Milyen az apukád nélkül élni?
Haász János novelláskötetében a viharsarki alapízek keverednek a realizmussal.
A recenzió címében szereplő kérdést Haász János egyik novellájában teszi föl az elbeszélő-főhős a barátjának, és miközben előre borzong a választól, eszébe jut Marko, az újvidéki srác, aki nyáron, a fejesugrások után, cigirágót osztogatott a strandon, és közben az is kiderült, hogy Újvidék ugyanaz a Novi Sad, amelynek tévéműsorát – akárcsak a román tévét – lehet nézni hétfőnként, amikor a magyar adón szünnap van. Én meg hiába kerülném a sablonokat, kénytelen vagyok megemlíteni a Viharsarkot mint a kortárs magyar irodalom egyik sajátos helyszínét, ahonnét az utóbbi időben jó néhány országosan elismert szerző indult el, és amely ily módon érzékelhető nyomokat hagyott a legújabb hazai lírában és prózában egyaránt.
Az újságíróként is dolgozó Haász János gyerekversekkel kezdte irodalmi pályáját, az elmúlt években pedig egyre több helyen lehetett olvasni kisprózáit, amelyeket most kötetbe gyűjtött, aminek minden egyes lapjáról kiérezni a más szerzőknél is tetten érhető viharsarki alapízeket. Akkor is, amikor egyes novellák nem föltétlen a Körös partján vagy a Körösvárként emlegetett, jellegzetes délkelet-magyarországi kisváros utcáin és annak környékén játszódnak.
Haász ízig-vérig realista szerző, burjánzó, szerteágazó mondataiban is pontosságra törekszik, prózája még úgy is fegyelmezett és mértéktartó, hogy a narrátor rendre egyes szám első személyben beszél, így aztán önkéntelenül is beenged a gondolataiba. Ám ezek között a gondolatok között nincsen semmi rendezetlenség, kócosság, netán túlkapás. Épp csak annyira kalandoznak el, amennyire a történetek érthetősége és a hangulat ábrázolása megköveteli. Haász érezhetően nem akar az olvasó képzeletére hagyatkozni, inkább elmondja, ami van – azt is beleszövi a novellába, hogy évtizedeken keresztül tévedésben élt egy hajdani meccs gólszerzőjét illetően, de hát az emlékezet már csak ilyen, néha megcsal –, az értékelést és a konzekvenciákat ellenben ránk bízza. Ez a fajta szemérmetesség köszön vissza a kötet egészén végigvonuló legfajsúlyosabb tematikán, az egyik szülő elveszítésének elbeszélhetőségén is, amely Haász gyerekverseinek is visszatérő motívuma. A szülőt el lehet veszteni válással is, itt azonban már a kötet első szövegeiből kitapintható az apa hiánya, ami az utolsó darabban válik közvetlen vezérfonallá. Azé az apáé, aki a végig jelen lévő elbeszélő mellett a novellák fő alakja, és aki egyszerre lehetne szövetségi kapitány, vagy akár a Körös-part Ötvös Csöpije, de egyik se lesz, marad főként és leginkább apaként központi figura.
Nemcsak a helyszínek visszatérők, hanem egyes alakok, akik felnőve a fővárosba is elkísérik az narrátort. A motívumok is ismétlődnek, így például a barátságokon és a szerelmeken kívül az egyhangúsággal és fájdalmakkal teli hétköznapokból kivezető egyik lehetséges menedékút, a futball, amely hol meccsre járás, hol gombfocizás formájában lesz az élet elengedhetetlen része. (Az apa a szanatóriumi ágyon is a csak a Sportként emlegetett újságot hiányolja.) Fontos elem még a határ, hiszen annak túloldalán is magyarok élnek, és a híd alatt azért van rács, hogy ne jöhessenek át a menekülők. A novellák több szálon kapaszkodnak egymásba, nem föltétlen követik az időrendet, de így is érzékletes ívbe rendeződnek, amely mentén ismerősen sejlenek föl hazai viszonyaink a nyolcvanas évektől napjainkig. đĐ
(Haász János: Apám óriás lesz, 207 oldal,
21. Század Kiadó)