újra víges színészként dolgozni a Barátom, Harvey próbái alatt, és új impulzusokat kapni olyan kollégáktól, akikkel eddig még soha nem játszottam együtt.

Ez nem egy megosztó előadás, könnyedén szórakoztat. Nem húz be gyomrosokat a nézőknek, mint több produkció. Mégsem tartalmatlan, életbölcseletként felfogható mondatok is vannak benne.

Viszonylag sok futó előadásom van, és elég széles palettán játszhatok. Jólesett valami olyanon dolgozni, aminek van mondanivalója, de ebben a rettenetesen vészterhes időszakban nem terheli meg még pluszban a lelkemet. A nézők is hálásak ezért. És talán Víg repertoárja is mozog annyira széles skálán, hogy belefér egy ilyen, bizonyos mélységgel rendelkező, de könnyed, szórakoztató, klasszikus vígjáték.

Évekkel ezelőtt azt mondta, hogy a Víg huszonötödik Bűn és bűnhődés előadása után, amelyben Raszkolnyikov volt, érezte azt, hogy már igazán színész.

Akkor éreztem, hogy na, ezt most eljátszottam. Akkor találtam meg magamban azokat a színeket, regisztereket, amiket addig kevésbé éreztem életképesnek a Víg nagy színpadán, ami tud félelmetes lenni, és ahol könnyű túltolni a szerepeket, túl hangosnak lenni, túlgesztikulálni, azt érezni, hogy csak a forte él meg, és a lágyabb, törékenyebb hangszín nem.
A huszonötödik előadás környékén kezdtem érezni, hogy ha gondolattal, energiával és szándékkal vannak megtöltve, a lágyabb tónusok ugyanúgy érvényesülnek a nagy színpadon, mint egy kisebb helyen. Ehhez természetesen technikai szempontból be kellett lőni, hogy mi az a szint, ami alá nem szabad menni. De miután az ember megérezte az alját és a tetejét, színészként sokkal szélesebb amplitúdót tud bemozogni, színesebb lehet az alakítás.

A Pesti Színházban játszott Schiller: Haramiák című drámájában sokat kellett rögtönöznie, hogy a közönséget is megszólalásra bírja. Ez gyakran balul szokott elsülni, de a Maladype vezetője, Balázs Zoltán az improvizálást több produkcióban is gyakoroltatta, ezért önnek remekül ment.

A független szférában való jártasságom felvértezett ezzel a képességgel, de ahhoz, hogy tényleg tudjon kommunikálni az ember a közönséggel, ezt folyamatosan gyakorolni kell. Nem szabad félni attól, ha a nézők valóban válaszolnak, vagy attól, hogy nem jön tőlük válasz. Ehhez nyugodtnak, ám koncentráltnak kell maradni, lazán, de intenzíven kell figyelni, ilyenkor lehet igazán briliánsan lecsapni egy-egy labdát. El kell sajátítani azt a gondolkodást, hogy semmi nem rossz, hanem minden jó, egy improvizációban bármit lehet használni. Ha rögtönzés közben a színész valamit hibaként kezel, az olyan lesz, mint amikor bezárul a széf, és a rabló bent marad a pénzeszsák tetején. Ehhez az kell, hogy mindent boldogan fogadjak, mint szörfözés közben, amikor nem tudja az ember, honnan jön a hullám, de akárhonnan is érkezik, meg lehet lovagolni.

Sok gonosz alakot alakított: Übü papát, Lorenzacciót, Macbethet, Wolandot, Raszkolnyikovot és a Haramiákban Franz Moort. Honnan meríti ezekhez a muníciót?

Érdekes, hogy színházban jóval többször kapok durva, kegyetlen, kemény figurákat, mint filmen, ahol gyakrabban használják a törékeny oldalamat. Ha például Raszkolnyikov karakterét, aki egy gyilkos, megpróbálja az ember végigfolyatni az idegrendszerén, ahogy azt kell egy színésznek, akkor föl kell tennie a kérdést, hogy mi az, ami ebből a karakterből bennem van.Ez megterhelő.

És mire jött rá?

Arra, hogy rengeteg variációs lehetőség van a személyiségemben, a hősszerelmestől a gyilkoson és a bohócon át a papig és a striciig. Van egy személyiségem, amely dominál a hétköznapokban, de képes vagyok arra, hogy azokat a rejtett személyiségvonásokat, amelyeket felfedezni vélek magamban, egy-egy szerepen belül fölerősítsem. Bár egy bogarat, gilisztát sem tudnék megölni, de éreztem már magamban az agresszióra hajlamot, a zsigeri indulatot, amitől csak egy lépés, hogy ezt az ember elereszti-e vagy sem.

A Kilakoltatás című filmben (az alkotásról 2022/15. lapszámunkban írtunk – a szerk.) végrehajtót játszik, ő sem a világ legszimpatikusabb fickója.

Nem, de komoly jellemfejlődésen megy keresztül. Az az egyik igazán nagyszerű dolog a Fazekas Máté Bence által írt és rendezett filmben, amelynek Tóth Evelin volt az operatőre, hogy ez a végrehajtó rengeteget változik. Egy kilakoltatás nem a legszebb feladat. De a film abban is hasonlít az élethez, hogy egyik karakter sem fekete vagy fehér benne. Nagy Mari játssza Ilona nénit, akit szerepem szerint ki szeretnék lakoltatni. A film hullámoztatja azt az érzést, hogy az én karakteremnek, vagy neki van igaza. Végül kiderül, hogy bizonyos szempontból mindketten áldozatok. A végrehajtóban már nem lesz megfelelési kényszer, szembeszáll az apjával, és nem akarja kilakoltatni a nénit, így szimpatikussá is válik. A kezdeti kemény, kérlelhetetlennek tűnő figura emberivé, érzékennyé lesz a szemünk előtt.

Hosszú ideig csak a szűk szakma és egy szűk körű közönség tudta, hogy ki is ön. Most kezd országosan ismertté válni. Bár egy ideig ezt nem tartotta fontosnak, azóta elismerte, hogy gyakran ez hozza a következő munkát.

Soha nem azért dolgoztam, hogy ismert legyek, hanem mert szeretek játszani, nyilvánosan gondolkodni, egy-egy zseniális mű segítségével kommunikálni. De még azóta is, amióta végeztem az egyetemen, úgy megváltozott a világ, a szakma, hogy ahhoz, hogy az ember valameddig el tudjon jutni a pályáján, vagy egyáltalán fent maradjon a víz felszínén, szükség van egy bizonyos fokú ismertségre. Talán egyedül ez nyújthat egy csekély garanciát arra, hogy lesz következő feladata. Ha valakit ismernek, annak a munkáira könnyebben beülnek, és akire beülnek, azt könnyebben hívják dolgozni. Engem változatlanul nem az motivál, hogy fölismerjen a boltos néni, hanem hogy minőségi és sokféle dolgot csináljak. Nagyon szeretnék idén is sokat filmezni. Tavaly négy filmben volt szerencsém forgatni, amelyek most kezdenek kijönni a mozikba. Talán ennek hatása az, hogy egyre többen köszönnek rám az utcán. Az idő vasfoga belém harapott, harminchatodik évemet taposom, tíz évvel ezelőtti önmagamhoz képest már jobban érdekel, hogy ha játszom, vagy rendezek valamit, akkor azon legyenek is nézők. Korábban simán játszottam Woyzecket nyolc embernek, és nem zavart. A nézőszám vagy az ismertség azonban nem minden. Nem függ össze a minőséggel. A KuglerArt Szalonban, ahol a Szökés című monodrámámat játszom, az ideális nézőszám huszonöt-harminc, és ez így van jól. A Karamazov című előadásunk ideális nézőszáma hatvan. Ezt az intimitást soha nem szeretném elveszíteni. Teljesen más ezer vagy húsz emberrel kommunikálni, de egyik sem mondható jobbnak a másiknál. A minőség a lényeg, nem a mennyiség. Đ

Mások mellett az Altin Gün, a Mdou Moctar, Phum Viphurit, a Balming Tiger és Beton.Hofi is koncertet ad a Bánkitó Fesztiválon. A kulturális és szabadidős kavalkádot július 13-tól 16-ig rendezik a Nógrád megyei Bánkon, a fővárostól 60 kilométerre.